Veszélyes viszonyok – Székely András visszaemlékezései

Azok a Veszélyes Viszonyok…

A most ismertetni kívánt kötet nemcsak azok számára lehet élvezetes, akik a múlt szakértőiként, tudományos szemszögből vizsgálják a 20. század második felének eseményeit, hanem azoknak is, akik laikusként érdeklődnek az „élő” történelem iránt.

Ha egy kutató a 20. század második felének fontosabb momentumait szeretné feltárni és megismertetni a nagyközönséggel, a hagyományos forrásbázison túl számolnia kell – szinte már-már megkerülhetetlenül – az oral history-val mint történelmi módszerrel. Az interjúzás módszere határtalan lehetőségeket nyit meg a kutatók és rajtuk keresztül a történelemtanárok előtt is. A történelemórák keretében feldolgozásra kerülő interjúk a személyes élettapasztalaton keresztül közelebb hozzák a tanulók számára a sorsfordító történelmi eseményeket: érthetőbbé, átélhetővé válik az olykor száraz, adatokkal túlzsúfolt tananyag.

A Haraszti György és Eötvös György által 2017-ben közzé tett történelmi munka az oral history módszerével készült. A kötet interjúalanya Székely András (az Amerikai Egyesült Államokban André de Székely, 1919–2008), az egyik legnagyobb amerikai televíziós társaság, az ABC filmprodukciós osztályának alelnök-producere volt. A vele készített audió- és videóinterjúk alapján készült el a kötet két nagy fejezete „Veszélyesen élni” Közép-Európában és a Budapesttől New Yorkig címekkel.

Kép forrása: Karády Katalin Alapítvány

2007-ben, a Corvina Könyvkiadónál Haraszti György és Kovács Zoltán András összeállításában érdekes kötet jelent meg Vallomások a holtak házából: Ujszászy István vezérőrnagynak a 2. vkf. osztály és az Államvédelmi Központ vezetőjének az ÁVH fogságában írott feljegyzései címmel, melyben az 1939 és 1942 között a 2. vkf. osztályt (a Honvéd Vezérkar főnökének hírszerző és kémelhárító osztályát), majd 1942 és 1944 között az Államvédelmi Központot (ÁVK) vezető Ujszászy István vezérőrnagynak a kommunista politikai rendőrség, vagyis az ÁVH fogságában tett „vallomásait” tették közzé. Ez a könyv olyan nagy sikert aratott, hogy a Karády Katalin vőlegényeként elhíresült „kémtábornok” történetéhez sokan hozzászóltak szóban és írásban, újabb adalékokat szolgáltatva. Az információözön idején, valamikor 2008 tavaszán Haraszti Györgyöt felhívta telefonon egy Székely András néven bemutatkozó úriember, aki akkor saját elmondása szerint együtt raboskodott Ujszászyval a Szovjetunióban, és Karády Katalin színházi kollégája, jó ismerőse volt. Haraszti személyes találkozót beszélt meg Székellyel annak XII. kerületi, Határőr úton található, nagyon szép, gazdagon berendezett félemeleti lakásában. Innen indult útjára az az interjú sorozat, mely jelen kötet tartalmát képezi. A kötetben az audió- és videófelvételek szerkesztett, korrigált változata olvasható.

A recenzió megírásakor nem törekedtem arra, hogy teljeskörűen ismertessem a kötet tartalmát, hiszen jellege inkább a szubjektív módon történő szemezgetést teszi lehetővé. A kötet az interjúadó Székely András életrajzával kezdődik, mely hasznos támpontot jelent a későbbi interjúk olvasása során. A kötet „hangulata” olyan, mintha egy kávéházi beszélgetés fültanújaként emberi sorsokat, megrendítő tényeket:

„Deseő Laci, aki a háború előtt az utolsó magyar attasé volt Moszkvában, Ujszászynak köszönheti, hogy nem jött haza élve. Ezt száz százalék biztonsággal állítom.” (72. oldal),

esetenként „pletykát”:

„Miben nyilvánult meg Karády kapcsolata a nőkkel? Ugye ő leszbikus hírében állott? Sz. A.: Azt nem tudom. Nem tartottam a gyertyát. Ő nem úgy viselkedett, ahogy annak idején nagyon sok meleg nő. Nem, ő mindig büszkén viselkedett.” (113. oldal)

hallanánk egy csésze kávé mellett.

A Székely Andrással folytatott beszélgetésekből kibontakozik előttünk a színiakadémiát végzett aranyifjú, akinek befolyásos arisztokraták, híres színészek és színésznők a barátai. Megismerhetjük a francia idegenlégiótól a kiugrási kísérletig ívelő második világháborús „kalandjait” és a szovjet hadifogságban töltött éveit. Bepillanthatunk a világháború előtti és alatti időszak magyar társasági életének dinamikájába.

