Tudományok tradíció és innováció között – történeti perspektívák

Hogyan alakult ki a modern kori tudományosság? Miként osztódott fel különböző diszciplínákra, milyen tudományszemléletek, fogalomkészletek, módszertani irányelvek jellemezték? Hogyan viszonyultak egymáshoz a régi és új tudáselemek, és milyen társadalmi és kulturális kontextusba illeszkedtek? Miként alakultak ki a mai tudományok?

2019. május 2829-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar (a továbbiakban ELTE BTK) Történeti Intézetének Szekfű Gyula könyvtárában tartották a Tudományok tradíció és innováció között – történeti perspektívák (Science Between Tradition and Innovation: Historical Perspectives / Wissenschaften zwischen Tradition und Innovation – Historische Perpsektiven) című kétnyelvű (angol és német) nemzetközi tudománytörténeti konferenciát, amelynek szervezője és házigazdája A tudományos tudásáramlás mintázatai Magyarországon, 1770–1830 tematikájú, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával működő (NKFIH K_16 119577 számú) kutatócsoport volt. A rendezvény társfinanszírozásában az ELTE Tématerületi Kiválósági Program (20460-3/2018/FEKUSTRAT) vett részt. A 2016 óta az ELTE BTK Kora Újkor Történeti Tanszékén működő kutatási projekt fő célja a 18. század utolsó harmadától a 19. század első feléig terjedő időszakra nézve a kortársak által embertudományokként (Wissenschaft von Menschen) aposztrofált tudásterületek (filozófiatörténet, államtudományok/statisztika, történelem, esztétika/klasszika-filológia, medicina, antropológia/etnológia, ökonómia/agrártudományok) önálló, a magyarországi egyetemi oktatásban is megjelenő diszciplínává formálódása szempontjából meghatározó göttingeni és más, főleg bécsi, német, angol hatások és recepciós folyamatok rekonstruálása. A kutatási program tematikájához és megközelítésmódjához jól illeszkedő workshopon elhangzott előadások mindegyike a tradíció és innováció fogalmi dichotómiát használva a modern kori szaktudományok intézményi és személyi, elméleti és gyakorlati, módszertani és nyelvi-retorikai feltételrendszerének kialakulását meghatározó tényezők vizsgálatára irányult.

A konferenciát Sonkoly Gábor professzor, az ELTE BTK dékánja nyitotta meg, aki kiemelte, hogy a résztvevő neves külföldi kollégákkal az egyetemnek és a kapcsolódó magyar kutatásnak sok évtizedes kapcsolatai vannak, valamint beszédében a konferencia témájának jelentőségére és aktualitására hívta fel a figyelmet. Ezt követően a konferencia főszervezőjének, Krász Lillának a köszöntője következett, majd Hans Erich Bödeker (Max-Planck Institut für Geschichte, Göttingen/Max-Planck-Institut für Wissenschaftsgeschichte, Berlin) nyitóelőadása. Bödeker meggyőzően és számos példával illusztrált módon jelölte ki a konferencia témájának szellemi kereteit, és felvázolta a 18. századi tudományosság vizsgálatának eszme- és tudománytörténeti kontextusait. Az előadás központi problémája a tudás, a tudomány (Wissenschaft) és a tudományosság (Gelehrsamkeit) átalakulásának, fogalmi elkülönülésének a folyamata, fogalomtörténeti átstrukturálódása volt a felvilágosodás korának, elsősorban német egyetemi diskurzusában. Az előadó kiváltképp a változás folyamatának a szemléltetésére koncentrált, hangsúlyozva, hogy a világ megismerésének módszerei és a tudásközvetítés gyakorlata alapvető minőségi – de véletlenül sem hirtelen bekövetkező, forradalmi – transzformáción ment keresztül.

