Újdonságok a Szent Koronáról és a magyar uralkodókoronázásokról

Az MTA BTK TTI „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport eddigi eredményeit négyes könyvbemutató keretében mutatta be február 20-án az Intézet tanácstermében. A teltházas rendezvényen nemcsak a Szent Koronáról és a magyar uralkodókoronázásokról szóló kutatási eredményekről, hanem a Kutatócsoport terveiről is hallhattak az érdeklődők.

Az eseményt az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, a Történettudományi Intézet igazgatója, Fodor Pál nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy örömtelinek tartja, hogy a Lendület kutatócsoportok között már a bölcsészettudomány is képviselteti magát. Elmondta, hogy a Szent Korona Kutatócsoport nemzetközi beágyazottságú, önálló alapkutatást végez, amely összhangban van a társadalmi érdeklődéssel, amit a sajtóval való remek kapcsolat is bizonyít.

A megnyitó után a Kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza vette át a szót. Fodor Pál beszédéhez kapcsolódva elmondta, hogy a történettudománynak a szakma mellett a társadalomhoz is szólnia kell, mert csak akkor hasznosul az elvégzett munka. Ezért kapta prezentációja az Interdiszciplinaritás, nemzetköziség, társadalmi hasznosulás mottót, amit a bemutató számos ponton érzékletesen bizonyított. A Kutatócsoport létrehozásával ugyanis a magyar történettudomány két régi adósságát szerették volna leróni. Sem a kora újkori uralkodó-, azaz király- és királyné-koronázásokról, sem a Szent Korona történetéről nem született eddig magyar szerző által írt összefoglaló munka, ám az ehhez szükséges alapkutatások is elmaradtak, pedig mindkét téma iránt jelentős a szakmai és társadalmi érdeklődés egyaránt. Mind a két terület olyan méretű és sokrétű tematikájú, hogy csak hatékony interdiszciplináris csapatmunkával lehet eredményt elérni bennük.


Pálffy Géza (Fotó: Ács Pál)

A Kutatócsoport 2012 júliusában alakult meg tizennégy belső és számos külső taggal, akik ez elmúlt két és fél esztendőben szisztematikus levéltári és múzeumi alapkutatásokat folytattak számos magyarországi intézményben és több európai ország gyűjteményeiben. Friss kutatási eredményeikről több mint félszáz előadásban számoltak be – Párizstól és Londontól kezdve Spanyol- és Németországon, Bécsen és Prágán át Kolozsvárig és különböző magyarországi műhelyekig. A Lendület-program támogatásával eddig közel 150 publikációt jelentettek meg, köztük 4 saját kötetet, több tucat könyvfejezetet és tanulmányt, valamint számos kiállítási katalógustételt. A Kutatócsoport munkája iránt nemzetközi érdeklődést mutatja, hogy nemcsak magyarul, hanem angolul, németül, franciául, szlovákul, oroszul és koreaiul is jelentek meg közleményeik, de előkészületben van spanyol és horvát nyelvű publikációjuk is. Emellett angol, belga, cseh, francia, osztrák és spanyol ceremóniatörténeti kutatócsoporttal is szorosabb kapcsolatban állnak.

