Uralkodói sír király nélkül? – Orseolo Péter a pécsi székesegyházban

Jóllehet, a legtöbb középkori magyar uralkodót Fehérvárott, az egykori koronázóbazilikában helyezték végső nyugalomra, azonban az is közismert, hogy számos királyunkat a Kárpát-medence más településein temették el. Aba Sámuel például Feldebrőn, I. András Tihanyban, I. Béla Szekszárdon, Szent László és Luxemburgi Zsigmond Váradon, II. András Egresen, IV. Béla pedig Esztergomban temetkezett. E sorba illeszkedik első királyunkat, Szent Istvánt az ország trónján követő Orseolo Péter is, akinek sírját a pécsi székesegyház rejti.

Az egyenetlenség melegágya 

Szent István és Gizella házasságából származó mindössze egyetlen gyermek, Szent Imre herceg érte meg a felnőttkort, azonban még apja életében szerencsétlen körülmények között ő is életét vesztette (1031). A király választása fia halálát követően unokaöcsére, a velencei származású Orseolo Péterre esett, aki 1038 nyarán lépett trónra, s nagy lendülettel vetette bele magát a kormányzati munka sűrűjébe.

Péter király ábrázolása a Thuróczy-krónikában (Wikipédia)

Az István által megkezdett egyházszervező munkát tovább folytatta, létrehozta a váci püspökséget, Óbudán pedig prépostságot alapított. A társasegyház patrónusa a király védőszentje Szent Péter apostolfejedelem lett. Az elbeszélő források tudósítása szerint a király az ugyancsak Szent Péter tiszteletére szentelt pécsi székesegyház építését is finanszírozta. Ez alapján joggal feltételezhető, hogy a két antik előzményekre visszatekintő városban működő egyházak támogatása által is a római pápasággal fennálló kapcsolatokat kívánta erősíteni. Országlása idején főként idegenekkel vette körül magát, amely a hatalomból ezáltal kiszoruló magyar előkelők körében meglehetősen népszerűtlenné tette. Nem meglepő tehát, hogy mai fogalmaink szerint meglehetősen rossz volt Péter király „sajtója”. A korabeli vélekedést a 14. századi krónikakompózíció, közismert nevén a Képes Krónika őrizte meg számunkra.

Péter pedig, miután király lett, a királyi felség kegyességét teljességgel levetkőzte, és német dühvel kegyetlenkedve semmibe vette Magyarország nemeseit, dölyfösen és kielégítetlen szívvel habzsolta a föld javait a vadállatok vadságával ordítozó németjeivel és a fecskék szószátyárságával csivitelő olaszaival együtt. Az erősségeket, őrhelyeket és várakat németek és olaszok őrizetére bízta. Maga Péter ugyanis rendkívül kicsapongó természetű volt, és abban az időben senki sem lehetett biztos felesége szeplőtelenségében, illetve leányának vagy nővérének a szüzességében a király kísérőinek zaklatásai miatt, akik büntetlenül becstelenítették meg őket.” (Képes Krónika. Ford.ította Bollók János, jegyzetek: Szovák Kornél, Veszprémy László (Millenniumi Magyar Történelem, Források), Budapest, 2004, 47.)

A király ellenzékének élére Szent István sógora, Aba Sámuel állt, akinek vezetésével az elégedetlenkedők fellázadtak ellene és letették. Péter ezt követően az országot elhagyva III. Henrik német-római császárhoz menekült (1041). Három esztendő múltán (1044) a német csapatok támogatásával Orseolo és hívei döntő csapást mértek Abára Ménfőnél, majd Péter immár a császár pártfogoltjaként ismét elfoglalhatta a trónt. Királysága második országlása során is pünkösdinek bizonyult, annak ellenére, hogy a német császár személyesen érkezett Magyarországra Péter uralmát megerősítendő. A magyar előkelők jelentős hányada a német bábáskodást azonban egészen másként értelmezte, s mivel meg kívánták őrizni országuk függetlenségét, a pogányság még mindig széles körben népszerű jelszavát is zászlajukra tűzve, véglegesen letaszították trónjáról a velenceit (1046).

