Viták a történettudományban – fókuszban a Tanácsköztársaság

2019. április 8-án a Magyar Történelmi Társulat Dél-dunántúli Csoportja megrendezte a Viták a történettudományban című beszélgetéssorozatának első alkalmát Pécsett, a Civil Közösségek Házában. A szervezők (Lengvári István, a csoport titkára, illetve Vámos Eszter a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának doktorandusza) olyan fórumot szerettek volna ezzel létrehozni, ahol lehetőség nyílik olyan megosztó történelmi témákról vitatkozni, amelyek polémiákat okoznak a mai közéletben is. Indulásként, a centenárium alkalmából a Magyarországi Tanácsköztársaságot választották témának. Az est vendégei Bödők Gergely, a Clio Intézet társ-ügyvezetője és Hatos Pál, a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar dékánja voltak.

Hornyák Árpád (Fotó: Lengvári István)

Szükségszerű volt, hogy kikiáltsák a Tanácsköztársaságot? Lehetett volna más utat bejárni akkoriban? Milyen szerepet töltött be az események alakulásában a Vix-jegyzék? Ez indította el azt az eseményfolyamatot, melynek következtében létrejött a Tanácsköztársaság, vagy egyszerűen csak egy elem volt és részben a világforradalom, valamint a magyarországi események menete alakította ki? Mennyiben magyar sajátosság a Tanácsköztársaság, esetleg hűen másolja ideológiájában a szovjet rendszert? Milyen kiterjedésű volt a terror? Többek között ezekkel a kérdésekkel fordult beszélgetőpartnerei felé az est moderátora Hornyák Árpád, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar oktatója.

Hornyák Árpád bevezetőjében elmondta, hogy az utóbbi időben a Tanácsköztársaság témája folyamatosan jelen van, azonban egyes eseményeinek megítélése kapcsán megoszlanak a vélemények. Hozzátette, hogy olyan értelemben is aktuális témáról van szó, hogy új kutatási lehetőségeket és utakat mutassanak be az est során.

Hornyák Árpád és Hatos Pál (Fotó: Lengvári István)

Hatos Pál elmondta, hogy 1956 tavaszán került elő az a narratíva, amely szerint a történelem logikus meneteként született a Tanácsköztársaság, és bár különböző okok miatt elbukott, az események előképei voltak mindannak, amit a szocializmus hozott. Véleménye szerint nem volt szükségszerűség. A problémát az jelenti, hogy a történészek többsége az utólagos következmények kapcsán von le következtetéseket erről a háború utáni anarchikus korszakról. Ehelyett, mint mondta, a történelemnek és szereplőinek vissza kell adni a történelmet. Ez megismerési kockázattal is járhat, mivel ennek során a történészek kilépnek a normatív elvek „fogságából”, viszont valódi forráskritikára nyílik lehetőség. Összességében tagadta, hogy egy történelmi esemény szükségszerűen következhetne az előzményeiből.

Bödők Gergely (Fotó: Lengvári István)

Bödők Gergely szerint 1918-1920 közötti események az első világháború okozta válságra adott válaszreakciók sorozatát jelentik, azonban a világháború önmagában még nem felelős a későbbi helyzet kialakuásáért. A világháború ideje alatt felnőtt egy olyan generáció, aminek tagjai abban a helyzetben szocializálódtak és azzal a tapasztalattal tértek haza a frontról, hogy az emberi élet kioltható. Ez a tapasztalat a világháború utáni civil életben is legitim problémamegoldó eszközzé vált, ugyanakkor voltak olyan katonák, akik vissza tudtak illeszkedni a konszolidálódó rendszerbe. Kiemelte, hogy a magyar történészek hajlamosak magukban vizsgálni a magyar eseményeket, ugyanakkor a hazai kommunista és szociáldemokrata mozgalom csak nemzetközi perspektívában érthető meg, így a magyar Tanácsköztársaság a világforradalom elméletéhez kell kötni.

