A XVII. század világháborúja

1618. május 23-án az elégedetlen cseh rendek kihajították II. (Habsburg) Ferdinánd cseh király (1619-től magyar és német király / német-római császár) két megbízott kormányzóját, illetve a tisztviselők egyik titkárát a prágai Hradzsin ablakán. Az úgynevezett második prágai defenesztrációt szokás a harmincéves háború (1618–1648) nyitányának tekinteni, amit a szakemberek egyébként gyakran aposztrofálnak a XVII. század világháborújaként időtartama és kiterjedése okán. 

E nagyszabású és igen összetett okokra visszavezethető konfliktus évfordulójának alkalmából az I. Tóth Zoltán Kör A XVII. század világháborúja címmel rendezett konferenciát április 27-én, melynek az ELTE BTK Történeti Intézetének Szekfű Gyula Könyvtára adott otthont.

A rendezvény célja  a megemlékezésen túl az volt, hogy az előadók megismertessék a hallgatóságot a témával kapcsolatos nemzetközi és hazai történetírás álláspontjával és ezt kiegészítsék saját nézőpontjaikkal.

Molnár Attila (a képek forrása az ELTE Online)

A konferenciát a második prágai defenesztráció felidézésével vezette fel Molnár Attila mesterszakos történészhallgató, aki ezt követően felkérte a rendezvény elnökét, Rákóczi Istvánt, a Portugál Nyelvi és Irodalmi Tanszék vezetőjét, hogy nyissa meg az eseményt.

Az előadások sorát Vajnági Márta, az ELTE Bölcsészettudományi Karának Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Tanszék oktatója, adjunktusa nyitotta meg, vizsgálva a harmincéves háború különböző értelmezési lehetőségeit. Hagyományosan az 1618. május 23-i prágai eseményeket tekintik a konfliktus kiindulópontjának, ugyanakkor sem a háború kezdetében, sem pedig jellegében nincs teljes egyetértés a történészek között. Egy részük csupán vallásháborúként definiálta, míg mások, különösen az angolszász történetírás nagyhatalmi konfliktusnak tekintette.

Az előadó hangsúlyozta, hogy nem lehet csupán vallási vagy csak politikai indíttatású háborúról beszélni, mivel a harmincéves háború egy összetett, vallási, politikai és társadalmi okokra egyaránt visszavezethető konfliktus volt. Ezt támaszthatja alá többek között az is, hogy az 1960-as évektől kezdve egyre többen mutattak rá arra, hogy a Birodalom alkotmányával kapcsolatban kialakuló belső konfliktusoknak is szerepe volt a háború kirobbanásában. A kiindulási pont mellett igen vitatott még a háborút lezáró, Münsterben és Osnabrückben megkötött vesztfáliai békeszerződés, amelyre korábban a Német Nemzet Szent Római Birodalmának sorsát megpecsételő dokumentumként tekintettek, az újabb kutatási eredmények azonban árnyalják e negatív képet.

Madarász Fanni

Ezt követően Madarász Fanni, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar  Középkor és Kora újkori Történeti Tanszékének PhD-hallgatója tartotta meg előadását, melyben a vesztfáliai békét követő hatalmi egyensúlyváltozásokat az ikonográfián keresztül mutatta be. Előadásának kiindulópontja a Münsterben és Osnabrückben aláírt békeszerződés volt, amellyel kapcsolatban igen fontos kérdés, hogy mennyiben tekinthető egy új államrendszer megszületésének kiindulópontjaként, vagy mennyiben lehet a háború előtti elvrendszer visszaállítására tett kísérletnek értelmezni. Az általa vizsgált medálok és metszetek véleménye szerint azt támasztják alá, hogy a kor diplomatái a hatalmi egyensúly megtartására törekedtek a békerendszer segítségével. Előadásában kitért ezen eszme eredetére is, ami a reneszánszban gyökerezett, majd fokozatosan vált politikai kérdéssé, felülírva a vallási és felekezeti szempontokat. Hangsúlyozta, hogy a béke és hatásainak értelmezéséhez, értékeléséhez elengedhetetlennek tartja kiegészíteni a textuális vizsgálatokat az európai képi megjelenítésben bekövetkezett változások mélyreható tanulmányozásával.

