Uradalmi históriák – bemutatkozik a Dominium kutatócsoport

Az állami-kincstári, egyházi és világi nagybirtokosok uradalmai évszázadokon át meghatározták az ország működését az élet számos területén. Az uradalomtörténeti kutatások napjainkban ismét kezdenek egyre inkább kibontakozni. Az idén immár hetedik alkalommal rendezzük meg az országos uradalomtörténeti konferenciát, ezúttal Keszthelyen a Pannon Egyetem Georgikon Karán október 22-én.

Az uradalomtörténeti kutatások kibontakozása a 20. század első felére tehető. A két világháború között indította útjára Domanovszky Sándor a Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez című sorozatát több uradalmi témájú kötettel. A sorozatot napjainkban „a Domanovszky-sorozatnak” nevezzük. A második világháború utáni időszak ideológiai okokból nem kedvezett az 1945-ben megszüntetett uradalmak kutatásának, noha több vonatkozó írás jelent meg nyomtatásban. A rendszerváltást követően nem alakult ki olyan fórum, amely ösztönözve a kutatásokat az eredmények közzétételét elősegítette volna. Létrejött azonban egy kutatócsoport, amely 2009 óta mutatja be kutatásait konferenciákon és kiadványokban.

A kutatócsoport országos hálózattal bír, amelybe időnként külföldi kutatók is bekapcsolódnak. A csoport tagjai a Magyar Tudományos Akadémia különböző tudományos fokozattal rendelkező tagjai, illetve doktori képzést végző kutatók, akik az uradalomtörténet különböző ágaival, korszakaival és uradalmaival foglalkoznak. A mára szakmai-baráti közösséggé formálódott kutatócsoport nyitott, folyamatosan bővül. A kutatócsoport rendszeres működése azonban egyesületi keret kialakítását ösztönözte, jelenleg ennek megvalósulása zajlik.

A Dominium kutatócsoport 2014. évi konferenciájának előadói

A kutatócsoport kutatási célja az uradalmak sokszínű szerepének vizsgálata és bemutatása a középkori kezdetektől az uradalmak 20. századi megszüntetéséig. Az egykori uradalmak elemzése nem csupán az uradalmi gazdálkodás, a birtokviszonyok és birtokirányítás bemutatására korlátozódik, hanem többek között azok társadalmi, művészeti, hadtörténeti, jogi, oktatási és egészségügyi vetületeire is kiterjed. A kutatások földrajzi keretét a Kárpát-medence adja tágabb, nemzetközi kitekintéssel. A kutatócsoport tagjai önálló, egyéni kutatásokat végeznek az érdeklődési területüknek megfelelően, de a konferenciák és kiadványok éves tematikája magában hordozza az összehangolt munkát is.

Az első öt konferencia Salgótarjánban, az időközben Nógrádi Történeti Múzeumról Dornyay Béla Múzeumra nevet váltó megyei múzeumban zajlott 2009 és 2013 között. A hatodik konferenciát, amelynek címe Egyházi és világi uradalmak volt, Budapesten a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán rendeztük meg a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárával közös szervezésben. A konferenciák jó hangulatú műhelykonferenciák voltak, ahol a kutatásokat segítő eszmecserék vitték tovább a szakmai munkát.

Illik Péter előadás közben a Sapientia Egyetemen

Az idén hetedik alkalommal rendezzük meg országos uradalomtörténeti konferenciánkat. Az uradalomtörténeti kutatócsoportunk Nagyváthy János (1755–1819) születésének 260. évfordulójára emlékezik Keszthelyen a Pannon Egyetem Georgikon Karával közösen. A konferencia Nagyváthy és a magyar uradalom címet viseli. Nagyváthy többek között Festetich György gróf teljhatalmú jószágkormányzója is volt, így a kiemelt témánk az uradalmi tisztviselők szerepe az uradalmakban.

A konferenciák előadásainak írott változatai a Discussiones Neogradienses sorozatban jelentek meg eddig. Az első kötet az Uradalmak kora címet kapta a konferenciacím után, és 2010-ben jelent meg. Feudális társadalom? címmel a következő esztendőben jött ki a nyomdából a következő kötet. 2012-ben a Birtokosok és birtokok, 2013-ban az Élet a birtokon konferenciakötet kerülhetett az érdeklődők kezébe.

Hamarosan megjelenik az ötödik kötet Régi nagybirtokok, új kutatások címmel. Ez a konferenciakötet már az új, Dominium nevű sorozat első darabja lesz. A Dominium latin szó, jelenése uradalom. Ez a sorozat már kimondottan az uradalomtörténeti kutatások bemutatására szolgál.

A kutatócsoport most készülő honlapján elérhetőek a már megjelent kiadványaink teljes terjedelemben és a konferenciáinkról is értesülhetnek az érdeklődők. Kutatói adatbázist is tervezünk készíteni, ahol a kortárs uradalomtörténészek publikációs listáját, önéletrajzát lehet majd elérni.

A konferenciák és kiadványok létrejöttét a kutatócsoport tagjainak és önkénteseknek a lelkesedése tartja fenn. A pénzügyi hátteret szponzorok és pályázati pénzek biztosítják. A kutatócsoportot érintő kutatói és segítői megtisztelő érdeklődésre az eva.sziracsik@freemail.hu e-mail címen válaszolunk. A következő konferenciánkra pedig mindenkit tisztelettel hívunk és várunk.

Szirácsik Éva

 

Ezt olvastad?

A Dominium Uradalomtörténeti Kutatócsoport és a Pannon Egyetem Georgikon Karának szervezésében került sor 2015. október 22-én Keszthelyen a „Nagyváthy és
Támogasson minket