Az eddigi kutatások során legfőbb nemzeti ereklyénk történetének számos korábban teljesen ismeretlen, páratlan értékű dokumentumát, sőt több nemzeti kincset sikerült felfedezniük. Ezek közé sorolható például a Szent Korona legkorábbi hiteles ábrázolása keletkezéstörténetének megfejtése és kismonografikus terjedelemben történt közzététele, a koronázási jelvények két legkorábbi leltárának (1551-ből és 1622-ből) felfedezése, a korona és a felségjelvények eddig ismeretlen 17. századi soproni közszemléinek feltárása. Hasonlóan kiemelkedő eredménynek tartható a legkorábbi, eredetiben fennmaradt magyar (II. Ferdinánd koronázásáról, Pozsony, 1618) és horvát koronázási országzászló (IV. Ferdinánd koronázásáról, Pozsony, 1647) felfedezése és a nemzetközi szakmai közönséggel történő megismertetése (többek között orosz nyelven is). Emellett a kutatók joggal lehetnek büszkék az első budai királykoronázáson, I. Ferenc 1792. június 6-án tartott ceremóniáján használt magyar királyi udvarmesteri pálca azonosítására  és megszerzésére a Magyar Nemzeti Múzeum számára, valamint legfőbb felségjelvényünk eddig szinte teljesen ismeretlen soproni tartózkodásainak és a köztudatból csaknem teljesen kiesett soproni király- és királyné-koronázásoknak (1622, 1625, 1681) a rekonstruálására is. Ennek köszönhetően a magyar nagyközönségnek – Székesfehérvár, Pozsony és Buda mellett – koronázóvárosaink sorában meg kell tanulnia Sopron nevét is. További jelentős eredmény a magyar korona Bethlen Gábor erdélyi fejedelem általi birtoklásának (1619–1622) részletes feltérképezése, a Szent Korona 1663–1664. évi nagy török háború idején lezajlott, ez ideig szinte ismeretlen kalandjának rekonstruálása. Ennek történetéről elsőként és utoljára – nem tévedés – maga I. Lipót császár és magyar király írt. Kézirata egyébként az egyetlen olyan jelentősebb forrás, amelyet a Szent Koronáról egy magyar uralkodó maga vetett papírra  – mondta Pálffy Géza.

Mindezekkel egyidejűleg a kutatás első bő két esztendejében eredményesen haladt a Szent Korona és a koronázások fennmaradt újkor iratanyagának összegyűjtése, a róluk szóló adatbázis előkészítése, valamint a neves koronaőr, Révay Péter bővebb korona- és ország-történetének (1659) átírása és fordítása, illetve a koronázási érmeket magukba foglaló katalógus elkészítése is.

A Kutatócsoport tagjai az elmúlt két esztendőben szerepet vállaltak nagyszabású hazai és külföldi kiállítások szervezésében Budapesten, Esztergomban, Fraknón (Ausztria), Pozsonyban (Szlovákia), Seoulban (Korea), Székesfehérvárott és Veszprémben. Míg a nagy sikert hozó, székesfehérvári István a szent király című kiállítás létrehozásában és katalógusának összeállításában a kutatói team több tagja vállalt meghatározó szerepet, addig a pozsonyi magyar koronázási érmekről 2014 júliusában a Pozsonyi Várban saját kiállításuk nyílt. A kutatócsoport eredményeinek bemutatása után került sor a négy önálló kötet ismertetésére.

Dominkovits Péter és Katona Csaba szerkesztésében jelent meg az Egy új együttműködés kezdete. Az 1622. évi soproni koronázó országgyűlés című kötet. Az 1622 nyári soproni koronázó országgyűlést napjainkra szinte teljesen elfeledte mind a magyar, mind a nemzetközi történetírás. Pedig a 17. század első soproni diétája meghatározó állomás volt a Magyar Királyság történetében. Egyrészt 1608 után újabb kiemelkedő kompromisszum és így egyúttal új együttműködés kezdete volt a magyar rendek és a bécsi udvar között. Másrészt a királyságban új hatalomelosztásnak és hatalmi átrendeződésnek, a magyar rendek és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613–1629) kapcsolatrendszerében pedig igazi fordulópontnak tartható. Végül az első soproni uralkodókoronázás (Gonzaga Anna Eleonóra magyar királyné koronázási ceremóniája 1622. július 26-án a soproni ferences templomban) és a koronázó országgyűlés idején a nyugat-dunántúli szabad királyi város átmenetileg a történeti magyar állam, sőt részben még a Habsburg Monarchia központja is lett. A tanulmánykötet mindezen folyamatokat különféle tudományterületek (politika-, rendiség-, diplomácia-, egyház-, város-, kommunikáció- és helytörténet) szemszögéből és rendkívül sokféle forrás alapján mutatja be, elsősorban Bécsben, Budapesten, Isztambulban, Németországban, Pozsonyban, Sopronban, Spanyolországban és a Vatikánban végzett szisztematikus feltáró munka alapján. A Lendület Szent Korona Kutatócsoport munkájának eredményeként megjelent kötet fontos hozzájárulás a 17. századi Magyar Királyság históriájának újrafelfedezéséhez és új szemléletű értékeléséhez.