Székely András visszaemlékező interjúja vitathatatlan forrásértékkel bír, – a szovjet GUPVI-lágerekről és a szovjet, valamint a magyar szolgálatokról közölt információi hiteles képet festenek az akkoriban zajlott nagyszabású átrendeződésről – még akkor is, ha sok esetben inkább a sorok között, sőt a sorok mögött érdemes a lényegi információkat keresnünk.

A kötet szerkesztői a két interjúsorozat ismétléseinek, átfedéseinek lehetőség szerinti elhagyására, a szöveg egységesítésére törekedtek, de néhány párhuzamos, netán ellentmondásos szöveghelyet mégis meghagytak, hogy a múltba visszanéző interjúalany emlékeihez fűződő hangulatát is érzékeltetni tudják. Pl. („Úgyhogy Moszkvába, a Lubjanka börtönbe kerültem. Ott újra elővettek, és követelték, hogy mondjam el, mit beszélt Horthy dálnoki Veress Lajossal. Erre azt feleltem: […]” (79–80. oldal)

A szöveg a témájánál fogva tartalmilag is sok problémát vet fel a mai olvasó számára, ez indokolja a szokásosnál nagyobb számú – 528 darab – jegyzetet. A kötet előszavában Haraszti jelzi az Olvasó számára, hogy ennek ellenére sem sikerült minden elhangzó utalást feloldani.

„Örök titok – hacsak nem akad a nyájas olvasók között tudója és megválaszolója , hogy ki volt a Packard-tulajdonos Villám Károly, pontosan mely arisztokrata hölgyek képmása szerepelt a régi százkoronásokon, et cetera.” (7. oldal)

Számomra, történészként, érthető, hogy a szerkesztők végjegyzetelést alkalmaztak a kötetben (a jegyzetek nagy száma és terjedelme indokolja), de mint érdeklődő olvasót zavart az állandó hátralapozgatás. Szubjektív véleményem az, hogy a lábjegyzetelés talán ebben az esetben – a kötet műfaját tekintve – olvasóbarátabb lett volna.

Az Osztrák-Magyar Bank 1912-ben kiadott 100 Koronás bankjegye. Kép forrása: Galéria Savaria

Összességében elmondható, hogy a 2017-ban megjelent mű igényesen, alaposan szerkesztett és egyben szórakoztató kötet. A szerkesztők megmutatták az oral history-ban rejlő lehetőségeket, és megfelelő kritikai érzékkel kezelték az interjúk során nyert információkat. Felhívták a figyelmet az interjúk forrásértékére és a bennük rejlő esetleges „csúsztatásokra”. Az Olvasó szeme előtt így viszonylag objektív kép rajzolódik ki a szovjet hadifogságról és Székely Andrásról mint interjúalanyról. Székely András beszámolói számtalan újdonsággal, pontosítással szolgálnak Karády és Ujszászy viszonyáról, jellemükről, a láger-körülményekről, a kihallgatásokról és a magyarok jelleméről.

„Én olyan magyarral nem találkoztam kint, aki ne lett volna tiszt a Horthy-hadseregben. Kilencven százalékuk ráadásul repülőtisztként hivatkozott magára. Ha ez igaz lett volna, nekünk olyan légierőnk lett volna, mint a Royal Air Force, az amerikaiak a határ közelébe nem jöhettek volna. Mindenkinek vagy kúriája volt, vagy ha nem, akkor kastélya.” (64. oldal).

A függelékben megjelenő szöveges és képi dokumentumok, az interjú során olvasható, valamint hallható történetek lehetőséget adnak arra is, hogy az oral history módszerével készült kötet tartalma tárgyát képezze akár egy rendhagyó történelem órának.

Prezenszki Erzsébet

Az ismertetett kötet adatai: Székely András: Veszélyes Viszonyok. Visszaemlékezések Karády Katalinra, Ujszászy Istvánra, a második világháborúra és a szovjet hadifogság éveire. Közzéteszi: Haraszti György és Eötvös György. Budapest, Nemzeti Emlékezet Bizottsága, 2017. (Gulág Könyvek, Sorozatszerkesztő: Máthé Áron).  190 pp. 

Ezt olvastad?

Amikor maga Aquinói Szent Tamás gyanúsítja meg az egyik népszerű közösségi oldal kommentáradatában Boldog Özsébet azzal, hogy kamuprofilt működtet, vagy