A magyar kőolaj-feldolgozóipar decentralizálása és „zsebfinomítók” létrehozása 1944-ben

1944 tavaszától a tengelyhatalmak kőolajiparát célzott légitámadásokkal is gyengítették az angolszász nehézbombázó kötelékek. Ennek hatását így foglalta össze Albert Speer a háború után írt memoárjában:

„1944. május 8-án visszatértem Berlinbe, hogy folytassam a munkát. A négy nappal későbbi dátum, május 12. mindig emlékezetes lesz számomra. Ezen a napon dőlt el ugyanis a technikai háború. Addig ugyanis sikerült, hogy jelentékeny veszteségek ellenére is nagyjából annyi fegyvert gyártsunk, amennyi kielégítette a Wehrmacht szükségleteit. A 8. Amerikai Légiflotta 935 bombázójának Közép- és Kelet-Németország több olajfinomítója elleni támadásával a légi csaták új fejezete kezdődött; ez jelentette a német fegyverkezés végét. …”

A helyzet Magyarországon se volt jobb, ezért valamit tenni kellett a magyar olajipari létesítmények, különösen a leginkább veszélyeztetett kőolaj-finomítók érdekében.

A németországi Porta Westfalicaba tervezett földalatti kőolaj-finomító sematikus rajza (fold3.com, National Archives and Record Administration)

A légitámadások kezdete óta folyamatban volt a hazai finomítók decentralizációja. Ezzel a kérdéssel eddig Molnár László foglalkozott a Magyar Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) ortaházai zsebfinomítója kapcsán a hazai történetírásban. A magyar katonai és ipari vezetés célja az volt, hogy amennyiben megoldható, akkor az ellenséges repülőgépek elől elrejtve hozzanak létre olyan kisfinomítókat (zsebfinomítókat), amelyek segítségével fenntartható a kőolaj-feldolgozási tevékenység a háború során. Az elképzelés végrehajtása érdekében az év folyamán arra kötelezte a kormányzat a magyarországi olajipari cégeket, hogy az általuk üzemeltetett kőolaj-finomítók bombázások után megmaradt berendezéseikből, valamint újonnan beszerzendő instrumentumokból a Dunántúl meghatározott helyein zsebfinomítókat hozzanak létre.

A magyar olajipar decentralizálásához hasonló programot Németországban is indítottak. Albert Speer az olajipar elleni fokozódó légitámadások miatt Edmund Geilenberget különleges megbízottjának nevezte ki. Egyben ő volt, aki az olajtermelő létesítmények javításával foglalkozó erőket vezette, továbbá Geilenberg irányításával a németek földalatti kőolaj-finomítók építésébe kezdtek a lebombázott gyárakból leszerelt berendezések felhasználásával.

A németek tervbe vették, hogy 1944 decemberétől havi 90 000 tonna repülőbenzint állítanak majd elő az újonnan felállítandó földalatti finomítóikban, de a haderő és az ipar üzemanyagigényei miatt sörfőzdékben és más hasonló jellegű gyárakban is beindítottak egy primitív üzemanyag gyártási programot.

A tervezett ún. kisfinomítók elhelyezkedése Északkelet–Dunántúlon a gyárak várható kapacitásának feltüntetésével (Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum)

A magyarországi cégek közül 1944 nyarán kényszerűségből több is elkezdett foglalkozni azzal, hogy hol lenne a számára a legkedvezőbb kisfinomítót építeni. Emiatt Jakó Lajos, a Shell Kőolaj Rt. egyik szakembere 1944 júliusától októberig vizsgálta azokat a helyeket, amelyek szóba jöhettek a finomító berendezéseinek kitelepítése céljából. Ennek keretében több dunántúli települést (Balatonfűzfő, Diósd, Ercsi, Felcsút, Neszmély, Sóskút, Süttő, Százhalombatta, Vál, Vértesacsa) is bejárt. A cég végül – nyilván figyelembe véve a dunántúli olajtávvezeték nyomvonalát – a Fejér vármegyei Vértesacsán egy 400 tonna/nap, míg a Pest megyei Sóskúton, a kőfejtőben, egy 800 tonna/nap maximális termelőképességű „kisfinomítót” hozott volna létre a csepeli gyár egyes hasznosítható részeiből, de ez a terv a hadiesemények miatt nem valósult meg. A csepeli finomító laborjából viszont kitelepítettek a Pilisben fekvő Csobánkára több berendezést is.