Hans Erich Bödeker

Az első tematikus szekció a tudástermelés és tudásáramlás személyi és intézményi aspektusairól szólt, A szekció első előadójaként Láng Benedek (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) előadásában egy mindezidáig kevéssé kutatott témakörre, az univerzális nyelv eszme- és tudománytörténeti jelentőségére hívta fel a figyelmet, bemutatva és elemezve nemzetközi [Athanasius Kircher (1602–1680), Gottfried Wilhelm Leibniz (1646–1716), John Wilkins (1614–1672)] és hazai [Gáti István (1749–1843), Kalmár György (1726–1782), Kovácsházi István (?–?)] szerzők 18–19. századi nyelvi sémarendszereit. Kontler László (Central European University, Budapest) előadásában a neves csillagász, matematikus és fizikus Maximilian Hell (1720–1792) tudományszervezési és sikertelen akadémialapítási kísérletét vette górcső alá, bemutatva az ex-jezsuita tudós kapcsolati hálóját és szellemi mozgásterét a 18. század végi Habsburg Monarchiában és fővárosában. A szekció harmadik előadója Gurka Dezső (Gál Ferenc Főiskola, Szarvas) előadásában a 18. századi kölcsönösségi alapon működő tudományos transzferfolyamatok két fontos intézményét, a jénai egyetemet, valamint az azzal szoros kapcsolatban álló Jénai Mineralógiai Társaságot tette vizsgálat tárgyává, mindenekelőtt a magyar–német tudományos kapcsolatok, kölcsönhatások, valamint a posztkantiánus filozófiák magyarországi terjesztésében és recepciójában fontos szerepet játszó személyi meghatározók [pl. Jakob Joseph Winterl (1739–1809), Bodó Sámuel (?–?)] szempontjából. A szekció záróelőadását Fórizs Gergely (Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet) tartotta, aki a Tobias Gottfried Schröernek (1791–1850), a pozsonyi evangélikus líceum egykori tanárának 1833-ban Pius Desiderius álnéven megjelent, Széchenyi István (1791–1860) Hitelére is reflektáló munkáját állította prezentációja fókuszába. Fórizs előadásában – lényegében Schröer munkásságán keresztül – a felvilágosodás korának esztétikai és morális tartalmi elemeket is felvonultató populáris pedagógiai koncepció gyakorlati alkalmazását illusztrálta.

A közönség

A workshop második szekciója a tudás felhalmozásának, elsajátításának módszereit és gyakorlatait többféle nézőpontból kiindulva vizsgálta. Kurucz György (Károli Gáspár Református Egyetem) plasztikus képet festett a 19. század eleji tudás- és tapasztalatszerzés közvetlen folyamatáról és kortárs reflexióiról. Előadásában az 1797-ben gróf Festetics György által alapított első magyarországi mezőgazdasági tanintézet, a Georgikon két tanárának, Gerics Pálnak (1792–1868) és Lehrmann Józsefnek (1791–1845) 1820 és 1825 között tett nyugat-európai tanulmányútjaihoz készült úgynevezett utazási instrukciókat elemezte. Az instrukciókban megfogalmazott megfigyelési szempontok, a látottak feldolgozását célzó regisztrációs technikák jól mutatják a fejlett külhoni technológiák adaptációs szándékát, s egyúttal kijelölték ennek konkrét gyakorlatát. Mindemellett – miként azt Kurucz előadásában hangsúlyozta – az instrukciók nyomán egy új utazástípus, a korábbi szentimentális utazást (sentimental journey) váltó technológiai utazás (technological journay) elvi és gyakorlati elemei bontakoznak ki. Bodnár-Király Tibor (ELTE BTK) előadásában a 18. századi magyarországi statisztikatudomány helyzetéről adott reflektív folyamatképet, amelynek keretében a modern, göttingeni professzor August Ludwig Schlözerhez (1735–1809) köthető államtudományos módszertan hasznosulását és a hagyományos, erősen felekezeti beágyazottságú történeti szemléletmód kölcsönhatását, párhuzamos jelenlétét vizsgálta a hazai statisztikaírásban. A szekció harmadik előadójaként Balogh Piroska (ELTE BTK) a magyarországi peregrinusok közvetítésével Göttingenből érkező tudásanyag hazai recepcióját mutatta be a pesti egyetem esztétika professzora, Schedius Lajos (1768–1847), a történész Johann Christian Engel (1770–1814) és a Debreceni Református Kollégium klasszika-filológia tanára, Budai Ézsaiás (1766–1841) egy-egy 1790 és 1794 között a Georgia Agustán született, nyomtatásban is kiadott dolgozat (Commentatio) sok szempontú elemzésével. Balogh meggyőzően érvelt amellett, hogy a három tudásterületen a tudástranszfer nem az ismeretek és módszerek egyszerű átvételét jelentette, sokkal inkább azok hazai viszonyokhoz alkalmazott adaptációját: Schedius esetében ez hosszabb távon egy önálló esztétikai rendszer felépítését jelentette, Engelnél Magyarország történetének egy innovatív koncepció szerinti megírását, míg Budai az új szempontrendszert követve sikeresen kapcsolta össze a hagyományos klasszika-filológiát a tudománytörténettel.

