Út a trónhoz: Az ifjú Nagy Péter küzdelme a hatalomért

Nagy Péter (1682–1725) Oroszország egyik legismertebb cárja volt, akihez az ország modernizációjának kezdetét, és Szentpétervár felépítését kötjük. A cikk az uralkodó fiatal korát mutatja be a taníttatásán, a családon belüli kapcsolatain és a trón megszerzésért folytatott küzdelmén keresztül, továbbá feltárja mindazon személyiségjegyeket, amelyek Péter későbbi uralkodói stílusát és terveit jelentős mértékben meghatározták.  

Péter a cár, Alekszej Mihajlovics második házasságából született meg 1672. május 30-án. Alekszej első házasságából, Marija Miloszlavszkijtól született két idősebb fia, Fjodor és Iván, valamint több lánya, közöttük az erős akaratú Zsófia is. Amikor Alekszej Mihajlovics 1676-ban meghalt, legidősebb fia követte a trónon III. Fjodor néven. Az új cár egészsége azonban törékeny volt, s uralkodása alatt gyakorlatilag mindvégig ágyhoz kötve élt. Péter viszont a korban szokatlanul erős és egészséges gyermek volt, ami egyben megkülönböztette őt a többi Romanov gyerektől, akiket rendszerint valamilyen betegség, kór gyötört.

I. Alekszej cár (Forrás: wikipedia.org)

Péter tanítója, Nyikita Zotov egyes történészek szerint közel sem volt olyan tehetséges, mint a többi cárgyerek tanítója, Szimeon Polockij, aki példának okáért egyetemen is tanított. Ennek ellenére Zotov nem csupán tanítója, hanem életre szóló barátjává is vált Péternek. Noha a leendő cár megtanult írni és olvasni, de helyesírása egész életében kifejezetten csapnivaló maradt. Tüzetesen ismerte a Bibliát is, olyannyira, hogy még idős korábban is egyes részeket fejből fel tudott idézni belőle. A fiatal Péter gyakran kérte meg tanítómesterét, hogy meséljen a történelemről és az orosz hősökről. Natalja, Péter anyjának parancsára a Hadügyi Hivatal rézmetszői fia számára egy olyan könyvet készítettek, amely városokat, palotákat, hajókat és fegyvereket ábrázoló rajzokkal volt tele. Később apja ember méretű földgömbjét is megkapta, amely eszközként szintén fontos részévé vált az oktatásának. Az ifjú Péterre egyébként jellemző volt az autodidakta tanulásmód is, s így arra fekhetett hangsúlyt, ami valóban érdekelte és fontos volt számára. Mindezeknek köszönhetően oktatása kétségkívül merőben eltért a testvéréitől, ami talán azért valósulhatott meg, mert a trónöröklési sorrendben hátul álló Péter trónra kerülésével senki sem számolt.

A Kremlben Zsófia, Péter idősebb féltestvére gondtalanul tudta befolyását növelni a cár tanácsadójaként, s miután Fjodor már képtelen volt lábra állni, a bojárokkal gyakorlatban a húga tárgyalt. Végül a fiatal cárt 1682-ben, alig 21 évesen érte a halál. Mivel nem született örököse, felmerült a kérdés, hogy ki legyen az utóda a cári trónon. Az öröklési rend alapján Iván öccse követte volna, azonban helyette mégis az alig 10 esztendős Péter lépett. A döntés a Miloszlavszkij család számára óriási csapás volt, hiszen az addig szilárd hatalmi helyzetük hirtelen megingott. A döntés érvénytelenítése érdekében Zsófia Joachim pátriárkát is megkörnyékezte, aki nem volt hajlandó annak eleget tenni, továbbá azt is elvetette, hogy két cár gyakorolja társuralkodóként egyszerre a hatalmat. A bojárság nagy részéhez hasonlóan, a pátriárka is egyértelműen Péter egyik támogatója volt. Péter megkoronázásával, anyját, Natalját régensnek nevezték ki, noha Zsófia a továbbiakban is mindent elkövetett annak érdekében, hogy megváltoztassa a fennálló helyzetet.

