A „vörös rongyokba” öltöztetett város – a Tanácsköztársaság és a munka ünnepe

A Budapestre bevonuló Horthy Miklós beszédéből gyakran idézik azt a mondatot, hogy „ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit és vörös rongyokba öltözött”. Gondolták volna, hogy ez az idézet a Tanácsköztársaság szervezte 1919-es munka ünnepére utal vissza? De vajon miért? Többek között ez is kiderült a Clio Intézet Tanácsköztársaság 100 év után című – a Budapest Főváros Levéltárával közösen rendezett – előadás-sorozatának negyedik alkalmán, ahol Bödők Gergely és Balázs Eszter előadásait hallgathatták meg a jelenlevők.

Gellért Ádám, Bödők Gergely, Balázs Eszter

Az április 26-án, Vörös május 1. – A Tanácsköztársaság tavaszi erődemonstrációja címmel megtartott rendezvényt Gellért Ádám, a Clio Intézet társ-ügyvezetője nyitotta meg, aki elmondta, hogy a Clio Intézet a modern kori magyar történelem traumatikus eseményeit vizsgálja, törekedve arra, hogy friss kutatási eredmények bevonásával segítse feldolgozásukat. A Tanácsköztársaság fennállásának idei centenáriuma alkalmából húszalkalmas rendezvény-sorozatot terveztek, amelynek ez a negyedik eseménye.

A rendezvény a korábbiakhoz hasonló forgatókönyvvel zajlott. Egy hosszabb előadást egy rövidebb, a másikra is reflektáló követett, majd megnyílt a terep a közönség kérdései, hozzászólásai előtt. A hosszabb előadást Bödők Gergely, a Clio Intézet másik társ-ügyvezetője tartotta. Mint beszédéből kiderült, a munka ünnepét a nemzetközi munkásmozgalomhoz szokták kötni, azonban korábbi eredetű. Előzményei a brit ipari forradalomig nyúlnak vissza. Robert Owen gyártulajdonos 1817-ben fogalmazta meg és tette közzé a munkások követelését, s itt jelent meg először a Magyarországon a Beatrice zenekar tolmácsolásában közkinccsé vált „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” szlogen, amely ekkor a munkaidő nyolc órára csökkentésének követelését jelentette. A munkaidő maximalizálása az ipari munkásság fő követelésévé vált az ezután jövő évtizedekben. 1886. május 1-jén Chicagóban sztrájk kezdődött a nyolcórás munkaidő bevezetése érdekében, amely a karhatalmi beavatkozást követően több halálos áldozattal járt. Az események hatalmas nemzetközi felháborodást váltottak ki, s a rákövetkező években világszerte emléktüntetéseket rendeztek május 1-jén. 1889-ben a II. Internacionálé úgy határozott, hogy 1890. május 1-jén a szakszervezetek és egyéb munkásszervezetek együtt vonuljanak fel a nemzetközi szolidaritás, valamint a nyolcórás munkaidő bevezetése érdekében. A II. Internacionálé 1891-ben május 1-jét hivatalosan is a munkásosztály nemzetközi ünnepévé nyilvánította. A magyar munkásság képviselői is jelen voltak a kongresszusokon, s hazahozták a határozatot, amelynek nyomán 1890-ben Magyarországon is megtartották az első május 1-jei tömegdemonstrációt. A hatóság ebben az évben még engedélyezte, a következő évben azonban már nem, s több helyen a karhatalom akadályozta a gyülekezést. 1892-től a szociáldemokrácia szervezte az ünnepet, s az első világháború kitöréséig minden évben hasonló forgatókönyvvel zajlott, melynek része volt a felvonulás, és a munkásmozgalmi indulók közös éneklése. 1914 és 1916 között a szociáldemokrácia tartózkodott a tömegdemonstrációk szervezésétől, ezzel is támogatva a folyó háborút. Az 1915-ös és az 1916-os május elsejei ünnepély így elmaradt, 1917-re azonban változott a helyzet. Az elhúzódó háború miatt romlottak az életkörülmények, a szociális feszültségek hatványozódtak, s egyre általánosabbá vált a béke utáni vágy. 1917. május 1-jén újra tömegtüntetések zajlottak a városok utcáin, s Bödők szerint ezek is hozzájárultak a Tisza-kormány júniusi lemondásához.

