Trianon lehetett volna másképp? – Ablonczy Balázs előadása a Kárpátaljai Szövetség estjén

A Kárpátaljai Szövetség meghívására az MTA „Lendület” program Trianon 100 Kutatócsoportjának vezetője, Ablonczy Balázs elgondolkodtató előadást tartott a kilencvenkilenc évvel ezelőtti trianoni békediktátum előzményeiről és következményeiről, Lehetett volna másképp? Trianoni titkok, illúziók, fájdalmak címmel. A szervező és házigazda Csete Örs szerint a rendezvény két évforduló miatt is indokolt és időszerű volt, egyrészt a Magyarországot feldaraboló szerződés aláírására emlékeztek, másrészt a kicsi, de annál tevékenyebb szervezetük harminc éves fennállására tekintettel.

Forrás: Kárpátaljai Szövetség Facebook-oldala. Fotó: Thaler Tamás

A közel kétórás történelmi áttekintés során szóba kerültek az olyan gyakran történelmietlennek avagy kontrafaktuálisnak (tényeknek ellentmondónak) is titulált, ellenben nagyon is gyakran feltett kérdések, hogy:

Mi lett volna, ha:

  • megnyerjük a háborút?
  • Tisza István miniszterelnököt nem gyilkolják meg?
  • nem szerelik le a hadsereget?
  • nem lett volna Tanácsköztársaság?
  • a magyar kormányküldöttség nem írja alá a trianoni békediktátumot?

Amint az előadó is hangsúlyozta, ezek a gyakran ismételt kérdések nem feltétlenül történelmietlenek, elvetendőek és alaptalanok. Sőt, nemcsak a magyar közgondolkodás és történelemszemlélet sajátjai, hanem jelen vannak a német vagy az amerikai közgondolkodásban és történelmi vitákban, de még az irodalomban is (gondoljunk csak Philip K. Dick amerikai sci-fi író világhírű, Az ember a fellegvárban című művének sikerére). Ugyanakkor, már közhelyszerű megállapítás az, hogy a nagy történelmi eseményeknek rengetegféle olvasata és magyarázata lehetséges, attól függően, hogy kinek a szemszögéből, illetve melyik tudományterület álláspontjából, elméleti hátterével közelítünk feléje, legyen az geopolitika, hadtudomány vagy éppen néprajz, földrajz, közgazdaságtan. Természetesen a szomorú tényeken az értelmezések sokfélesége mit sem változtat. Azon sem, hogy Magyarország hatalmas területi és népességbeli veszteséget szenvedett el a háborút lezáró és közel egy évig, 1920 júliusáig tartó Párizs-környéki békekonferencia végére. Egyszerűen fogalmazva túl sok éhes száj és belakható területre szomjazó új államképződmény vette körül a világháborúban legyengült Magyarországot. Amely az utódállamok tervezetei szerint még nagyobb területet és lakosságot is veszíthetett volna, a mai Duna-Tisza közére, Budapest és az Északkelet-Dunántúlra zsugorodva. Számos tényező együtt állása eredményezte a végül megszülető nagyhatalmi döntést, amely ugyanakkor több (új) államnak kedvezett, természetesen a feldarabolt Monarchia és főleg Magyarország kárára. Kétszáz év távlatából visszatekintve, az 1815-ös Bécsi Kongresszus idején mindössze négy nagyobb állam, hatalom birtokolta és irányította Kelet-Közép-Európát, míg napjainkban a két világháborút követően közel két tucatnyi államalakulat osztozik ezen a területen. Az előadó ezzel arra utalt, hogy a nemzeti szuverenitásra való törekvés, a saját nemzetállam megteremtése a régió nemzeteinek elsőrendű célja volt.

Forrás: Kárpátaljai Szövetség Facebook-oldala. Fotó: Thaler Tamás

A wilsoni elvek mentén 1919-ben, Párizsban létrejövő Népszövetség (Nemzetek Szövetsége) világszervezete semmilyen tekintetben nem vette figyelembe a magyar fél etnikai, gazdasági vagy geopolitikai érdekeit, ésszerű érveit elsősorban a kisantant államok hathatós befolyása és ellenkampánya mentén. Az előadó egyik fontos megállapítása az volt, hogy a többnemzetiségű Monarchia és Magyarország a vesztes háború végén már semmilyen gesztussal, így a polgári radikális Jászi Oszkár kantonizálás tervezete révén sem tudta volna ellensúlyozni, vagy kiiktatni az egyre erősödő nemzetépítő, nacionalista törekvéseket a cseh, szlovák, román, délszláv nemzetiségek részéről. Mindezeket a törekvéseket aztán még tovább erősítette 1918 januárjában a wilsoni 14 pont üzenete is a Monarchia népeinek ígért önrendelkezés ködös lehetőségével. 1918 kapcsán gyakran merül fel az a kérdés, hogy mi lett volna, ha megnyerjük a háborút? Bizonyos frontokon, gondolva a breszt-litovszki és a bukaresti békékre, megnyertük, de másokon nem. A Monarchia olyan erősen köteleződött el a német szövetség mellett, hogy Németország győzelme nélkül maga sem kerülhetett volna ki győztesen. A 19-20. századi nemzetépítés sikerére gondolva csak autoriter rendszerként maradhatott volna fent győzelem esetén. Gyakran hangzik el az a kérdés is, hogy mi lett volna, ha Tisza Istvánt nem gyilkolják meg 1918 őszén. Tisza rendkívül népszerűtlenné vált ekkorra, így csekély személyes belföldi támogatottsággal rendelkezett, külföldről nézve pedig szintén nem tartozott a kívánt vezetők közé. Nem véletlen, hogy maga is át kívánta adni a hatalmat Károlyinak, aki elfogadható tárgyalópartnernek tűnt az antant szemében.