A konferencia első napjának utolsó szekciója egymástól eltérő módszertani megközelítést alkalmazva, a 17–18. század viszonylatában az orvosi írásmódok változó retorikai dimenzióit és a megismerés belső összefüggéseit vizsgálta. Elsőként Karel Černý (Károly Egyetem, Prága) két 17. századi németalföldi orvos, Jan Baptist van Helmont (1580–1644) és Cornelis Bontekoe (1644–1685) munkásságának bemutatásával a hagyományos hippokratészi-galénoszi medicinától távolodó és az újabb, főként paracelsusi orvoslás szemléleti keretét az előtérbe helyező megközelítésmódjának diskurzuselméleti elemzését végezte el. Sonia Horn (Bécsi Egyetem) előadása a felvilágosodás kori medicina episztémikus változásainak problémaköréhez a 18–19. századi bécsi orvoskari oktatás, valamint a kórházi esetleírások gyakorlata felől kapcsolódott, elemzés tárgyává téve a tradíció és innováció vizsgálatának elsőre egyértelműnek tűnő, azonban a gyakorlati vizsgálat során (különösen a 19. században) igen nehezen szétválasztható tudománytörténeti kategóriáit. Az ülésszak utolsó előadását Krász Lilla (ELTE BTK) tartotta, aki II. József uralkodása alatti időszakra rendszeressé váló egészségügyi jelentésírás gyakorlata mögött rejlő szociokulturális, információtörténeti és episztemológiai összefüggéseket vizsgálta. Számos szövegszerű példa felvonultatásával érzékletesen mutatta be a jelentések elkészítéséhez a legfelsőbb egészségügyi adminisztráció oldaláról rögzített formai előírások és a betegágy melletti megfigyeléseket végző úgynevezett hivatalnok/törvényhatósági orvosok által előállított tartalmi elemek közötti dinamikus kölcsönhatásokat.

Sonia Horn

A workshop második napja – az elsőhöz hasonló struktúrát követve – plenáris előadással kezdődött, amelyet Martin Gierl (Lichtenberg-Kolleg, Göttingen) tartott. Nagyívű analízisének központi problémáját a szinkronizáció fogalommal aposztrofált két tudományos paradigma közöttiség, mint nehezen megfogható eszme- és tudománytörténeti folyamat vizsgálata képezte. Gierlt elsősorban a felvilágosodás kori tudományosság tradíció és innováció közötti átmeneti fázis képlékeny diskurzustörténete foglalkoztatta. A transzformáció, a „régiből” az „újba” történő átalakulás vagy evolúció folyamatát egyfelől a 17. századi pietista és ortodox luteránus álláspontok között zajló vitakultúra, másfelől a göttingeni történész professzor, Johann Christoph Gatterer (1727–1799) nevével fémjelezhető kritikai történetírás kialakulása, végül a tudományos szakfolyóiratok mint kommunikációs tér példáin keresztül illusztrálta. A kétnapos konferencia utolsó szekciója a 18–19. század fordulója körüli évtizedekre koncentrálva az antropológiai/etnológiai megismerés nyomtatott médiumokban regisztrálható tudásanyagát, valamint a tudásmegosztás formáit tárgyalta. (Sz. Kristóf Ildikó (Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet) James Cook (1728–1779) kapitány Európa-szerte rendkívül népszerű Utazások című művének magyarországi recepcióját mutatta be a 18–19. század fordulóján, s igen meggyőző betekintést nyújtott a korabeli etnográfiai és antropológiai ismeretanyag kvalitatív és kvantitatív változásaiba. Andrea Seidler (Bécsi Egyetem) az etnológiai tudásáramlás témaköréhez egy speciális nézőpontból, a kortárs értelmiségi periodikák (mint az Ungarisches Magazin vagy később Neues Ungarisches Magazin) szemszögéből tekintett, elemzés tárgyává téve az újonnan kialakuló diszciplína, a Volkskunde tárgykörébe tartozó közlemények ismeretanyagát. A szekció és a konferencia utolsó előadását Szilágyi Márton (ELTE BTK) tartotta, aki a komáromi Mindenes Gyűjtemény és a pesti Uránia folyóiratok 18. század végi etnológiai leírásait tette irodalomtörténeti vizsgálat tárgyává. A szövegek kuriozitását az adta, hogy a kortárs olvasóközönség ezen textusokat szépirodalmi szövegekként olvasta, amelyek a műfaj, annak forrásai, valamint a befogadás esztétikai és episztemológiai folyamata szempontjából is igen érdekes vizsgálati problémát jelentenek.

Andrea Seidler

A workshop Hans Erich Bödeker zárszavával ért véget. Bödeker kiemelte, hogy bár a két napon elhangzott tizenöt előadás egymástól eltérő tematikus és módszertani regisztert felvonultatva (elmélet és gyakorlat, egyén és intézmény, folyamat és struktúra, külső és belső tényezők vizsgálata) közelített a tradíció és innováció 18–19. századi tudománytörténeti használhatóságának kérdéséhez, közös elemként mégis megmutatkozott, hogy e fogalompár kortársi értelmezésében annak konstrukció jellege dominált.

A kétnapos konferencián elhangzott előadások kétnyelvű (angol és német) tanulmánykötet formájában 2020-ban a bécsi Praesens Kiadó gondozásában fognak megjelenni.

Kökényesi Zsolt

 

Ezt olvastad?

2019. október 9-én került sor a Fraknói Kutatócsoport negyedik egyetemi műhelyszemináriumára. a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A professzionális történeti kutatás