Nagy Péter fiatalon (Forrás: wikipedia.org)

Bár a Miloszlavszkijok is megpróbáltak közbe avatkozni, de azt egységesen elvetették, hogy egy nő kerüljön a trónra. Ezt kiváltképp fenntartották azzal a Zsófiával szemben, aki érdekeinek megfelelően gyakran felrúgta a szokásokat. Példának okáért, a cár temetésén szokás szerint az örökösnek, Péternek az anyjával, Nataljával kellett volna a koporsó mögött vonulnia. Ennek ellenére Zsófia kiharcolta, hogy ő menjen Péter mellett, ezzel azt sugallva, hogy a régensi hatalom igazi birtokosa nem Natalja. Zsófia azonban itt nem állt meg, s a temetést követően a következő beszédet intézte a néphez:

Itt vagyunk elhagyatva és senki sem oltalmaz bennünket. Iván öcsém jogait igaztalanul semmibe vették. Ha őt, avagy engem gonosz szóval illetnek itt, legjobb lenne nekünk hazánkat elhagyva külhoni keresztények között élni, kik nem gyűlölnek bennünket. Tudja meg hát minden emberfia Moszkvában, hogy akadtak gonoszok, kiknek nagyon sietős volt szegény Fjodor öcsém halála.

A tömeg pontosan tudta, hogy Zsófia Artamon Matveyevre, Natalja nevelőapjára célzott. Annak ellenére, hogy nem tartozott bojárság felső rétegéhez, Matveyev a korábbi cár bizalmasává lépett elő, sőt főminiszteri rangot is betöltött. III. Fjodor megkoronázása azonban ismét helyzetbe hozta a Miloszlavszkij családot, akik a legfőbb tisztségeket végül megszerezték maguknak. Matveyev Fjodor trónra lépését követően egy száműzetéssel felérő szibériai megbízatást kapott. A Nariskin és Miloszlavszkij klánok közötti konfliktus alapvetően a bojárság fő és közép osztálya közötti ellentétből adódott, s ami a temetést követően tovább mélyült.

Natalja Nariskin, Péter édesanyja (Forrás: wikipedia.org)

A Miloszlavszkij család egy ponton elhíresztelte, hogy Ivánt „is” megölték. A sztrelecek[1], Rettegett Iván elit egysége már régóta bizonytalan anyagi helyzetben volt, és a hadsereg átszervezésekor sem vettek róluk tudomást, ezért nagy volt az elégedetlenség körükben. Iván meggyilkolásának hírére fegyveresen vonultak a Kremlbe. Bár személyesen Iván próbálta meg megnyugtatni őket, de nem sikerült. A feldühödött sztrelecek a lépcsőről kezdték ledobálni a dárdákra az útjukba kerülő embereket, majd egy tizenhat „áruló” nevét tartalmazó lista alapján folytatták a gyilkolászást. Zsófia sikerrel vette rá Natalját, hogy a megmenekülés érdekében áldozza fel testvérét és adja át őt a sztreleceknek. Testvére végül hosszú kínok után a Vörös téren vesztette életét, de meghalt Natalja nevelőapja is, sőt a Fjodor megmérgezésével megvádolt két orvost is legyilkoltak. A sztrelecek ezek után Nataljától  összesen 240 ezer rubelt követeltek kiengesztelésként. Mindezek mellett az összes még életben maradt Nariskin száműzetésével is előálltak, amelynek a régensasszony – féltve saját és a családja életét – eleget tett. A látottak mélyen érintették Pétert, aki sosem tudta teljesen feldolgozni a szörnyű mészárlás emlékét.

Sztreleclázadás 1682-ben: a sztrelecek elragadják Natalja testvérét (Forrás: wikipedia.org)

A sztrelecek új parancsnokának kinevezett, Iván Hovanszkij Zsófia híve volt. 1682. május 26-án az ő segítségével érte el Zsófia, hogy elmeháborodott testvére, Iván legyen az uralkodó. Pétert másoduralkodóvá sorolták vissza, a tényleges hatalom pedig Zsófia kezébe került miután csakhamar kinevezték régenssé. (A pátriárka nem tudott mit tenni, viszont a kialakult helyzetet semmilyen módon sem támogatta.) Mindezért cserébe Zsófiának el kellett ismernie, hogy a sztrelecek nem felkelést hajtottak végre, hanem az árulókkal szemben léptek fel törvényesen. (Mindezen tettükért még egy szobrot is követeltek maguknak.) A sztrelecek túlkapásait veszélyesnek érezvén, Hovanszkij távol lététében Zsófia titokban halálra ítélte a parancsnokot azzal az indokkal, hogy rurikida[2] származása miatt a hatalomra tört. A parancsnokot végül Izmajlovóba csalták, ahol lefejezték, ami ismét kiélezte az udvar és a sztrelecek közötti viszonyt, de Zsófia októberre elérte, hogy a sztrelecek ismét hűségesküt tegyenek neki. A régensasszony legfőbb bizalmasa ekkor már Vaszilj Golicin volt, akivel együtt gyakorolták a hatalmat, sőt még a Külügyi Hivatal vezetését is rábízta Zsófia.