A ménfői csata (Képes Krónika, Wikipédia)

Pécsett temették el

Miután Péter ellenfelei hazahívták Szent István unokatestvére, Vazul száműzött fiait, András, Béla és Levente hercegeket, a trónfosztott talján maroknyi csapatával a nyugati határ felé menekült. Mivel azonban az országot minden igyekezete dacára sem tudta elhagyni, seregével Fehérvár irányába kívánt visszatérni. Üldözői elől végül Zámolynál nyert pillanatnyi menedekét. Második királyunk utolsó napjairól, valamint temetéséről szintén a Képes Krónika tudósítása nyomán értesülünk.

Péter azonban […] bevette magát egy udvarházba, és három napon keresztül vitézül védekezett. Végül, miután az összes katonáját megölték, őt magát foglyul ejtették és megvakították, majd Fehérvárra hurcolták, s a szörnyű fájdalom következtében rövidesen be is fejezte életét. Pécsett temették el abban a székesegyházban, melyet ő alapított Szent Péter apostol tiszteletére, második uralkodása harmadik évében.” (Képes Krónika, 57.)

Orseolo Péter megvakítása (Képes Krónika, Wikipedia)

E krónikahely, illetőleg további elbeszélő források szövegváltozatai régóta foglalkoztatják a kutatókat. Különösen annak ismeretében tűnik problémásnak a pécsi dóm Péter általi létesítése, hogy a püspökség 1009. augusztus 23-án kelt alapítólevele szerint az intézményt maga Szent István hozta létre, Azo pápai legátus jelenlétében.

István, Magyarország királya […] az igen szent apostoli [pápa] egyetértésével, és az ő követe, Azo püspök, továbbá valamennyi hívünk: érsekek, határispánok, ispánok, valamint kisebb [méltóságú] személyek jelenlétében elrendeltük a pécsi püspökség megalapítását Isten és minden szentje dicsőségére, Bonipertet tettük meg oda püspöknek, kiváltságokkal láttuk el azt, és határait megerősítettük.” (Az államalapítás korának írott forrásai. Az előszót írta a szövegeket válogatta, a kötetet szerkesztette Kristó Gyula (Szegedi Középkortörténeti Könyvtár 15), Szeged, 1999, 92–93 (fordította: Piti Ferenc).)

A katedrális építését egyébként a későbbi hagyomány is Szent Istvánhoz kötötte. Egy az egyetemalapító Vilmos püspök által a Szentszékhez benyújtott folyamodványban (1366) azt olvashatjuk például, hogy a pécsi egyházat „a szent és nagy tiszteletnek örvendő Szent István hitvalló, Magyarország királya alapította, építtette és támogatta”. Az alapító szerepért utólag vetélkedő két uralkodó látszólagos ellentmondását azzal oldhatjuk fel, hogy a jelentős donátorokat, különösen azokat, akik temetkezőhelyül választották az adott egyházat a középkorban gyakran fundálóként említették. Ezek alapján tehát kétségtelennek tarthatjuk, hogy Orseolo Péter rövid regnálása alatt folytatódtak a székesegyház Szent István idejében megkezdett építési munkálatai. Mindezt egyébként egy külhoni forrás is megerősíti. A 11. század végén, a lengyel uralkodó kíséretében a Magyar Királyság területén, többek között Pécsett is megfordult krónikás, a Gall Névtelen a következőképpen tudósított:

Miután ő [t.i. István– FT] eltávozott az életből, Velencei Péter foglalta el a trónt, aki (építeni) kezdett egy templomot Szent Péternek Bazoariumban, amelyet a mai napig egy király sem tudott a megkezdés méretében befejezni.” (Gall Névtelen: A lengyel fejedelmek avagy a hercegek krónikája. Fordította, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Bagi Dániel, Budapest, 2007, 130–131.)

