„Vörös Nász” Anjou-módra – Károly durazzói herceg kivégzése és annak előzményei

Anjou Károly durazzói herceg tőrbe csalása és megöletése minden kétséget kizáróan második Anjou-házi királyunk, az idén júliusban épp 675 éve trónra lépett I. (Nagy) Lajos egyik, ha nem a legnagyobb diplomáciai malőrjének bizonyult (a magyar források elég szűkszavúan írnak róla, nem véletlenül). Mivel azonban a hírhedt aversai összejövetelen elfogott két tarantói (Róbert és Fülöp), s három durazzói (Károly, Lajos és Róbert) herceg közül „csak” Károlyt ítélték fejvesztésre, a nyers és könyörtelen megtorlás mint kizárólagos indíték – annak ellenére, hogy valóban törvénytelen módon hoztak meg egy törvénytelen ítéletet – nem látszik mindenben indokoltnak. Különösképp akkor nem, ha áttekintjük a második aversai tragédiaként elhíresült (az első, Lajos öccse, Endre herceg 1345. évi meggyilkolása után) esemény előzményeit.

Az itáliai konfliktussorozat elindítója: Endre herceg meggyilkolása 1345. szeptember 18-án

Karl Pavlovics Brjullov festménye (Forrás: wikipedia.org)

„Ha a hatalmasok játszmáját játszod, győzöl vagy meghalsz. Nincs középút.” – mondja Cersei Lannister George R. R. Martin ikonikus művének első felvonásában. Nos, Durazzói Károly valóban játszott – és veszített. E „játék” lényegében I. (Bölcs) Róbert nápolyi király 1343. évi halálával vette kezdetét, pontosabban halála előtt három nappal kiadott végrendeletével, amelyben az idős uralkodó – felrúgva a korábban I. Károly magyar királlyal megkötött megállapodást – kizárta Endre herceget a trón örökléséből, unokájára, a herceg hitvesére, Johannára hagyva azt, s kikötve, hogy annak halála esetén húga, Mária hercegnő örökölje a Nápolyi Királyság trónját.

A „játékos” Károly durazzói herceg ezt követően szánta el magát első váratlan lépésére: elrabolta a 14 esztendős Máriát, s nőül vette. A szituáció azért is érdekes, mert ezzel két irányba „ütött” egyidejűleg: egyrészt a hercegnőt ugyancsak egy magyar királyi sarjnak szánták (Lajos fiatalabbik öccsének, István hercegnek, de maga Lajos is szóba került), másrészt a herceg ezzel érdekeltté vált Johanna uralmának mielőbbi megbuktatásában is, hiszen feleségén keresztül nem egyéb lett a tét, mint Nápoly koronája. Így aligha meglepő, hogy Endre 1345. évi meggyilkolását követően elszántan fogott hozzá a gyilkosok felkutatásához és Johanna bűnrészességének bizonyításához, kínzásoktól és kivégzések változatos formáitól sem riadt vissza. Mi több, kifejezetten pártolta Lajos nápolyi hadjáratának megindítását. Igaz, a magyar király (szintén aligha meglepő módon) maga és István herceg számára kívánta megszerezni a trónt, de Róbert végrendelete révén a jog neki kedvezett, s remélhette, hogy ő jön ki kedvezően a dél-itáliai királyság kusza trónharcaiból. Növelhette önbizalmát az is, hogy VI. Kelemen pápa bármennyire ellenezte is a magyarországi Anjouk túlzott megerősödését, Johanna hírhedten „szabad szellemű” udvartartása és az Endre-gyilkosság egyre több részletének napvilágra kerülése Avignon számára is egyre kínosabbá vált – okkal lehetett feltételezni, hogy a Szentszék számba veszi a lehetséges alternatívákat.

Persze Johanna és bizalmas köre időben észlelte is a veszélyt, s törekedett a Károllyal való kiegyezésre. A királynő szorult helyzetében még a calabriai hercegséget is felajánlotta az ambiciózus durazzóinak, amit rendszerint a nápolyi trónörökösök szoktak viselni (azelőtt épp a megölt Endre herceg birtokolta a címet). Ezt az ígéretét végül is Johanna nem tartotta be, ámde abba beleegyezett, hogy Endrétől született gyermekét, Martell Károly trónörököst[1] (aki végső soron a szokásnak megfelelően a hercegség tulajdonosa lett) eljegyezzék Károly ugyancsak csecsemőkorban lévő leányával. Mindez nem elégítette ki teljes mértékben Durazzo hercegének nagyratörő elképzeléseit, ám ahhoz elegendő volt, hogy oldalt váltson, s fegyvert fogjon az országba betörő magyar csapatok és zsoldos szövetségeseik ellen.  Aquilánál és Capuánál seregei össze is csaptak a magyar erőkkel, de miután világossá vált, hogy a vereség elkerülhetetlen, ismét elpártolt Johannától, s többedmagával meghódolt a bevonuló Lajos királynak.