Hatos szerint nyilvánvalóan halmozott feszültségek, okok-okozatok vezettek el a Tanácsköztársaságig. Károlyi Mihály antant kapcsolataitól sokat várt a közvélemény, azonban kiderült, hogy ezek nem fognak kellő eredményt hozni, ami csalódást keltett, és itt merült fel a hatalomátadás lehetősége. A Vix-jegyzék átadása felgyorsította a folyamatot, amit azonban teljes mértékben most sem ismerünk. Kényelmetlen historiográfiai problémáról van szó. Az biztos, hogy a jegyzék döntő hatással volt, de a szereplők nem erről, hanem a világforradalomról beszéltek akkor és később is.

(Fotó: Lengvári István)

Bödők megjegyezte, hogy Károlyi hatalomra kerülésekor széles társadalmi támogatói bázissal rendelkezett, úgy, hogy egyszerre volt jelen a béke- és bosszúvágy az országban. Károlyival 1918 őszén bizalmat élvezett, ami nem volt indokolatlan. Nehéz pozícióban találta magát, amelyben egyszerre kellett az ország külső és belső válsághelyzetét jól kezelnie. Ez nem sikerült neki, viszont külpolitikájával kapcsolatban reménykedtek, hogy sikeres lesz. Azonban az 1919-es január eseményei jelentős mértékben devalválták a Károlyival szembeni bizalmat. Ezt követte a Vix-jegyzék, amely a külpolitikai elképzelésének teljes csődjét mutatta. Károlyi nem fogadhatta el, a Berinkey-kormány és Károlyi is lemondott. Ilyen szempontból a Vix-jegyzék fontos elem, de nem kizárólagos, mert egy folyamatba illeszkedik bele.

A plakátot Vámos Eszter készítette

Hatos Pál elmondta, fontos kiemelni, hogy Kun Béláék nem voltak képzetlenek. A Kádár-korszakban leninistának nevezték Kunt, azonban nem elsősorban Lenin képezte ki. Kun mégis Lenint akarta követni ideológiailag, mint ahogy az északi hadjáratnál is az ő nyomdokain járt. Lenin 1918 március elején megkötötte a breszt-litovszki békét, ezáltal több terület elkerült Oroszországtól. A bolsevikok ezzel akarták megerősíteni hatalmukat, mivel úgy gondolták, győzni fog a világforradalom. Valamiféleképpen ezt akarta követni Kun Béla is, amikor nem használta ki az északi hadjárat sikerét. Azzal azonban nem számolt, amikor visszavonulásra szólította fel a Vörös Hadsereget, hogy a katonák nagy részét nacionalista érzelmek vezették sikerre, így a bukás egyik okának lehet tartani ezt a másolást.

Bödők Gergely két szempontot emelt ki, amelyben különbözött a magyar proletárdiktatúra a szovjettől: az egyházpolitikát és a földkérdést. Az egyházpolitika brutalitása sokkal súlyosabb volt Oroszországban, mint Magyarországon, amely részben azért lehetett, mert az itteni vezetés érezhette, hogy a magyar vidéki társadalom nagy része vallásos. Voltak lépések az egyházak ellen, azonban nem volt jellemző a tömeges fellépés a papság ellen. A földkérdés kapcsán Lenin sokkal pragmatikusabb volt. Kunék hazai potenciális tömegbázisukat elveszítették azzal, hogy 1919 április 3-án kiadott földrendelettel nem teljesítették a parasztság várakozását azzal, hogy nem osztották fel közöttük a kisajátított 50 és 200 hold közötti egyházi és világi birtokokat. Az északi hadjárat kapcsán nem értett egyet Hatossal abban, hogy szovjet minta másolása történt volna. A felső vezetést nem a revízió vezette, hanem az, hogy a szovjet Vörös hadsereggel való egyesülést követően a román és csehszlovák hadsereget tartósan távol lehessen tartani. Lenin táviratot küldött Kun Béláéknak, melyben azt írta, nem segíti a két hadsereg egyesülését.

Hatos hangsúlyozta, hogy nem volt a korszakban olyan személy, aki ne átmeneti állapotnak tartotta volna a Tanácsköztársaságot, még maguk a kommunista vezetők is abban bíztak, hogy Európa nagyobb városaira kiterjed a világforradalom. A földdel kapcsolatban alátámasztotta, hogy maguk ellen fordították a szegényparasztságot, ugyanakkor a 100 hold alatti birtokokat paraszti művelés alatt hagyták, mellé még adómentességet adtak nekik. Az egyházpolitika kapcsán nem értett egyet Bödőkkel, szerinte előfordult papgyilkosság. Megjegyezte, hogy a proletárdiktatúra végtelenül ideologikusan járt el, a vallásellenesség pedig paradox módon felszította a vallásosságot.