Habár számtalan megoldási kísérlet született a rejtélyes Bazoarium település nevének megfejtésére – így például Borsod, Vasvár, Pécs és Buda mellett külföldi helységek is felmerültek –, néhány éve Bagi Dánielnek sikerült bizonyítania, hogy a lengyel gesztaszerző – aki valószínűleg járt is a Mecsek-alji településen – által feltüntetett ismeretlen névalak mögött minden valószínűség szerint Pécs, korabeli nevén Quinque Ecclesiae rejtőzik. Mindez annak ellenére feltételezhető, hogy a lengyel küldöttség látogatásakor az Orseolo Péter által alapított, s ugyancsak Szent Péter apostolfejedelem tiszteletére szentelt Óbudai prépostsági templom is épülőfélben volt. Ezek alapján tehát nagy biztonsággal állíthatjuk, hogy a Szent István alapította pécsi székesegyház építési munkálatai Péter király támogatásával folytatódtak, ahol halálát követően nyugalomra helyezték (1046).

Katedrálisok versenye

Magától értetődőnek gondolhatnánk, hogy Péter király sírhelyét valahol a székesegyház központi helyén lenne célszerű keresni, hiszen egyetlen Pécsett temetkező magyar királyként bizonyosan kiemelt helyre temethették. Az utóbbi évtized kutatásai nyomán azonban felmerül egy – az érdeklődő Olvasók többsége számára vélhetőleg bizarrnak tűnő, ámde – fontos kérdés: vajon melyik székesegyházban bukkanhatunk nyomára? A dómtéren 2005-től több ízben folytattak régészeti feltárásokat, amelyek nyomán a középkori püspöki központra vonatkozó ismereteink jelentős mértékben bővültek. Buzás Gergely régész-művészettörténész első alkalommal a pécsi püspökség millenniumára készített egyházmegyetörténeti kézikönyvben fogalmazta meg a három székesegyház elméletét (2009). Feltételezése szerint az ókeresztény eredetű hétkarélyos temetőkápolna, az úgynevezett cella septichora szolgálhatott a püspökség első székesegyházaként. Később a katedrális mai épületétől délre kezdődött meg Szent Mór püspöksége idején, Péter király támogatásával a második székesegyház építése, amely azonban néhány évtizeddel később a leégett. A harmadik, a jelenlegi helyen álló székesegyház építése a 11. század végén kezdődött meg, amely a 13. század elejére készült el. A röviden összefoglalt elmélettel szemben a pécsi püspökség középkori történetének kiváló kutatója, Koszta László mértéktartó véleménye szerint „sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a püspökség alapításától, az első Székesegyház építésétől kezdve a mai napig ugyanazon a helyen állt a Székesegyház” (2015).

A pécsi székesegyház északkelet felől (a szerző fotója)

Uralkodói sír király nélkül?

A néhány hónappal ezelőtt, 2019 májusában és júniusában, a bazilika altemplomában folytatott régészeti feltárások Koszta elképzelését igazolták. A Tóth Zsolt vezette ásatás során ugyanis napvilágra kerültek az első királyunk által alapított, s utóda által is támogatott első katedrális déli falának maradványai. E templom az 1064-es tűzvészben vált a lángok martalékává, amely eseményt a krónikás a következőképpen örökítette meg:

Ugyanis az egész bazilika, az egész palota s a hozzá tartozó többi épület hirtelen lángba borult, s a tűzvész tombolása következtében minden összeomlott. Mindenkit félelem fogott el a sistergő lángok szörnyű csattogása s a tornyokból alázuhanó harangok rettenetes robaja miatt. Senki sem tudta, hová legyen.” (Képes Krónika, 67.)

Jóllehet a katasztrófa mozgalmas ábrázolásának több részlete is, mint például a a harangok lezuhanása a krónikás fantáziájának terméke, aki így próbálta mindjobban érzékeltetni a történtek súlyát, az azonban kétségtelen, hogy a püspöki székhely központja komoly károkat szenvedett. Ezt követően kezdődött meg a mai is álló templom építése, amely a közelmúltban végzett feltárás eredményei alapján tehát közvetlenül Szent István és Orseolo Péter egykori székesegyháza fölé magasodik. Ugyancsak igazolást nyert az a korábbi sejtés, miszerint a püspökség széktemplomát egy jelentős mártír földi maradványait őrző ókeresztény temetőépület fölé emelték.