Johanna új férje, Tarantói Lajos kivételével (aki a vereséget követően feleségéhez hasonlóan Avignonba menekült) 1348. január 22-én valamennyi tarantói és durazzói herceg megjelent Aversában, ahol Lajos király eleinte kedélyes volt velük, békés lakoma vette kezdetét. A további fejlemények viszont innentől már „adottak”: a magyar uralkodó viselkedése egyik pillanatról a másikra megváltozott, s fejükre olvasta súlyos vádjait. A lajstrom Károly esetében a következő volt: elrabolta és feleségül vette a magyar hercegek egyikének szánt Mária hercegnőt, tudatosan késleltette Endre koronázását, amivel már önmagában is hozzájárult a gyilkossághoz, hűségfogadás után árulás, s a vád szerint állítólag még egy merénylet szervezésébe is belefogott Lajos ellen Nápolyba való bevonulása alkalmával. Előre eltervezett eljárás lévén, a hercegek hiába próbáltak magyarázkodni, a királyt nem lehetett eltántorítani szándékától. Durazzói Károlyt lefejeztette azon a helyen, ahol öccsét meggyilkolták, majd holttestét három napig temetetlenül hagyatta az aversai kolostor kertjében. A többieket pedig fogolyként Magyarországra hurcolták.

A csatározások fő szemben álló felei: I. Johanna nápolyi királynő, és I. (Nagy) Lajos magyar király

(Források: wikipedia.orgszegedma.hu)

E tragikus fordulat amellett, hogy egyértelmű diplomáciai ballépés volt, amely hozzájárult itáliai népszerűségének lerombolásához, kétségtelenül egy Lajos becsületén esett szégyenfoltnak is tekinthető, hiszen törvénytelen eljárás és a vádak legsúlyosabb pontjainak igaztalansága mellett hozott halálos ítéletet. Lajos kissé szentimentális, barátságos, ámde hirtelen haragú jellemére több forrás is utal, azonban lobbanékonysága önmagában aligha lehetett a hibás ítélet meghozásának fő indítéka, hiszen egy előre kitervelt akcióról van szó. Mi lehetett akkor hát e rossz döntés meghozásának elsődleges oka? Miért tekintett átgondolt lépésnek egy olyan tettet, ami a Nápolyi Királyság megszerzésének ügyét semmiképp sem szolgálta? Nem is beszélve arról, hogy Károly még Endre gyilkosainak felkutatásában is tevékenyen részt vett, s ha valaki ellen tényleges felségárulást követett el, az is sokkal inkább volt Johanna királynő, mint Lajos.

Az igazság az, hogy a magyar királynak egyszerűen semmi érdemi oka nem volt arra, hogy megbízzon Károlyban. Többszöri oldalváltása okkal tehette gyanússá a bevonuló magyar vezetés szemében, s tudjuk, hogy a Lajost körülvevő tanácsadók jó része is a kivégzés mellett foglalt állást. Ezen még az sem segített, hogy a durazzói herceg lelkesen részt vett az aversai gyilkosok megbüntetésében, hiszen épp a tett fő kitervelői (így pl. Valois Katalin tarantói anyahercegné, címzetes konstantinápolyi latin császárnő) ugyancsak kivették részüket ebből, épp a „kis halak” elhallgattatása céljából. A magyar uralkodó okkal gondolhatta tehát, hogy az öccse ellen elkövetett merénylet egyik fő bűnösét ítélte el.

Ez persze nem változtat azon, hogy Durazzói Károly aversai kivégzése fatális baklövés volt Nagy Lajos magyar király részéről, de a körülmények megismerésével legalább tisztában lehetünk azzal, hogy a keserű bosszúvágy mellett milyen tényezők játszhattak szerepet e súlyos tévedésben, amely Lajos nápolyi uralmának koporsójába vert be egy jókora szöget.

Patthy Loránd   

Külső hivatkozások:

Bertényi Iván: Nagy Lajos király. Budapest, Kossuth, 1989.

Bertényi Iván – Szende László: Anjou-királyaink ​és Zsigmond kora. Budapest, Officina ’96, 2011.

Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában. Budapest, Corvina, 2003.

Engel Pál – Kristó Gyula – Kubinyi András: Magyarország története 1301 – 1526. Budapest, Osiris, 2005.

Kristó Gyula: Az Anjou-kor háborúi. Budapest, Zrínyi, 1988.

Küküllei János: Lajos király krónikája. Ford.: Kristó Gyula. Budapest, Osiris, 2000.

Névtelen szerző: Geszta Lajos királyról. Ford.: Kristó Gyula. Budapest, Osiris, 2000.


[1] Az apa kilétét ugyan eleinte többen is vitatták, de törvényes származását Lajos király személyes meggyőződése alapján végül Buda is elismerte.

Ezt olvastad?

1326. március 5-én látta meg a napvilágot I. Lajos király, akit a magyar történelmi emlékezet a nagy uralkodók közé sorolt.
Támogasson minket