Az eseményeket követően Péter csak nagyon ritkán vett részt hivatalos eseményeken, s ekkor szerepe csupán arra korlátozódott, hogy testvére, Iván mellett foglalt helyet. A féltestvéreiről egyébiránt rossz véleménnyel volt és mindvégig tartott attól, hogy adandó alkalommal meggyilkoltatják, Preobrazsenszkojában éldegélve azonban gondtalanul  játszhatott együtt a szomszéd falvak gyerekeivel, miközben tizennégy szakmát elsajátított. 12 éves korára már saját esztergapadja volt, de a fogászat mesterségét is sikerrel tanulta ki. Később a kard és az íj mellett a lőfegyverekkel is meg tanult bánni, mi több a környék különböző társadalmi osztályú gyerekeiből – javarészt parasztgyerekekből – két zászlóaljat toborzott. A játéknak indult kezdeményezés állandósult és szigorú katonai kiképzéssé nőtte ki magát, és Péter gyakorlatilag saját kis apró hadsereget hozott létre. Mindez egyértelműen megmutatta a katonai vezetésben való tehetségét ifjú korábban is. Picivel később a Jauza folyónál erődöt épített, ahol már valódi hadgyakorlatokat tartottak, s a zászlóaljai csakhamar ezredekké gyarapodtak.

Péter másik nagy szenvedélye a tengerészet volt. Amikor nagybátyjánál, Nyikita Romanovnál meglelte annak egy régi naszádját, megjavíttatta azt. Csakhamar további hajókra is szeret tett és egy Moszkva közeli tavon létrehozta a saját flottáját is. Német és holland kereskedő barátainak köszönhetően komoly ismereteket szerzett a tengerészet és a hajóépítés területén. Talán ennek is köszönhető, hogy Oroszországot tengeri nagyhatalommá kívánta tenni a későbbiekben, felismerte ugyanis, hogy a nagyhatalmak tengeri jelenléte befolyásuk és hatalmuk egyik kulcsa is.

Natalja azonban helytelenítette fia sajátos érdeklődési köreit és tevékenységét, sőt anyjához hasonlóan az udvari körök is elítélők voltak Péter haszontalan időtöltésével szemben. Mindezek a különcködések Péter számára azonban arra is alkalmasak voltak, hogy elkerülje Zsófiát, akit szívből utált. (Egy alkalommal Zsófia koronával a fején és jogarral a kezében ábrázolva készíttetett festményt magáról, ami különösen feldühítette Pétert.) Köztudott volt az is, hogy az ifjú cár gyakran eljárt Moszkva német városrészébe szórakozni. 15 éves korától örömlányok körében és külföldi fiatalokkal mulatozott, akikkel megalapította „a bolondok és tréfacsinálók legrészegebb szinódusát”. Fő tevékenységük gyakorlatban az ivásból és az ortodox szertartások kigúnyolásából állt. Az udvar számára egy idő után zavaróvá vált Péter viselkedése a nyers modorával és trágár beszédével együtt, amelyet külföldi barátaitól vett át. Hogy leszoktassa a bordélyházi látogatásokról, Natalja feleséget keresett számára, s így került sor Péter esküvőjére 1689-ben – 17 éves korában – Eudoksziva Lopuhinával, aki Moszkva egyik legvallásosabb családjából származott. 1690-ben megszületett első fiuk, de Péter mindezek dacára sem számolt le korábbi életmódjával.

