Világmegváltók, álmodozók és társutasok – A Magyarországi Tanácsköztársaság propagandája

2019-ben, a Magyarországi Tanácsköztársaság századik évfordulója alkalmából számos tanulmány látott napvilágot, konferenciák és előadások sora foglalkozott a magyar történelemnek ezzel a rövid, ám mégis meghatározó időszakával. Azonban a kommün egy-egy aspektusával mélyebben foglalkozó monografikus feldolgozás csak nagyon kevés született. Az egyik ezek közül Szabó Viktor A kommunizmus bűvöletében – A Magyarországi Tanácsköztársaság propagandája című könyve. A szerző 2016-ban, az egri Eszterházy Károly Egyetemen védte meg a Tanácsköztársaság propagandájáról szóló doktori értekezését, amely alapjául szolgált a könyvnek is.

A kötet három nagyobb részre tagolódik. Először a kommün propagandatevékenységének szervezeti felépítésével ismerkedhetünk meg, majd a propagandában részt vett személyekről kaphatunk információkat, végül a propaganda eszközeinek, módszereinek bemutatására kerül sor. Mindezt keretbe foglalja egy bevezető és a kötet végén egy összegző fejezet. Az előbbiben a Tanácsköztársaság változó megítéléséről, valamint a politikai propaganda kialakulásának történeti hátteréről kaphatunk átfogó képet, míg az utóbbi a kommün propagandájára vonatkozó legfontosabb megállapításokat foglalja össze. A könyvnek ez a jól strukturált felépítése áttekinthetővé, érthető nyelvezete pedig könnyen befogadhatóvá teszi ezt a súlyos témát, nem csak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők számára is.

A szerző a szervezeti felépítésről szóló fejezetekben – levéltári források alapján – rendkívül alaposan mutatja be a speciálisan propagandával foglalkozó szervezetek és az ezekhez kapcsolódó egyéb intézmények felépítését és feladatait (13–33. oldal). A kissé szárazabb leíró részek mellett arról is információkat kaphatunk, hogy mennyire volt hatékony a központi propagandaszervek tevékenysége, a működés során milyen problémák merültek fel, és ezeket hogyan próbálták meg orvosolni a kommün funkcionáriusai.

A Tanácsköztársaság egyik toborzóplakátja. Forrás: Magyar Digitális Képkönyvtár

A könyv második nagy egysége talán a legizgalmasabb kérdésre keresi a választ: kik és miért vettek részt a Tanácsköztársaság propagandatevékenységében? (34–60. oldal) A szerző kutatása során egy 296 főből álló adatbázist hozott létre, amelyben azokat a személyeket találhatjuk, akik valamilyen módon szerepet vállaltak a kommün központi propagandatevékenységében. Szabó két nagyobb csoportot különböztetett meg. Az egyik a funkcionáriusok, akik a propagandaszervezetekben, vagy ezekhez szorosan kapcsolódó intézményekben töltöttek be valamilyen magasabb pozíciót. A másik a propagandisták és a propagandában érintett személyek nagy csoportja, akik a megvalósításban vállaltak szerepet. Az adatbázisban az egyes személyekre vonatkozóan azok az információk szerepelnek, amelyek segítséget nyújthatnak társadalmi hátterük felderítésében. (A könyv végén lévő táblázatokban (239–269. oldal) személyekre lebontva végig is lehet böngészni ezeket az adatokat.) Ezeknek az információknak a segítségével a szerző részletes elemzést ad arra vonatkozóan, hogy a kommün propagandájában érintett személyek milyen társadalmi háttérrel rendelkeztek, milyen közegből érkeztek. Itt számos érdekes eredménnyel is szembesülhetünk. Például megtudhatjuk, hogy ezeknek az embereknek a döntő többsége nem a munkásság, hanem az értelmiség és a polgárság tagjai közé tartozott (47–48. oldal), vagy hogy nagyobb részük semmilyen munkásmozgalmi múlttal nem rendelkezett (52. oldal).

