Tündérmese. Egy magyar apród rendkívüli karrierje Habsburg Németalföldön a lovagrend kapujáig

Régi iratok fedték fel: Somogyi Márton osztrák és spanyol főhercegek legközelebbi bizalmasa és testőrségük kapitánya lett, Cervantes és a Don Quijote talán első magyar olvasója. Tehetsége, valamint egy nagyhatalmú politikusasszony és egy bíboros ragaszkodása és lobbija repítették egyre feljebb a ranglétrán, földbirtokokig és kényes diplomáciai feladatokig.

2014, Belgium, Namur tartomány. A kétszintes vonat kétszázzal „döcög”. A sebességet nagyon élvezzük, a vallon táj látványát kevésbé, és pár percig magunk sem tudjuk, mit keresünk itt, egy olyan helyen, aminek a létezéséről korábban nem is hallottunk, és biztosak vagyunk abban, hogy nem is akartunk. Mindig azt hallottuk, magyar történészek vagyunk, márpedig ez a németalföldi régió túl messze van hazánktól ahhoz, hogy itt fecséreljük az időnket, és valami érdemlegesre leljünk itt Közép-Európa történelméről.

Aztán lélekben felpofozzuk magunkat. Dolgunk van itt, hisszük, egy különleges történet nyomába eredtünk. Bizonyos báró Somogyi Márton, Albert és Izabella Habsburg főhercegek és németalföldi kormányzók bizalmasa volt itt földbirtokos az 1600-as évtizedek elején. Kötelességünk hát megnézni a tevékenységére vonatkozó iratokat. Egy kutató ritkán teheti meg, hogy szelektáljon forrásai között és szemezgessen, hogy mit olvas el, és mit nem.

Ez az egyszerűnek tűnő és meglepően gyakran figyelmen kívül hagyott szakmai alapelv persze már sokszor az őrület határára kergetett minket. Az összeurópai, 16–17. századi Habsburg témák jellegzetessége, hogy az iratok (és a szakirodalom is) össze-vissza hevernek a kontinensen. Ez nem elméleti fizika vagy biokémia, ahol megkérhetjük az öt társszerzőből az egyiket, hogy DOI hivatkozásokból ollózza össze egy óra alatt a lábjegyzet-apparátust. Itt a munkánk 90 százaléka arra megy el, hogy rendeljünk, másoljunk, utazzunk, emailezzünk és vakoskodjunk Linztől Brüsszelig, Madridtól Pilsenig, Bécstől Londonig. Szerencsére, ha épp nem is találunk valamit, más tekintetben a kútfők mindig kárpótolnak minket. Sóhaj, hála.

Somogyi nevére a harmincéves háború (1618–48) egyik legszínvonalasabb forrásgyűjteményében, a csehországi forrásokat kiadó Documenta Bohemica sorozatában figyeltünk fel. A korszak egyik legbefolyásosabb egyházi személyének, Franz von Dietrichstein bíborosnak küldte éveken keresztül beszámolóit, ebből közölt párat a sorozat. Leginkább Brüsszelből és a németalföldi front, a nyolcvanéves spanyol–holland háború (1568–1648) eseményeiről. Dietrichstein címeit tényleg nehéz lenne itt felsorolni, volt a Habsburg Titkos Tanács elnöke és az osztrák örökös tartományok bíboros protektora is. Bajban vagyunk azzal, hogy írjuk le a keresztnevét. František? Franz? Francisco? Az osztrák–morva nemesi házból származó politikus Madridban született, spanyol volt az anyanyelve és soha nem tanult meg jól csehül, de élete felét Bohémiában töltötte. Viszont német nyelvterülethez kötötték legfontosabb politikai pozíciói. A Franz jó kompromisszumnak tűnik.

Franz von Dietrichstein bíboros, olmützi püspök, a közép-európai ellenreformáció egyik zászlóvivője.

(Forrás: commons.wikimedia.org)

Brüsszelben, az államigazgatási iratok között kiderítettük, hogy Somogyi Márton Habsburg Ernő főherceg, Spanyol-Németalföld kormányzójának 1595. évi halálát követően kérte felvételét Ernő testvére, Albert főherceg udvarába mint apródból lett udvarnok. Albert 1598-tól 1621-ig Izabella spanyol infánsnővel együtt vezette kormányzóként Habsburg-Németalföldet. Az nem egyértelmű, hogy Márton osztrák területekről érkezett ekkor, vagy Alberttel együtt, aki akkor Spanyolországban tartózkodott. Ekkor ért minket az első meglepetés: az áthelyezésüket kérelmezők listájának legvégére utólag biggyesztett Somogyit egy bizonyos Margarita de Cardona ajánlotta be az udvarba. Márpedig ez garancia volt a pozitív elbírálásra.