B. Szabó János

A konferencia első részét B. Szabó János, a Budapesti Történeti Múzeum munkatársának előadása zárta, amely a 30 éves háború hadügyét vette górcső alá: vajon a konfliktussal kapcsolatban forradalomról, vagy ellenforradalomról beszélhetünk? A felvetés igen aktuális, mivel 2015-ben jelent meg az utolsó kérdéskörrel kapcsolatos munka. Hozzátette azt is, hogy többségben vannak azok a munkák, amelyek középpontjában II. Gusztáv Adolf  (1594–1632)  svéd király, illetve az általa bevezetett katonai újítások állnak. Az előadó ugyanakkor felhívta a figyelmet olyan tévhitre is, miszerint a XVII. század derekára a gyalogság és lovasság aránya előbbi javára billent volna fel. Az adatok azonban bizonyítják, hogy 1632 és 1645 között a lovasság százalékos aránya a hadseregekben elérte a 67%-ot. Ezen talán nem is lehet csodálkozni, hiszen az élelmezés szempontjából a lovasság sokkal önellátóbb (és gyorsabb) a gyalogságnál.[1]

Az első blokk lezárulását követően következhettek a kérdések, vélemények és hozzászólások, amelyek nem csupán a hallgatóságtól érkezett, az előadók is élénken hozzászóltak, kiegészítették egymás előadásait.

A diskurzust rövid szünet szakította meg, amit Rákóczi István előadása követett, immáron Vajnági Márta elnöklete alatt. A főszerepet Portugália és Hollandia (Németalföld) kapta, mivel a vizsgált időszakban épp egy globális portugál háború zajlott: Hollandia kísérlettett tett befolyását növelni a térségben, amely ütközött a portugál és spanyol érdekekkel is. Eredménye pedig portugál restauráció lett. Az előadó kiemelte, hogy Portugáliánál megfigyelhető volt, hogy bizonyos gyarmatokat veszni hagytak, cserébe sokkal értékesebb területeiket meg tudták tartani. Ilyen volt például a mai Brazília egy része, ami a cukortermesztés miatt volt égető Portugáliának, ezzel kapcsolatban egy gazdasági körforgást lehet felrajzolni, s ezt akár a gyarmati hadsereg fenntartására kivetíteni. Az előadás másik érdekes része volt a bennszülött lakosság irányába történt missziós tevékenység. Hogyha portugálokról beszélünk, akkor jezsuita térítések, hogyha Hollandia oldalát, akkor pedig protestáns irányzatok térnyerése. Ez a felfogás az egymás közti formalitások „megoldásában” is tükröződött. Végezetül elmondható, hogy Portugália tartotta magát António Pérez 1595-ös mondásához, miszerint „aki a tengerek ura, a szárazföldé is az”.

Rákóczi István

A sort Kármán Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kar Történettudományi Intézetének munkatársa zárta, aki előadásában II. Gusztáv Adolf svéd király és Erdély fejedelmeinek (Bethlen Gábor és I. Rákóczi György) viszonyát mutatta be, különös figyelmet fordítva arra a kérdésre, hogy miért nem jött létre svéd–erdélyi katonai együttműködés, noha a svéd király Brandenburgi Katalin révén sógorságba került Bethlen Gábor fejedelemmel (1613–1629). 1621-ben az erdélyi fejedelem küldött egy levelet a svéd királynak, amelyre válasz nem érkezett. A két uralkodó egymással a hágai (pfalzi) emigráción vagy a brandenburgi udvaron keresztül tarthatta a kapcsolatot. Ezután a követekre terelődött a hangsúly, először Philip Sadler, majd Paul Strassburg került szóba. Az előadás végén Rákóczi György és Gusztáv Adolf közötti tárgyalásokról hallhattuk Kármán Gábor gondolatait, lényeg, hogy átütő erejű egyetértés, még Paul Strassburg munkája ellenére sem jött létre Svédország és az Erdélyi Fejedelemség között.

Kármán Gábor

Kármán Gábor előadása után Vajnági Márta hivatalosan is lezárta az eseményt. Összességében az előadók tehát nagyon precízen érintették meg ezt a XVII. századi világháborút, számos tévhitre, hibás következtetésre világítottak rá. Ugyanakkor láthattuk, hogyan alakult, illetve hogyan nyilvánult meg a hatalmi egyensúly változása. S még a tengeren túlra is elkalandozhattunk, Portugália és Hollandia rivalizálása következtében.     

Dénes Lóránt

[1] Határok fölött. Tanulmányok a költő, katona, államférfi Zrínyi Miklósról. Szerk.: Bene Sándor – Fodor Pál – Hausner Gábor – Padányi József. Bp. 2017. B Szabó János: Zrínyi Miklós nyugat-európai hírneve a 17. század közepi európai hadügy állapotának tükrében

A cikk az I. Tóth Zoltán Körrel való együttműködés keretében született.

Ezt olvastad?

2023. szeptember 7-én és 8-án rendezte meg a NEPOSTRANS, vagyis „Negotiating post-imperial transitions: From remobilization to nation-state consolidation. A comparative
Támogasson minket