Ezt követően Szabó Viktor azt a kérdést járja körbe, hogy milyen motivációk alapján vállaltak szerepet ezek az emberek a Tanácsköztársaság propagandájában. Ez már csak azért is érdekes kérdés, mert a fejezetben nem csak Kun Béla, Szamuely Tibor, Révai József, Vágó Béla, Lukács György és a kommunizmus más híveinek alakjai elevenednek meg. A listában ott találhatjuk a magyar kultúra és művészet olyan kiválóságait is mint például Babits Mihály, Bajor Gizi, Bródy Sándor, Fedák Sári, Juhász Gyula, Kassák Lajos, Kertész Mihály, Kisfaludi Strobl Zsigmond, Krúdy Gyula, Márai Sándor, Móricz Zsigmond, Szabó Dezső, Tóth Árpád, Zala György vagy Zerkovitz Béla.

A Krúdy Gyula által írt propaganda-röpirat, amely a fejér megyei szövetkezesítésről szól. Kép forrása: Ördög Patrik

A szerző nem akar ítélkezni a szereplők fölött, nem vádolja, de nem is mentegeti őket. Csupán az okokat keresi, amelyek ezeket az embereket cselekvésre ösztönözték. Egyrészt bizonyos távolságtartással kezeli az egész témát, másrészt viszont egyfajta empátiával megpróbál belehelyezkedni az első világháborús összeomlást követő kaotikus időszakba.

A lehetséges motivációk bemutatásánál a szerző három kategóriába sorolja a vizsgált személyeket (54–60. oldal):
1. a kommunizmusban való hit;
2. a változás, a jobbító szándék támogatása;
3. foglalkozásuk, pozíciójuk miatt a propagandával kapcsolatba került személyek.

Ezek közül a második kategória a legösszetettebb. Az ide sorolt személyeknél sokféle összetevő (és ezek kombinációja is) szerepet játszhatott az aktív cselekvésben: a kapitalizmus igazságtalanságai, az első világháború értelmetlen mészárlása, a párizsi békekonferencia Magyarországgal szembeni negatív magatartása, az ország fegyveres védelmének támogatása, vagy egyszerűen a karriervágy (56–57. oldal). Szabó alapvetően jól foglalja össze azokat a tényezőket, amelyek cselekvésre ösztönözhették az ebbe a kategóriába tartozó személyeket. Azonban mégis lehet egy kis hiányérzetünk, mivel véleményem szerint egy fontos tényező kimaradt a felsorolásból. Ez pedig a generációs ellentét. A fiatalok és az idősek, az apák és a fiúk közötti ellentét kiéleződése. A szerző erre a korábbi fejezetekben tesz ugyan utalást, de itt a motivációs tényezők között nem szerepel. Pedig például a jómódú, polgári közegből érkező fiatalok mozgatórugói esetében, mint például Márai Sándor, Sinkó Ervin, Rothbart Irma, Lékai János vagy éppen Lukács György, ez az apákkal – és az általuk képviselt értékrenddel – szembeni lázadás is szerepet játszhatott. Sőt ez talán kihatással lehetett a kommün alatti szerepvállalásuk radikalizmusára is. (Márai több sajtóorgánumba írt meglehetősen kemény hangvételű cikkeket, Sinkó, Rothbart, Lékai és Lukács György pedig funkcionáriusként és agitátorként is tevékenykedtek.)

Fontos megjegyeznünk, hogy Szabó különbséget tesz a szociáldemokrata és a kommunista elkötelezettség között is. A későbbi fejezetekben pedig arra is rámutat, hogy ez a különbség nem volt elhanyagolható. A szociáldemokraták jelentős része nem fogadta örömmel a kommunistákkal való egyesülést és ez esetenként komoly ellentétekhez vezetett, amelyek a propagandában is tükröződtek. Ez a kettősség a legszemléletesebben a könyv borítóján került ábrázolásra: mintha a vörös csillag (azaz a kommunizmus) éppen bekebelezni készülne a szociáldemokráciát jelképező vörös kalapácsos embert.

Ennek a résznek a legfontosabb tanulsága, hogy a Tanácsköztársaság propagandatevékenységében való részvétel mögött rendkívül sokféle motiváció húzódhatott meg, és hogy az ebben a tevékenységben szerepet vállalt személyek jelentős része nem volt kommunista.