V. Iván cár, Péter betegeskedő féltestére (Forrás: wikipedia.org)

Életkorából adódóan, házasságkötése idejére Péter már  „megérett” a feladatra, hogy uralkodjon a köztudottan báb féltestvére Iván helyett. A megkerülhetetlen kérdés ekkor csak az volt, hogy Zsófia vagy Péter tudott-e nagyobb támogató tábort szerezni magának, hiszen egyértelmű vált mindkét fél számára, hogy előbb-utóbb valamelyikük megpróbál megszabadulni a másiktól. Zsófiának kedvezett Péter bohém és különc életmódja, viszont Péter hirtelen haragú és kiszámíthatatlan természete miatt a nővére nem érezhette magát biztonságban. A trónharcban látszólag úgy tűnt, hogy Zsófia tette meg az első lépést: 1689. augusztus 7-ének éjjelén Péter Moszkvából érkező támadásról kapott hírt. Bár a hír hamisnak bizonyult, Péter ijedtében azonnal lóra pattant, és a Troice-Szergijev-kolostorba menekült.

Zsófia tisztában volt azzal, hogy Péter kedvezőbb helyzetben van, ezért megpróbálta az ifjút rávenni a kolostor elhagyására. Ebből a célból küldte Ivan Trokurov herceget is Péterhez, Péter azonban időközben levelében szólította meg a legfontosabb sztrelec vezetőket, és parancsba adta számukra, hogy keressék fel. Ezt elkerülendő Zsófia és Golicin lefejezéssel zsarolta meg a vezetőket, akik így kénytelenek voltak Moszkvában maradni. Erről értesülve Péter  Zsófiának és Ivánnak írt levelet, amiben tájékoztatta őket a korábbi parancsáról, és kérte annak teljesítését. Zsófia azonban ekkor a kolostorba papokat küldött, hogy meggyőzesse a cárt a visszatérésről, sőt kémekkel is figyeltette a kolostort, ám hamarosan szembesülnie kellett azzal, hogy azok többsége átállt Péter oldalára. Kétségbe esésében ekkor Zsófia Joachim pátriárkához fordult, hogy segítsen neki a Péterrel való békülésben. A Troice-Szergijev kolostorba érkezvén a pátriárka azonban azonnal Péter oldalára állt, s állásfoglalása révén megtöbbszörözte a Pétert támogatók táborát, noha ekkor még a legfontosabb sztrelec vezetők és Moszkva legbefolyásosabb lakói továbbra sem mertek Zsófiával szemben fellépni.

Ezt követően Péter a nyár végén újabb levelet írt a sztrelec vezetőknek, amiben már szigorúan megparancsolta nekik, hogy korábbi kérésének haladék és kifogások nélkül tegyenek eleget. (A sztrelecekhez hasonlóan a legfontosabb moszkvai családoknak is efféle tartalmú levelet küldött.) A vezetők végül eleget tettek Péter utasításának: öt sztrelec ezredes járult a színe elé egy kisebb különítmény kíséretében. Zsófia ekkor arra a meglepő és bátor döntésére szánta el magát, hogy megkísérel személyesen beszélni az ifjú cárral, de pár kilométerre a kolostortól, egy falunál feltartóztatták és visszafordulásra kényszerítették a régensasszonyt. Moszkvába haza térve azzal vádolta meg Pétert, hogy meg próbálta őt meggyilkoltatni.

Péter ez után levelet küldött a Kremlbe is, amelyben az ellene összeesküvők névsorát listázta, parancsot adva egyben az azonnali letartoztatásukra is. Miután a német negyedben élő külföldi tisztek is felfegyverkezve a kolostorba vonultak, a Moszkvában maradt sztrelecek is megértették, hogy Péter megnyerte a küzdelmet Zsófiával szemben. Hogy a helyzetükön javítsanak, a palota elé vonultak, ahol követelték Saklovitij – Zsófia szeretőjének – azonnali kiadását, hogy Troice-Szergijev kolostorba vihessék a cár elé. (Péter listáján Saklovitij az összeesküvés főszervezőjeként szerepelt.) A sztreleceknek végül sikerült Zsófiát meggyőzniük a bujdosó szerető kiadásáról, amelynek nő – könnyeivel küszködve – végül eleget tett egy újabb mészárlás elkerülése végett.