Mint azt Vanessa de Cruz Medina kutatótársunk írásaiból tudjuk, Cardona asszony előkelő katalán családba született, apja szicíliai alkirály volt. Később Albert édesanyja, Habsburg Mária német-római császárné és magyar királyné kegyencnője és egyik legbefolyásosabb politikusa lett. Adam von Dietrichsteinhez, magas rangú Habsburg udvari tisztviselőhöz és diplomatához ment feleségül. Talán már kitalálhatta a kedves Olvasó, hogy Franz von Dietrichstein milyen kapcsolatban állt velük: az ő gyermekük volt. Cardona követte úrnőjét, Máriát annak férje, Habsburg Miksa 1576. évi halála után Madridba, de már korábban is járt ott: Franz 1570-ben született. V. Károly császár legidősebb lánya megőrizte befolyását, az özvegy császárnét nagy tisztelet övezte. Fia, a későbbi II. Rudolf császár a már említett Ernővel együtt II. Fülöp udvarában nevelkedett és részben éppen a Dietrichstein-Cardona család felügyelte a neveltetésüket. Az egyre terebélyesedő klán a későbbi években kulcspozíciókat vitt a spanyol Habsburg udvarban. Kevés olyan tisztség volt Európában, amit ha kiszemeltek, nem kaptak volna meg.

Cardona többször írt Somogyiról Albertnek, miután vele együtt egyik fiát, Maximiliant is sikerült bejuttatnia Albert udvarába, egyenesen az egyik legmagasabb pozícióba (sumiller de corps, avagy főkamarás, ezt a címet viselték a spanyol király kegyencei, mint például Lerma hercege vagy Olivares gróf-herceg is). Legnagyobb sikere azonban kétségtelenül Franz karrierjének egyengetése volt Rómától Közép-Európáig: hosszú diplomáciai offenzíva után már 1599-ben megkapta bíborosi kinevezését és karrierje innentől meredeken emelkedett felfelé.

Ernő főherceg, Habsburg Németalföld kormányzója 1594-95 között.

(Forrás: de.wikipedia.org)

A rendkívül agilis, gyermekeiért és kedvenc szolgálóiért egész életében anyatigrisként harcoló, akkor már a 60-as éveiben járó nemesasszony először 1601-ben jelezte Albertnek, hogy Somogyinak kijárna egy spanyol lovagrend.

Ekkor Márton épp Spanyolországban tartózkodott. Először 1599-ben utazott oda, bekerült ugyanis abba a szűk körbe, amely elkísérhette Albertet Brüsszelből a legendás valenciai kettős esküvőre: Albert ekkor esküdött meg Izabellával, III. Fülöp spanyol király pedig Ausztriai Margittal. Utóbbi frigyből legendás uralkodók születtek, például Anna, aki XIV. Lajost, a Napkirályt szülte, vagy IV. Fülöp spanyol király és Mária Anna, III. Ferdinánd császár nagyhatalmú és befolyásos felesége. És hogy kicsit még közelebb hozzuk őket az Olvasóhoz: jelenlegi ismereteink szerint, mint azt Pálffy Géza kiderítette, épp a Mária Anna 1638. évi magyar királynévá koronázása előtti órákban ferdülhetett el a magyar Szent Korona keresztje.

Somogyi tehát meglehetősen illusztris társaságba került. Ráadásul nem is akármilyen beosztásban. Korábban egy hivatali üresedés miatt ideiglenesen Albert mindkét személyi testőrségét, az alabárdosokat (alabarderos vagy halberdiers) és az úgynevezett íjászokat (archeros vagy Hartschiere, valójában lándzsások) is ő vezette kapitányként. Az esküvő idején alkapitány volt, illetve ezzel párhuzamosan a főhercegek udvartartásának tagja (gentilhombre de la boca, amolyan asztalnok). Az Albert és Izabella esküvője utáni lakomát később idősebb Jan Brueghel világhírű flamand festő is megörökítette. A képen szinte bizonyosan szerepel Somogyi Márton.

Id. Jan Brueghel flamand művész festményének részlete az Albert és Izabella esküvőjét (1599) követő bankettről. Körben látható az egyik főhercegi testőrség, az alabárdosok számos tagja. Utóbbinak ekkor Somogyi Márton volt az alkapitánya, valószínűleg szerepel a képen. El Prado múzeum, Madrid

(forrás: museodelprado.es)

Márton lovagrend utáni igényét nemcsak szolgálatai támasztották alá, Somogyi jól is házasodott: az egyik legfontosabb intézmény, a Calatrava-rend egyik vezető tisztségviselője lett a rokona. A kitüntetést nem kapta meg, minden bizonnyal azért, mert volt még a mestereinél is erősebb klán a spanyol Habsburgoknál: Lerma hercege, III. Fülöp kegyence tehetett keresztbe a madridi Dietrichstein-Cardona lobbinak. Ezt valószínűsíti, hogy Albert, alighogy értesült Lerma herceg 1618. októberi menesztéséről, még ugyanabban az évben hivatalosan (akkor már másodszorra) kérelmezte, hogy Somogyi megkaphasson egy lovagrendet. Egyelőre nem találtuk nyomát, hogy meg is kapta volna.