A Magyar Olajművek Rt. (MOLAJ) szakemberei a nagy nyári légitámadásokat követően a szőnyi kőolaj-finomítójuk egyes részeit augusztus végétől kezdve leszerelték és másutt helyezték el. A MOLAJ szakemberei az augusztus 21-i és 28-i légitámadások után 4-6 hétre becsülték a helyreállítás idejét, de szeptember elején már világosan látták, hogy a MOLAJ gyárát a háború alatt nem lesznek képesek teljesen helyreállítani. Rövidesen úgy döntöttek, hogy kitelepítik a gyár hasznosítható részeit, és a „Medveszállás” nevű akció keretében a vákuumdesztillációs üzemet és a kenőolaj-feldolgozó részleget Esztergomtól északra Kovácspatakon helyezték volna újból üzembe.

Hasonló tevékenység zajlott Péten is. A Péti Nitrogénműveket augusztus-szeptember folyamán az Iparügyi Minisztérium, az olaj-kormánybiztosság, a Deutsche Industriekomission in Ungarn presszionálta annak érdekében, hogy a krakkoló üzemet (később a kenőolaj üzemüket is) a Duna mellett valahol Komárom és Vác között (a bécsi országút 68-as kilométer szelvényénél egy kőfejtőben) vagy Nyugat-Magyarországon állítsák fel. Ezt elkerülendő – és a Németországba szállítást megakadályozandó – a gyárvezetés rávette az Iparügyi Minisztériumot arra, hogy a szükséges

„… berendezéseket a péti hegybe fúrandó hatalmas barlangrendszerekben helyezzük el, ahol további bombatámadásoktól megóvhatóan dolgozhatna. Ilyen irányban számtalan tervet is készítettünk, sőt a fúrási munkálatokat is megindítottuk, azonban előrelátható volt az, hogy azok a németek által kívánt 3-4 hónapi idő alatt el nem készülhetnek.”

Az ortaházai kisfinomító tervrajza, 1944 (Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum)

A krakküzemnek és a kenőolajtelepnek a péti hegybe a föld alá való telepítését a katonai helyzet kedvezőtlen változása miatt december 4-én le is állították, s 1945 februárjában Zalalövőt jelölték ki a Topping-üzem (krakküzem) új felépítési helyének, abból az okból, hogy az építés alatt álló nyugat-magyarországi új olajvezeték közelében legyen.

A dél-zalai olajmezőkön bányászati tevékenységet folytató MAORT az ortaházai kisfinomítójához kénytelen volt építeni egy olajtávvezetéket Bázakerettyéről, és e vezetéket meg kellett volna hosszabbítaniuk Ortaházáról Salomváron és Celldömölkön át Győrig, a kormányzat igényének megfelelően. A beruházáshoz szükséges 130-150 km csőanyagot Németországból és a harcok miatt veszélyeztetett Kápolnásnyék–Budapest olajtávvezeték 40 km-es szakaszának áthelyezéséből teremtették volna elő, s ha szükséges, az Újudvar–Budapest távvezeték többi részének felhasználásával. Ez ellen a MAORT tiltakozott, s teljes kártérítést kért arra az esetre, hogyha e tervet keresztülviszi a kormányzat. Végül a távvezeték nyomvonalán változtattak a szovjet csapatoknak a Dunán történt átkelése miatt. Ezért a társaság a dr. Köhler és dr. Ringer vezette bizottságtól a német Dél Hadseregcsoporttal (Heeresgruppe Süd) egyetértésben parancsot kapott arra, hogy Kerettyétől Ortaházán, Zalacsében és Rimánymajoron át Körmendig egy hadászati értelemben hátravezető olajtávvezetéket építsenek ki. E beruházásokra viszont már nem került sor a háború befejezéséig, idő- és alapanyaghiány miatt.

A Fanto győrvári kisfinomítójában dolgozó munkások csoportképe (Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum)

A légitámadások tavaszi kezdete óta komoly károkat elszenvedő fővárosi Fanto Egyesült Magyar Ásványolajgyárak Rt. 1944 második felében kezdte meg 3 kazán, 1 atmoszférikus torony és 1 toronyrendszerű atmoszférikus desztilláció felállítására korlátozott beruházását Százhalombattán, de a szovjet alakulatok előrenyomulása miatt kiadott minisztériumi utasításra 1944 novemberében a Vas megyei Győrvárra szállították át berendezéseik egy részét, majd ott egy 20 tonna/nap teljesítményű desztillációs berendezést állítottak fel. Nem sokkal a szovjet katonai alakulatok Győrvárra való bevonulása előtt üzembe is helyezték a zsebfinomítót, de az már a Vörös Hadsereg számára termelt csak.