Az első középkori székesegyház déli falának részlete (fotó: Tóth Zsolt)

A feltárási munkálatok során az altemplom középső részén, a jelenlegi főoltár előtt két sírhelyet fedeztek fel. Sajnos azonban az előzetes várakozásokkal szemben mindkettőt üresen találták a régészek.

Péter király feltételezett sírhelye (fotó: Tóth Zsolt)

Az ásatásvezető feltételezése szerint a keletebbre elhelyezkedő, 1,64 méter belső hosszúságú sír egykor Péter király földi maradványait rejthette, míg a nyugati oldalához csatlakozó kisebb méretű helyen esetleg egy a korban jelentős kultusznak örvendő szent relikviáit helyezhették el. A király és az ismeretlen szent csontjait minden jel szerint valamikor ismeretlen helyre emelték át, ugyanis a sírok kifosztására semmi nem utal. Ezek alapján tehát továbbra is csak reménykedhetünk abban, hogy Pécs gazdag középkori története a nem túl távoli jövőben egy valódi csontokat tartalmazó királysírral is gyarapodni fog. A feltárás eredményeinek további részleteiről az érdeklődők a Pécsi Tudományegyetem Bölcsész Akadémia soron következő előadásán tájékozódhatnak.

 

A cikk az Újkor.hu és az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport együttműködésének keretében született.

 

Tájékoztató irodalom:

Bagi, Dániel: Bemerkungen zu „Bazoariorum” in der Gesta von Gallus Anonymus. Eine neue Hypothese. Specimina Nova Pars Prima Sectio Mediaevalis III (2005) 23–33.

Buzás Gergely: Az egyházmegye építészeti emlékei. In: A Pécsi Egyházmegye története I. A középkor évszázadai (1009–1543). Szerk. Fedeles Tamás–Sarbak Gábor–Sümegi József. Pécs 2009, 622–633.

Buzás Gergely–Tóth Zsolt: Lehetett-e a Cella Septichora Pécs első középkori székesegyháza? Archeologia – Altrum Castrum Online Magazin

Buzás Gergely–Kovács Olivér: Királytemetkezések: Péter király sírja. Archeologia – Altrum Castrum Online Magazin

Fedeles Tamás: „Eztán Pécs tűnik szemünkbe”. A város középkori históriája (1009–1526). (Pannónia Könyvek, Pécsi Tudománytár) Pécs, [2011].

Fedeles Tamás: Ecclesia cathedralis Quinqueecclesiensis. A középkori pécsi székesegyház az írott források tükrében. In: Echo simul una et quina. Tanulmányok a pécsi székesegyházról. Szerk. Heidl György, Raffay Endre, Tüskés Anna. Pécs, 2016. 105–118.

Fedeles Tamás: „a tűzvész tombolása következtében minden összeomlott”. A középkori Pécs pusztulásai. In: Vészterhes idők a Mecsekalján. Háborúk, ostromok, járványok Pécsett az ókortól a második világháborúig. Szerk. Varga Szabolcs (Pécsi Mozaik 8), Pécs, 2017, 87–103.

Koszta László: A püspökség alapításától (1009) a 14. század közepéig. In: Pécs története II. A püspökség alapításától a török hódításig. Főszerk. Vonyó József, szerk. Font Márta. Pécs, 2015. 21–173.

Tóth Zsolt: Sopianae késő római kori ókeresztény temetője és az első pécsi székesegyház. In: Echo simul una et quina, i. m. 43–74.

Tóth Zsolt: Beszámoló a Pécsi Székesegyház altemplomában végzett 2019. évi régészeti kutatás eredményeiről

Fedeles Tamás

Ezt olvastad?

Előző heti írásomban azzal foglalkoztam, hogy a német területek forrásanyaga milyen képet fest az államalapítástól a III. Béla haláláig terjedő