Somogyi neve a nemzetközi szakirodalomban is fel-felbukkan, így a Documenta Bohemica-n túl a harmincéves háború és a németalföldi Habsburg-udvar illusztris kutatói, így Josef Polišenský, José Eloy Hortal Muñoz vagy Dries Raeymaekers munkáiban, és láthatólag senki nem tud vele mit kezdeni néhány pozíciója ismertetésén kívül, a sok burgundi, flamand, német és spanyol udvarnok és előkelő között. Így van ezzel a cseh kutatás is, az említett forráskiadványban is hol császári rezidensként, hol spanyol tanácsosként, hol magyar nemesként hivatkoznak rá. 2011-ben Monok István (az Országos Széchényi Könyvtár volt főigazgatója) épp minket kért meg, hogy segítsünk egy kinti kutatónak azzal kapcsolatban, ki lehetett ez a Somogyi. Kommentjeinket aztán jóleső érzéssel egy csehországi disszertációban láttuk viszont. Erről a kérésről egyébként még lesz szó, nem akármilyen vonatkozásban.

Somogyi, aki meglehetősen tisztes fizetést kapott Brüsszelben, a források tanúsága szerint több diplomáciai küldetést teljesített. 1600-ban Albert (újra) Spanyolországba küldte, 1612 karácsonyán pedig Moráviában járhatott. 1616-ban újra a Német-római Birodalom területén találjuk. Ezután, 1617-ben kezdődött élénk levelezése Dietrichsteinnel. 1621 körül lengyel könnyűlovasok fogadása kapcsán merült fel egy bécsi diplomáciai útja.

Somogyi rendkívül jól értesült volt és a sors iróniája, hogy a bíborost rendszeresen vigasztalnia kellett Bethlen Gábor erdélyi fejedelem magyarországi dúlásai és területszerzései miatt, amelyek Dietrichstein birtokait közvetlenül is érintették. Végül egy újabb bizonyíték arra, hogy a legjobb forgatókönyvet gyakran az élet írja: amikor 1628-ban Bethlen Gábor unokaöccse, Péter európai peregrinációja keretében Brüsszelben járt, Izabella (a kor szokásai szerint) ünnepélyesen fogadta őt, és erről Márton be is számolt a bíborosnak. Mindez nem lehetett könnyű olvasmány Dietrichsteinnek.

Az egyik legfontosabb kérdés még hátravan: honnan származott pontosan Márton? Fazekas István bécsi levéltári delegátus segített feltérképezni a család osztrák és morva kapcsolatait. Egyelőre nem bukkantunk Márton nyomára a források szűkössége miatt. Egy lehetséges otthona valamelyik derghi vagy karcsai Somogyi család lehetett Pozsony megyéből. Többen futottak be innen karriert: Somogyi Farkast az 1600-as évek elején győri főkapitány-helyettessé nevezték ki, Mátyás 1614-ben bárói címet szerzett. István királyi jogügyigazgató, Albert lovaskapitány volt és lengyel szolgálatban is állt.

Hatodik érzékünk (vagy inkább csak történész képzeletünk) azt mondatja velünk, hogy a brüsszeli Márton talán annak az (idősebb) Mártonnak (Martinus Somogius) lehetett a fia, aki 1594-ben az Oszmán Birodalom csapatai elleni harcokban esett el, mint arról a neves, kortárs történetíró, Istvánffy Miklós, aki őt valószínűleg személyesen is ismerte, magyar krónikájában beszámolt. Erre azonban nincs bizonyítékunk. Abból, hogy 1596-ban már az udvartartás tagja, legkésőbb 1598-ban pedig alkapitány volt Németalföldön, és 1631-ben hunyt el, arra következtetünk, hogy az 1570-es években születhetett.

Bárói címéről nem tudtunk többet kideríteni, földbirtokairól már igen. 1629-ben a morvaországi Štáblovice birtokra kapott Dietrichsteintől egy adományt. Ez Opava járásban található, a lengyel határ mellett. Ez, és a családra vonatkozó más adatok (mint Albert lengyelországi lovaskarrierje vagy Márton diplomáciai tevékenysége a lengyel könnyűlovassággal kapcsolatban) arra engednek következtetni, hogy Márton egy Moráviába vagy a közelbe szakadt Somogyi-ágból származik és innen került nagyon fiatalon, talán gyerekként a Dietrichstein családhoz, valamelyik morvaországi, osztrák vagy spanyolországi udvartartásba. Ezt az adományt 1650-ig birtokolta is a Somogyi család, amikor is kihalt.