 

A Szent Korona Sopronban. Nemzeti kincsünk soproni emlékhelyei címmel Pálffy Géza önálló kötetet jelentetett meg 2014 végén. Államiságunk és történelmünk legkiemelkedőbb szimbólumának soproni tartózkodásait az elmúlt évszázadokban mind a nagyközönség, mind Sopron polgárai csaknem teljesen elfeledték. Pedig nemzeti ereklyénk történelme során négy alkalommal összesen közel két hónapot töltött Sopronban, ráadásul mindegyik esetben különleges körülmények között és egészen kiemelkedő szerepkörben. A kötetből kiderül, miként áll kapcsolatban Sopron városa koronánk legkorábbi színes ábrázolásával, s hogyan vált a 17. században – Székesfehérvár és Pozsony után – a nyugat-dunántúli település Magyarország harmadik koronázóvárosává. Részletes képet kaphatnak az olvasók arról is, mely helyszíneken jártak Sopronban a koronázási jelvények, ezen alkalmakkor milyen különleges szertartásokra került sor és kik láthatták egyáltalán nemzeti kincseinket.

2014. július 10-től 2015. február végéig a Szlovák Nemzeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum közös rendezésében, a Pozsonyi Várban az 1563 és 1830 között Pozsonyban tartott magyar király- és királyné-koronázásokra kibocsátott koronázási érmeket és zsetonokat önálló kiállítás mutatta be. Katalógusát Pálffy Géza, Tóth Csaba és Soltész Ferenc Gábor írták és szerkesztették, a kötetet a rendezvényen numizmatikus szerzői mutatták be. A Coronatus Posonii… A pozsonyi magyar uralkodókoronázások érmei (1563–1830) című kiállítás megszervezése és katalógusának magyar–szlovák együttműködésben való megjelentetése a szlovák–magyar tudományos és múzeumi kapcsolatokban túlzás nélkül tartható áttörésnek, hiszen az elmúlt fél évtizedben gyönyörűen felújított Pozsonyi Várban magyar szakemberek tudományos kutatómunkájaként először nyílhatott kiállítás. A kötet tíz magyar király, egy királynő (Mária Terézia) és három királyné fennmaradt koronázási érmeibe nyújt szisztematikus betekintést. E különleges műkincsek között találhatók csupán egyetlen példányban készült, ezért kiemelkedő értékkel bíró felajánlási pénzek (Opferpfennig), amelyeket a frissen megkoronázott király vagy házastársa a koronázási mise felajánlási szakaszában az oltárra helyezett – ilyen például az V. Ferdinánd király (1835–1848) 1830. szeptember végi pozsonyi koronázásáról fennmaradt, 30 dukát (104,64 g) súlyú aranyérem. (A nemrég felfedezett érem díszíti a kötet címlapját.) Emellett az olvasók megismerkedhetnek a koronázásokhoz kapcsolódó reprezentációs emlékérmekkel éppúgy, mint a koronázási menetben a nép közé szórt arany, ezüst vagy réz zsetonokkal. A kiállítás sikerét jelzi, hogy vándorkiállításként hamarosan Körmöcbányára szállítják tovább.

