„Vivat Rákóczi!” – Sörest és tematikus programok a Hadtörténetiben

II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem áll a következő, immár hatodik HadTörténész Sörest középpontjában. A rendezvényt a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében (1014 Budapest, Kapisztrán tér 2-4.) 2019. szeptember 20-án, pénteken 19 órakor tartják, ahol három történész – Mészáros Kálmán, Czigány István és Kis Domokos Dániel – előadásait lehet meghallgatni, a rendezvény-sorozathoz szokott módon kötetlenül, egy-egy korsó sör mellett. A rendezvényről és a II. Rákóczi Ferenc-emlékév soron következő programjairól Borsits Enikővel, a Hadtörténeti Múzeum múzeumpedagógiai osztályvezetőjével beszélgettünk.

Újkor.hu: Mire számíthatnak az érdeklődők a „Vivat Rákóczi!” című Söresten?

Borsits Enikő: A magyar Országgyűlés a 2019-es évet II. Rákóczi Ferenc-emlékévnek nyilvánította, II. Rákóczi Ferenc Gyulafehérvárott erdélyi fejedelemmé választásának 315. évfordulója alkalmából. Ennek fényében mindenképpen szerettünk volna egy Sörestet is szentelni a Rákóczi-szabadságharc kérdéskörének. Az első előadó Dr. Mészáros Kálmán, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutató történésze lesz, aki „Hőstettek és hétköznapok a Rákóczi-szabadságharcban” című előadásában a szabadságharc mindennapjaiba fogja beavatni a közönséget, majd Dr. Czigány István, a Hadtörténeti Intézet nyugalmazott igazgató-helyettese ismerteti „Aszimmetrikus hadviselés, aszimmetrikus politika a kuruc felkelés idején 1672–1711” cím alatt a kuruc sereg katonai kihívásait és problémáit. A rendezvényt Dr. Kis Domokos Dániel, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársának „Rákóczi Párizsban és környékén” előadása zárja majd. Érdemes lesz velünk tartani egész este, hiszen a „HadTörténész Sörest – TOTÓ” játék nyerteseinek különleges nyereményekkel is kedveskedünk majd, többek között két szerencsés részt vehet az október 27-ei II. Rákóczi Expressz utazáson is.

Hangulatkép a II. HadTörténész Sörestről

Ha már szóba került a II. Rákóczi Expressz, mesélne erről bővebben is?

Az emlékév alkalmából a MÁV Nosztalgia Kft. és a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum október 27-én Történelmi emlékvonatot indít Kassára. Az utazás során a különvonat fedélzetén II. Rákóczi Ferenc életét bemutató szakmai előadások, zenés program, kiállítás és hagyományőrző bemutató várja majd az utasokat. Kassán megemlékezést tartunk, majd szabadidő vagy fakultatív program áll a résztvevők rendelkezésére.

Milyen programokkal készül még a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum az idei emlékévre?

A Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozat keretében szeptember végén intézményünk Facebook-oldalán fotópályázatot hirdetünk „Rákóczi-szabadságharc” tematikával. A pályamunkákkal kapcsolatban csupán annyi megkötésünk van, hogy a képnek valamilyen módon kapcsolódnia kell az 1703–1711-es szabadságharchoz, annak eseményeihez vagy személyeihez. A győztes pályamunka szintén Facebookon, közönségszavazással kerül majd kiválasztásra! Emellett kiemelkedő fontosságúnak tartjuk, hogy a diákok játékosabb formában is megismerkedhessenek Rákóczi életével és a szabadságharc eseményeivel. Új múzeumpedagógiai foglalkozásunk keretében rövid animációs filmek és korabeli fegyvermásolatok is segítik az ismeretanyag könnyebb elsajátítását. A Sörestet követő vasárnap, szeptember 22-én pedig Vivat Rákóczi! ingyenes családi nappal várjuk az érdeklődőket!

Társasjáték

A Rákóczi tematikus napon milyen programokkal várja a Múzeum a látogatókat?

Elsőként a „PRO PATRIA ET LIBERTATE” II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelemmé választásának emlékére 1704–2019 című vándorkiállításunk ünnepélyes megnyitóját emelném ki, a tárlatot október 23-ig lehet majd megtekinteni intézményünkben. Emellett bemutatásra kerülnek a Digitális Legendárium munkacsoporttal közösen készített Rákóczi-kisfilmek és az alkotók segítségével bepillantást nyerhetünk az animációs filmek létrehozásának rejtelmeibe is. A nap folyamán többször felcsendülnek majd Nagy Csaba tárogatóművész dallamai, továbbá a gyermekek részére is számos érdekes programmal készülünk, többek között kézbe vehető kuruc kori fegyverekkel, játékkatonafestéssel és a Maszk Bábszínház „Furfangos Csudadoktorok – azaz hogyan foglaltak el a kurucok Huszt várát” című bábelőadásával.

Az interjú végén visszakanyarodnék még egy kérdés erejéig a HadTörténész Söresthez, az idei évben terveznek még hasonló rendezvényt a Budai várban?

Igen, az eddigi öt esemény sikerein felbuzdulva, mindenképpen szeretnénk még egy Sörestet megvalósítani idén, amelyre terveink szerint november 9-én kerül majd sor. Nem szeretnék még túl sokat elárulni a programról, de annyi biztos, hogy a lőfegyverek történetét fogjuk körbejárni Soós Péter őrnagy, a Hadtörténeti Múzeum múzeumigazgató-helyettese és Németh Balázs, az Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Hadtörténelem tanszékének oktatója segítségével.

Horváth Gergely

Ezt olvastad?

Viharos történelmünk egyik katasztrofális következménye a középkori Magyarország írásos emlékeinek pusztulása volt. A megmaradt könyv- és iratanyag számbavétele, majd feltárása
Támogasson minket