Bödők Gergely, Balázs Eszter

A Tanácsköztársaság május 1-jét hivatalos állami ünneppé tette. A Bödők szerint puccsszerűen hatalomra jutó kommunisták az addigi viszonyok gyökeres megváltoztatására törekedtek, s emiatt kezdetben sem kiemelkedő nagyságú bázisuk folyamatosan szűkült – utalt vissza az előadó a rendezvény-sorozat előző alkalmán Romsics Ignác által elmondottakra. A népbiztosok ezt világosan érzékelhették az ünnepségre készülve, ahogy a külpolitikai helyzet igen kedvezőtlen állását is, ami alatt a román hadsereg gyors előrenyomulása, valamint a csehszlovák hadsereg támadásba lendülése értendő. A Tanácsköztársaság vezetői mindent megtettek, hogy a nyomasztó bel- és külpolitikai helyzet ne érződjön az ünnepen, melyet hatalmuk legalizálására, egyúttal erődemonstrációra kívántak felhasználni. Pozitív propagandát fejtettek ki a sajtón keresztül, amellyel rá kívánták venni a lakosságot, hogy minél nagyobb számban jelenjen meg az ünnepségen. Április közepén közölték a sajtóban a felvonulás útitervét azzal a szándékkal, hogy a felvonulók minél több grandiózus díszletet megtekintsenek. Bödők szerint a dekorációk az avantgárd formanyelvét közvetítették, szakítva a korábbi historizmussal. A készülődés során új szobrokat emeltek, egyes köztéri műalkotásokat pedig eltávolítottak, átalakítottak vagy „láthatatlanná tettek”. Számosat közülük vörös drapériával takartak le, így például a Hősök terén a millenniumi emlékművet is. Utóbbinál ezt azzal is tetézték, hogy Árpád vezér helyére Marx szobormását tették, aki a munkásmozgalom kiemelt hősének számított. Az ő szobra került Ferenc József koronázási dombjára is, szintén vörös drapéria kíséretében. Megváltoztatták, és vörös posztót használva kidekorálták az Alagutat, a Margit-sziget bejáratát, a Városligeti tavat, a Műcsarnokot, a Szépművészeti Múzeumot. A Ferenciek terén diadalkapukat emeltek, elfedve Pázmány és Werbőczy szobrait, az Anker-ház elő dísztribünt húztak fel. Minden szimbolikus téren tömegrendezvényeket, a színházakban ingyenes előadásokat tartottak, s a tömeg közé repülőgépről szórólapokat dobtak. Bödők Gergely szerint a Budapestet tömegesen elfedő vörös dekorációra utalt vissza Horthy Miklós híres, 1919 novemberi beszéde is. Az ünnepség betöltötte azt a célt, hogy elterelje a figyelmet a gondokról. A Forradalmi Kormányzótanács ennek ellenére tisztában volt a problémákkal. Május 1-jének éjszakáján ülést tartottak, ahol lemondásuk is felmerült, azonban mégsem emellett döntöttek.

A második előadást tartó Balázs Eszter (egyetemi docens, Kodolányi János Egyetem; történész kutató, Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Emlékmúzeum) több helyen kiegészítette Bödők Gergely előadását, és olykor vitatkozott is vele. Szerinte a korabeli közteret a rendszer öndefiníciójának szimbolikus tereként kell tekinteni. Balázs Eszter megerősítette Bödők Gergely erődemonstrációs narratíváját, de hozzátette, hogy az osztályharc szimbolikája is sok helyen megjelent az ábrázolásokban. A városdekoráció alkalmas volt arra, hogy utópisztikus képet közvetítsen, azonban esztétikailag messze nem tekinthető egységesnek. Balázs Eszter szerint nem volt uralkodó formanyelv, már csak azért sem, mert az avantgárdról óriási vita zajlott a korabeli folyóiratokban, egészen addig, amíg a kialakuló papírhiány miatt fel nem függesztették nagy részük működését. Kassák Lajos és köre lírai és vizuális értelemben egyaránt dominálni akarta a Tanácsköztársaság formanyelvét, amit a hatalom – például Kassák lapjának anyagi támogatásával – segített is. Ennek ellenére az avantgárd csak megjelenni tudott az ünnepségen, uralkodóvá válni nem. Érdekes módon számos visszaemlékező nem is a dekorációra emlékezett, hanem arra, hogy a délután kitörő vihar hogyan szaggatta azt le, és milyen pusztítással járt – ami olyan szimbólumot jelentett, amire az ünnepség szervezői nem gondolhattak előre. Balázs Eszter több, az ünnepségen közreműködő művész tevékenységére is kitért, így például Bíró Mihályra, akinek egy korábbi grafikájáról, az ő egyetértésével mintázták meg az ünnepségen több helyen visszatérő kalapácsos munkás szobrát. A szobrok, a drapéria és más díszletek elkészítéséhez egyébként kifejezetten olcsó anyagokat használtak, ami azt is megmagyarázza, hogy miért váltak ezek olyan könnyen a vihar martalékává.

Balázs Eszter, Bödők Gergely

Az előadásokat a korábbi alkalmakhoz hasonlóan élénk vita követte a közönség részvételével. Vörös Boldizsár, az MTA BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa az ünnepség szervezésének szovjet mintáját emelte ki. Leninék monumentális propagandára használták az ünnepet, bizonyos emlékműveket eltávolítva, más helyeken ideiglenes emlékműveket emelve. Jelentős részük hagyományos stílusban készült, hogy ne borzolják feleslegesen az idegeket. E tapasztalatok Magyarországra is eljutottak a szervezéssel megbízott Szamuely Tibor révén, aki személyesen is kint járt tanulmányozni az ottani módszereket. Vörös megerősítette, hogy nem történt nagyarányú szoboreltávolítás, de rámutatott, hogy a Hősök terén leszerelték az összes olyan szobrot, amelyik Habsburg uralkodót mintázott. Salamon Konrád, az ELTE nyugalmazott főiskolai tanára fontosnak tartotta elmondani, hogy szerinte a Tanácsköztársaság a létével megakadályozta, hogy Magyarországot meghívják a békekonferenciára, így megítélése csak negatív lehet. Megítélése szerint többet kéne foglalkozni az őszirózsás forradalomtól a kommunista hatalomátvételig terjedő időszakkal, mivel ott több vitás kérdés van, amit tisztába kellene tenni.

Gellért Ádám zárszavában felhívta a figyelmet a rendezvény-sorozat következő alkalmára, amit május 10-én tartanak A magyarországi Tanácsköztársaság és a párizsi békekonferencia címmel. A részletekről ide kattintva olvashatnak.

Szőts Zoltán Oszkár

A címlapfotón Bödők Gergely és Balázs Eszter látható. Valamennyi felvételt a Clio Intézet bocsátotta rendelkezésünkre.

Ezt olvastad?

A kortársak és az utókor körében elterjedt történelmi tévhit és az események félreértelmezése, miszerint az 1918-19-es kormányok mögött a szabadkőműves
Támogasson minket