 
Tóth Csaba és Soltész Ferenc Gábor (Fotó: Ács Pál)

A negyedik kötetet szintén szerkesztője, Tóth Gergely mutatta be. A Clio inter arma. Tanulmányok a 16–18. századi magyarországi történetírásról című könyvnek nem az volt a szándéka, hogy a kora újkori magyar történetírás új szintézise legyen, inkább azt a célt tűzte ki maga elé, hogy felmérje, hol tart ma a kutatás. A kötet azokból az előadásokból áll össze, amelyek 2013-ban hangzottak el a Történetírás Magyarországon a kora újkorban című, Kosáry Domokos (1913–2007) néhai akadémia-elnök 100. születésnapja emlékére rendezett konferencián. Már akkor kiderült: sok megbeszélnivaló van, mivel régóta nem folyt valódi diskurzus a kérdésről. A kötetben a konferencián megkezdett párbeszéd folytatódik: a tanulmányok nem különülnek el egymástól, hanem több ízben ,,rezonálnak” egymás gondolataira, továbbá az egyes szerzők, témák, művek újra meg újra felbukkannak, más-más megvilágításban, illetve szerepben. A dolgozatok közül három terjed ki a humanista történetírásra, bár ezek közül az egyik több korszak és tudományterület határát is bejárja. Négy tanulmány témája a 17. század historikusai, illetve történetszemlélete, közülük kettő részletesebben is foglalkozik a Szent Korona történetével és a neves koronaőr (1608–1622), Révay Péter történetírói munkásságával és a magyar koronáról szóló műveivel. (Ezek közül a bővebb, 1659-ben megjelent latin korona- és országtörténet kritikai kiadását és magyar nyelvű fordítását a Lendület-projektben ugyancsak a Tóth Gergely vezette kutatók készítik elő.) Végül két nagyobb írás mutatja be a kötetben a 18. századi magyarországi történettudományt, egymással több kérdés kapcsán is intenzíven vitatkozva. Ez jól mutatja, hogy a gyakran „akadémiainak” nevezett történetírásban is számos témáról komoly diskurzusok folynak.


Tóth Gergely (Fotó: Ács Pál)

A rendezvényt Pálffy Géza összegzése zárta. Elmondta, hogy készül Révay Péter említett országtörténetének bilingvis kiadása, tervben van a teljes koronázási éremkatalógus kiadása magyarul és angolul, új tanulmány-, forrás- és ikonográfiai kötetek várhatóak. Külön kiadvány várható a nagyközönség számára a soproni országgyűlésekről, a koronázási kardról (ennek vizsgálatára egyébként Dr. Áder János köztársasági elnök úr kérte fel a Kutatócsoportot), a szinte elfeledett reformkori pozsonyi koronázó országgyűlésről (1830) és az utolsó, 1916. végi magyar uralkodókoronázásról is. Utóbbit elsősorban ifj. Bertényi Iván és Maczó Ferenc kutatják, számos új, eddig ismeretlen forrást feltárva. Megvalósítandó elképzeléseik között szerepel egy nagyszabású kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban és egy népszerűsítő film a nagyközönség számára a Kutatócsoport legfontosabb felfedezéseiről.

A Kutatócsoport vezetője a távlati terveket is vázolta arra az esetre, ha további támogatást kapnak a Magyar Tudományos Akadémiától. Szeretnék monografikus szinten is összegezni az újkori koronázásokat, feltárni a Szent Korona számos hazaérkezésének históriáját (a 15. századtól egészen 1978-ig), megvizsgálni a fontos fordulópontnak tartható 1681. évi soproni koronázódiétát, megírni a koronaláda egészen kalandos történetét (hiszen ez ideig már három feltörését ismerik: 1638, 1849, 1896), illetve szisztematikus kutatást végezni a Magyar Korona országainak címersoraival kapcsolatban. Ez utóbbi téma számos európai ország (Horvátország, Szerbia, Bulgária stb.) nemzeti jelképeinek kutatása szempontjából is kiemelt fontossággal bír, ami ugyancsak jól érzékelteti az interdiszciplináris Kutatócsoport munkájának nemzetközi jelentőségét.

Ezt olvastad?

2023. szeptember 7-én és 8-án rendezte meg a NEPOSTRANS, vagyis „Negotiating post-imperial transitions: From remobilization to nation-state consolidation. A comparative
Támogasson minket