Mindezzel időrendben összhangban vannak, és jóval érdekesebbek németalföldi birtokszerzései. Az 1620-as években Bothey namuri falu földesura, 1607-től Vichenet kastélya került a birtokába. Úgy tűnik, nem volt fiú leszármazottja, így nem tudott dinasztiát alapítani. Barbara nevű feleségétől született Anna lánya, róla 1662-ből találtuk a legkésőbbi forrást. Barbara jóval túlélte férjét. Bothey-t és Vichenet-t is Anna leszármazottai örökölték: a Romrée család tagjai. Somogyi Anna egyik kései leszármazottja, Charles belga diplomataként részt vett az első világháborút követő párizsi béketárgyalásokon, később diplomataként Madridban is teljesített szolgálatot, a második világháború után a belga külügyminisztérium főtitkára lett. Lánya, Marie, neves belga írónő 1994-ben hunyt el. Somogyi leszármazottai ismereteink szerint ma is élnek Belgiumban.

Szent Péter templom, Bothey, Namur tartomány, Belgium. Ma Gembloux városrésze. Az 1620-as években IV. Fülöp spanyol király mint Namur őrgrófja zálogosította el az itteni uradalmat Somogyi Mártonnak. (Forrás: gembloux.be)

Iskolázottságáról, műveltségéről nem találtunk ugyan forrást, ám az nem maradhatott el a németalföldi átlagtól. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a vele kapcsolatos egyik legkülönlegesebb és kultúrtörténeti szempontból is jelentős fontosságú adat. Amikor Monok professzor úr megkeresett minket, egy csehországi katalógus egy lábjegyzetéhez kért segítséget. Egy bizonyos „Somogyi” küldött 1620-ban Franz Dietrichsteinnek egy példányt Cervantes Don Quijote-jának 1615-ben megjelent második részéből. A bíborost a cseh kutatás a spanyol aranykori óriás első csehországi olvasójának tartja. Ez a Somogyi pedig, talán nem árulunk el vele nagy titkot, természetesen nem volt más, mint Márton. 

Bevalljuk, némileg álmélkodva olvastunk a forrásokban újra és újra a Somogyi Mártont övező ragaszkodásról. Cardona asszonyról már írtunk. Albert kétszer is írt Lerma hercegnek az ügyében, kérve őt, támogassa az ifjú „fejlődését, növekedését”. Dietrichstein 1612 karácsonyán az iránta érzett túlcsorduló szeretetéről írt Albertnek. Maga Izabella, az akkor már 65 év körüli kormányzó hosszú levelet írt Bécsbe Somogyi előmenetelével kapcsolatban 1631-ben. Mindannyian családtagnak tekintették. Ennek pontos okát és hátterét nem ismerjük. Nem kizárt, hogy árva lehetett, találtunk erre utaló jeleket. Az bizonyos, hogy még a németalföldi, rendkívül válogatott nemzetközi mezőnyben is jól megállta a helyét, sőt ki tudott emelkedni tehetsége és szorgalma révén. Hűségéhez nem férhetett kétség: legalább 40 évet töltött Habsburg-szolgálatban.

Németalföldi, spanyolországi, osztrák és csehországi levéltári kalandozásainknak rövid időre vége lett, és a róla írt életrajzunk alapján egy udvari kép bontakozott ki szemeink előtt. A brüsszeli udvarban, a Coudenberg-palotában egy hosszú és kimerítő nap után, Albert és Izabella főhercegek a vacsora előtt nevetve olvasnak fel egymásnak és egyik legkedvesebb szolgálójuknak, Somogyi Mártonnak a világirodalom egyik legnépszerűbb alkotásából, amit nemrég küldtek meg nekik a madridi udvarból. A messzi földön született nemesembert lebilincseli Don Quijote de la Mancha és Sancho Panza története, már csak azért is, mert ő maga is többször járt azon a szélmalmokkal teli vidéken.

Megtörtént mindez? Megtörténhetett? Azok alapján, amit kiderítettünk Márton rendkívüli életútjáról, az lenne a különös, ha nem történt volna meg.

Izabella Klára Eugénia spanyol infánsnő, 1621-ig Ausztriai Alberttel Spanyol-Németalföld társkormányzója. Somogyi Márton a bizalmasa és tanácsadója volt.

(Forrás: commons.wikimedia.org)

Monostori Tibor

Ezt olvastad?

Kisrédei Rhédey Ferenc (1565–70k. – 1621) katonaként és hadvezérként a sziszeki csatától (1593. június 22.) a harmincéves háborúig szinte minden