A könyv harmadik nagy egysége a propaganda tartalmát, módszereit, eszköz- és célrendszerét mutatja be (61–215. oldal). Először a kommün propagandájában használt szimbólumok és a nagy példaképként bemutatott személyek jelképes panteonja kerül ismertetésre. Itt olyan szimbólumok eredetével ismerkedhetünk meg, mint például maga a vörös szín, a frígiai sapka, a kalapács, vagy a vörös csillag (61–65. oldal). A személyek esetében pedig azt is megtudhatjuk, hogy miért került be a kommün jelképes panteonjába többek között Dózsa György, Martinovics Ignác, Petőfi Sándor, Ferdinand Lassalle, August Bebel, Vlagyimir Iljics Lenin vagy (bármilyen meglepő) Jézus Krisztus (65–69. oldal).

Ezt követően a különböző propagandaanyagok, módszerek, eszközök részletes bemutatása következik (69–215. oldal). A szerző hatalmas mennyiségű anyagot dolgozott fel: a Népszava és a Vörös Újság 295 db cikkét, 210 db röpiratot, 131 db plakátot, 21 db zeneművet, 20 db filmhíradó felvételt, 4 db filmet és több propagandarendezvényt vont be a vizsgálatba. Szabó – nyilván az áttekinthetőség és az érthetőség érdekében – azt a módszert választotta, hogy témák szerint különböző kategóriákba sorolta ezeket az anyagokat és az egy kategóriába tartozók legfontosabb közös jellemzőit mutatja be. Ezekben a fejezetekben arról is információkat kaphatunk, hogy a kommün vezetői milyen értelmezési keretekben gondolkoztak: hogyan definiálták a forradalom vagy az állam fogalmát, miként értelmezték a diktatúra és a demokrácia viszonyát, hogyan magyarázták az erőszak, a terror alkalmazását, és miért hittek a világforradalom eljövetelében. A propagandaanyagok elemzésekor igazi különlegességeket is találhatunk. Így például olvashatunk Móricz Zsigmond és Krúdy Gyula röpiratairól (151–152 és 170. oldal), Kertész Mihály propagandafilmjéről (189. oldal), Zala György Marx-szobráról (207. oldal), Zerkovitz Béla toborzódaláról (173–174. oldal), vagy a labdarúgás és a gyeplabda propagandában betöltött szerepéről (214–215. oldal).

A budapesti milleniumi emlékmű (ma Hősök tere) 1919. május 1-jén. A középen lévő Marx szoborkompozíciót Zala György készítette, a két oldalon lévő pannók Uitz Béla alkotásai. (276. oldal) Fortepan/Marics Zoltán

A szerző a zárófejezetben összefoglalja a kommün propagandájának legfontosabb jellemzőit (216–220. oldal), amellyel tulajdonképpen azt is bizonyítja, hogy a Magyarországi Tanácsköztársaság már minden olyan kritériummal rendelkezett, amely a mai modern politikai propagandára is jellemző.

Szabó Viktor könyve hiánypótló. Egyrészt tovább árnyalhatja a kommünről kialakult képet, és olyan kényes kérdéseket is feszeget, mint például, hogy milyen szempontok játszhatnak szerepet abban, hogy valaki kiszolgáljon egy diktatórikus rendszert. Másrészt a magyar történetírás által meglehetősen mostohán kezelt propaganda-kutatás tekintetében alapműnek tekinthető. Ebben a könyvben a Magyarországi Tanácsköztársaság propagandáján keresztül képet kaphatunk a politikai propaganda működési mechanizmusáról, és arról, hogy egy politikai hatalom hogyan képes manipulálni, befolyásolni az emberek tömegeit.

Ördög Patrik

Az ismertetett kötet adatai: Szabó Viktor: A kommunizmus bűvöletében – A Magyarországi Tanácsköztársaság propagandája. Budapest, TIT Teleki László Ismeretterjesztő Egyesület, 2019. 280 oldal.

Ezt olvastad?

Adott egy lelkes fiatalemberekből álló zenekar a hetvenes évek elején, amely akár világsikert is elérhetné, ha nem a szocialista Magyarországon