Zsófia kolostorba zárva (Forrás: wikipedia.org).jpg

Zsófia egykori támogatói köréből sokak estek a tisztogatások áldozatává, amelyet inkább a Péter mellett álló idősebb vezetők és a pátriárka szorgalmazott semmint maga a cár. Az összeesküvés kapcsán kihallgatott Saklovitij a tizenötödik korbácsütés után bevallotta, hogy bár tervezte a cár meggyilkolását, de gyakorlatban semmit sem tett azzal kapcsolatban. Bár Golcin ezt követően önként állt Péter elé, így is szigorú büntetést kapott, ugyanis megfosztották vagyonától és Szibériába száműzték. Hogy nem ítélték halálra annak ellenére sem, hogy Zsófia körének egyik központi alakja volt, azért történhetett meg, mert szolgálatait széles körökben nagyra értékelték. Saklovitijt azonban négy napra a kínvallatását követően lefejezték, Zsófiát pedig a novogyevicsi kolostorba száműzték. Ugyan Iván megmaradhatott társuralkodónak Péter mellett, de elmeállapota révén nem sok vizet zavart az ország kormányzásában.

A hatalom tényleges megszerzését követően Péter nagybátyja, Lev Narisin lett külügyi hivatal vezetője, Péter pedig továbbra is igyekezett kibújni az uralkodói kötelezettségek alól a napokig tartó tivornyák kedvéért. A cárról köztudott volt, hogy egy-egy vad, dorbézolós éjszakát pár óra alvással úgy hevert ki mintha semmi sem történt volna. Mindez különösebben nem foglalkoztatta az udvart, viszont annál inkább nagy ellenszenvet váltott ki belőlük, hogy a cár külföldiekkel vette körül magát, és így az orosz főnemesség jogosan érezhette magát háttérbe szorítva. (Két fő tanácsadója angol és francia származású volt.) Miután 1694-ben meghalt anyja, Péter kénytelen volt végül beleártani magát az államügyekbe. Ekkor kezdett a tengeri terjeszkedés gondolatával komolyan és gyakorlatban is foglalkozni. Noha nagy hadi flottáról álmodozott, ekkor még pár tengerre bocsátható hajójával rendelkezett csupán,  a cár azonban belevetette magát, hogy az ifjúkori képzelgéseit valóra váltsa.

Hódító és reformer tevékenységével Nagy Péter később beírta magát az orosz történelem legendás alakjai közé. Zsófiával szembeni küzdelme előre vetítették kiváló uralkodói szervező képességét és hadászati készségeit is. Külföldi barátai, ismerősei és hívei révén új, Oroszországban még ismeretlen dolgokról, például tengeri hajózásról, modern kereskedelemről szerzett ismereteket, amelyeket igyekezett meghonosítani. Péter felismerései jelentős mértékben meghatározták a későbbi korokban is az ország fejlődési irányát, s kétségkívül Oroszország tengeri hatalommá válásának útját ő kövezte ki a tengeri kikötők létesítésével, és új, tengerparti területek meghódításával. Tevékenysége nyomán a 18. század második felére Oroszország nemcsak valódi birodalommá, de Európa egyik nagyhatalmává nőtte ki magát, amely megkerülhetetlenné vált a földrész sorsát befolyásoló döntések meghozatalában.

Tornai Csongor

Felhasznált szakirodalom:

A tizenkét legnagyobb orosz. Szerk.: Szvák Gyula. Russica Pannonicana. Budapest, 2009.

Furkósbottal Európába?: I. Péter : érvek-ellenérvek. Szerk.: Szvák Gyula. Új Géniusz, 1989.

Heller, Mihail: Orosz történelem. Osiris Kiadó. Budapest, 2003.

Massie, Robert K.: Nagy Péter élete és kora. I.P.C. Könyvek. Budapest, 2014.

Niederhauser Emil: Így élt Nagy Péter. Móra Könyvkiadó. Budapest, 1974.

Warnes, David: Chronicle of the Russian Tsars. Thames & Hudson Ltd. London, 1999.

Ziegler, Gudrun: Das Geheimnis der Romanovs Geschichte und Vermáchtnis der russischen Zaren. Ehrenwirth Verlag GmbH. München, 1995.

[1] Jelentése: lövész, muskétával és alabárddal felszerelt orosz gyalogoskatonák a 16-18. századi Oroszországban

[2] Oroszország első uralkodó dinasztiája a Rurik volt. A moszkvai ágának kihalásával a Romanov-ház került hatalomra.

Ezt olvastad?

Mikorra esnek az ünnepek és a magyarországi emléknapok 2024-ben? Milyen jelentősebb kerek évfordulók várhatók? Ezeket a kérdéseket minden évkezdet előtt
Támogasson minket