Forrás: Kárpátaljai Szövetség Facebook-oldala. Fotó: Thaler Tamás

A magyar fél és az ország általános megítélésén rontott Párizsban, illetve Londonban a „keleti barbár, vörös veszedelemnek” is tartott radikális magyar baloldali Tanácsköztársaság létrejötte és négy hónapos fennállása, amelyet nagyon rossz jelnek és intő példának tartottak a 19. századi „rendhez” szokott nyugat-európai politikai elit tagjai. Sokan gondolják, hogy a Tanácsköztársaság nélkül Magyarország talán jobb tárgyalási pozícióban lehetett volna Párizsban, de ez korántsem biztos, hiszen a Tanácsköztársaságot – ezt kevesen tudják – meghívták a párizsi békekonferenciára. Fontos megjegyezni, hogy a háborús veszteségekben iszonyatosan legyengült és főleg demoralizálódott magyar haderő katonáinak és a polgári lakosságnak a közhangulata teljességgel háborúellenes és mondhatni radikálisan elitellenes, forradalmi volt, amely nemcsak az őszirózsás forradalomban, hanem a sorozatos állami-vármegyei tisztségviselők elleni gyilkosságokban, kastély- és uradalomfosztogatásokban is megnyilvánult az ország minden régiójában. Gyakori kérdés, hogy mi lett volna, ha 1918 őszén nem szerelik le a hadsereget? Az általános háborúellenesség miatt ezt szinte lehetetlen lett volna kivitelezni. Az 1,2 millió hazatérő katona közül mindössze 380 000 érkezett zárt alakzatban, de a magyar határt elérve ezek az alakulatok is feloszlottak: mindenki igyekezett a lehető leghamarabb hazatérni. Körülbelül harminchétezer fegyveres és harcra képes katonával rendelkezett az ország 1918 végén, amikor Erdélyt már szinte harc nélkül megszállta a román hadsereg és velük szemben az erdélyi magyar parancsnokság mindössze kétezer fegyveressel rendelkezett – ez az állomány duzzad majd 1919 elején tízezer fölé, a Székely Hadosztály tevékenységének is hála. A teljes magyar haderő 1919 májusára százhúszezer főre emelkedett, de az északi fronton ez is háromszoros, a románon kétszeres túlerővel nézett szembe.

Teleki, Bethlen, Apponyi, Horthy és általában véve a magyar konzervatív politikai és katonai elit, illetve a magyar társadalom tagjai a vesztes háborút követő sokk után, mintegy fél év leforgása alatt számukra szinte felfoghatatlan események láncolatát tapasztalhatták meg, gondolva a Tanácsköztársaság radikális rendelkezéseire vagy a román megszállásra, az ország gazdasági és politikai összeomlására. Amikor a legdrasztikusabb „mi lett volna ha” kérdést taglaljuk, tudniillik, hogy miért kellett aláírni a trianoni országcsonkító békeszerződést, fontos felidézni a következőket. A fent említett drámai események igen mély nyomot hagytak a korszak politikusaiban. A béketárgyalások során gondolataik mélyén állandóan ott rejlett, hogy elutasítás esetén újabb, a korábbinál is drasztikusabb következményei lehetnek. Teleki Pál drámai hangú leveleiből felsejlik, hogy az ő értékelése szerint egy elutasított szerződés esetén a minden oldalról Magyarországra támadó seregek (román, csehszlovák, szerb) ellen csupán néhány napig lehetne védekezni ütőképes haderő hiányában. Nem beszélve a teljességgel Magyarország ellen szóló katonaföldrajzi körülményekről, ahol a Tisza az egyetlen valamirevaló védvonal. A fennálló gazdasági blokád és a kulcsfontosságú bányák elvesztése révén gyorsan leállt volna a magyar ipar és a lakosság élelmezése is, Pest pedig éhínségre lett volna ítélve. Ezt súlyosbította volna a kormány várható bukása és a megszállás, minek folytán az amúgy is legyengült magyar társadalom teljes káoszba és háborús nélkülözésbe süllyedt volna, majd az esetleg felálló új, provizórikus magyar kormányt könnyedén kényszeríthették volna egy még rosszabb feltételű diktátum elfogadására.

Forrás: Kárpátaljai Szövetség Facebook-oldala. Fotó: Thaler Tamás

A hallgatóság kérdései és az elhangzott vélemények szerint a hazai közoktatásban, történelemtudományban és ismeretterjesztésben, akárcsak a nagyhatású filmművészetben még közel száz év eltelte után is nagyon elhanyagoltnak számít a trianoni magyar tragédia taglalása és értékelése, ami sajnálatos tény. Ugyanakkor, módszertani megújulással és a Határtalanul programhoz hasonló gyakorlati tapasztalatokra, élményekre alapuló oktatási programok révén, továbbá új filmalkotásokkal sikeresebben lehetne megismertetni e máig ható történelmi témát a digitális nemzedék tagjaival, egyúttal érzékenyebbé is téve őket a kérdés irányában.

Csutak Zsolt

Ezt olvastad?

2019 áprilisában az Eötvös Csoport szervezésében a Párbeszéd Háza izgalmas előadásnak adott otthont: Mire használhatja a politika a történettudományt? -