Hatos Pál és Bödők Gergely (Fotó: Lengvári István)

Bödők úgy látta, nem a lenini modell szolgai követése vezette Kun Bélát, hanem sokkal praktikusabb szempontok. Például az, hogy látta, a megcsappant társadalmi bázis is komoly veszélynek volt kitéve, így inkább visszarendelte a hadsereget, hogy kisebb területet próbáljon megtartani. Úgy gondolta, a vallásellenesség szintén felhajtó erőként szolgált, azonban a papsággal szembeni fellépés messze nem volt olyan brutális, mint Oroszországban. A társadalmi bázist a városi gyári munkásság, valamint az uradalmi cselédség jelentette, amelyik a háború előtt sem rendelkezett földdel.

Az áldozatok és a terror kérdése Hatos szerint olyan probléma, ahol az emlékezetpolitika és a történetírói objektivitás szemben áll egymással. Az első világháborús áldozatok és a környező országok akkori civil áldozatainak számához viszonyítva azt lehetne mondani, hogy Magyarországon az 1918 ősze és 1921 vége közötti erőszak áldozatául esettek száma a lakossághoz képest rendkívül kevés volt. Mindezek ellenére nem tagadta, hogy Szamuely Tibor tömeggyilkos lett volna. Hatos szerint az emlékezet sarkít, életben tart és ezért életben tartja a fájdalmat is. A történésznek viszont távolságot kell tartania, hogy kontextusba tudja helyezni a helyzetet. Szerinte ebből fakadóan a háborús brutalizáció tézise sántít.

A világháború után feltűnő paramilitarizmus számos helyen megjelent. Magyarországon a vörös és fehér terror tekinthető e jelenség részének. Ezek legitimációja és a magyarázata nem egyforma, még ha gyökerei közösek is. A vörös terror kapcsán 1922-ben megjelent regiszter 590 embert jegyzett le. Bödők kutatásai szerint 360-370 volt azoknak a létszáma, akiket a vörös őrség, a Lenin-fiúk vagy a reguláris hadsereg tagjai végeztek ki. Azonban szerinte is, ha csak a közép-európai perspektívával hasonlítjuk össze, ez a szám messze nem akkora nagy, mint amekkorát feltételez az emlékezetpolitika. Még a Horthy-korszakban született meg az a narratíva, amelyben a Tanácsköztársaság a magyar történelemnek abszolút mélypontjává vált. Mai szemmel megközelítve az a feladat, hogy megértsük, hogy miért történt meg ez az esemény.

(Fotó: Lengvári István)

A beszélgetést követően a közönség soraiból az a kérdés érkezett, hogy a Tanácsköztársaság beilleszkedik a magyar történelembe vagy zsákutcának tekinthető? Egyszeri esemény vagy nélküle is hasonló politikai rendszer épült volna ki? Hatos szerint paradox helyzet áll fenn: nagyon kutatott korszakról van szó, miközben mégsem ismerjük eléggé. Lehet negatív történetként megítélni, azonban a kulturális életben több személy is ekkor jutott elnökségi pozícióhoz. Azt mondani, hogy zsákutca lett volna, miközben több modernizációs elképzelés volt, nehéz, de utólag mégis lehet úgy látni. Bödők szerint a Tanácsköztársaság a magyar történelem része. Bonyolult korszak, melyet sokáig próbáltak egy monolit egészként bemutatni, azonban ez a kép nem állja meg a helyét. Leegyszerűsítő megközelítések helyett a maga bonyolultságával kell elfogadni.

A rendezvény támogatója a Magyar Történelmi Társulat és a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Hallgatói Önkormányzata volt.

Bacsa Eszter

Ezt olvastad?

2022. október 19-én és 20-án a Clio Intézet kétnapos konferenciát szervezett „A magyar holokausztkutatás legújabb eredményei” címmel Budapest Főváros Levéltárában
Támogasson minket