A finomítóval nem rendelkező és a légitámadásoktól is kevésbé sújtott, de kisfinomítók építésére kötelezett MAORT részéről Gráf László 1944. július 21-én tett látogatást a csepeli Weiss Manfréd Acél- és Fémművek Rt. gyárában egy, a cég által még az 1930-as években – a fűtőolaj árának drágulása miatt – kifejlesztett nyersolajlepárló megtekintése miatt. Minthogy a berendezés után a szintén zsebfinomító-építésre kötelezett Nyírbogdányi Petróleumgyár Rt. is érdeklődött, így a MAORT még aznap megrendelte a csepeli cégtől termékét, majd augusztus 31-én Dinda János a MAORT részéről engedélyt kért az Iparügyi Minisztérium XVII/a szakosztályától a két zsebfinomító felépítésére Ortaházán és Újudvaron, amit végül szeptember 11-én meg is kapott a társaság.

1944. november 28-án Szakváry Emil iparügyi miniszter és dr. Köhler német megbízott elrendelte, hogy a magyar olajipar szereplői zsebfinomítókat építsenek. E szerint a Fanto a Százhalombatta melletti Mária-pusztán, a Magyar Petróleumipar Rt. Ercsi mellett Szentmihálypusztánál, a Vacuum Oil Süttő és Neszmély között, a MOLAJ a Börzsönyben lévő Kovácspatakon, a Péti Nitrogénművek Pétfürdő közelében, a Shell Vértesacsán, a Nyírbogdányi Petróleumgyár Rt. Főnyeden, a Délkárpáti Kőolajfinomító Rt. Felcsúton, a MAORT Gelseszigeten (Újudvar) és Ortaházán kellett, hogy felépítsen olyan kisfinomítókat, amelyeknek a napi feldolgozói kapacitása 5200 tonna. Megjegyzendő, hogy ez a két és félszerese volt az 1943-as 805.000 tonnás finomítói kapacitásnak, s a terv keresztülviteléhez a MAORT-nak 92 km különböző átmérőjű olajtávvezetéket kellett volna építenie, hogy az „új” finomítókat el tudja látni kőolajjal.

A Fanto győrvári zsebfinomítójának munkásai egy vasúti tartálykocsi előtt (Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum)

A MAORT 120 t/nap kapacitásúra tervezett újudvari zsebfinomítójának alapozási munkálatait 1944. november 15-e körül fejezték be végleg a MAORT szakemberei. Ugyanakkor Ortaházán az ottani kisfinomítót december elején kezdték el építeni Ziegler Vilmos mérnöknek, az üzem vezetőjének az irányításával. Az év végéig elkészültek a földmunkák és az alapozások jelentős részével a 9034/I. román munkás félszázad és a német Technische Btl. 3/mot. 3. műszaki század segítségével. A beruházás egészen március 29-ig folyt és ezen időszak alatt elkészült 2 lepárlótorony, valamint a hűtőcsoport. Félig kész volt két csőkemence, a készterméktöltő, míg 30%-os készültségi állapotban a kazántelep és a belső vezetékhálózat. Abban, hogy részben sikerült csak felépíteni az ortaházai zsebfinomítót, komoly szerepe volt annak, hogy anyaghiány sújtotta a kivitelezőket. A település április 3-án került szovjet kézre.

A hazai kőolaj-finomítók decentralizálásának a terve abban a formában, hogy az új gyárak 5200 tonna nyersolajat dolgozzanak fel naponta, több ok miatt is kudarcra volt ítélve. Egyrészt hazánknak az olajtermelése ehhez nem nyújtott kellő alapot, másrészt a katonai helyzet kedvezőtlen változásai 1944 nyarától fogva folyamatosan hátráltatták e tevékenységet. Elegendő itt arra utalni, hogy mind a Fanto mind a Péti Nitrogénművek számára új zsebfinomító-építési helyszínt kellett kijelölni. Emellett, az építkezéseket a háború végén folyamatossá váló anyaghiány is hátráltatta. Így nem véletlen, hogy a tervezett formában soha nem valósult meg a magyar finomítók decentralizálása.

Bár a zsebfinomítók építése csak részlegesen valósult meg, de Sárhidai Gyula szerint az 1944 nyári olajháború során azért nem tudták az angolszászok teljesen elpusztítani a magyar olajipart, mert lebecsülték a célok és így a cégek ellenálló képességét, s túlzottan hittek a saját jelentéseiknek. A támadásokban a Fanto gyára elpusztult, míg a többi gyár különböző mértékben károsodott, s termelt, amíg a katonai helyzet engedte…

Cseh Valentin

(Átdolgozott részlet Cseh Valentin: Olajháború Angolszász légitámadások a magyar olajipar ellen 1944/45-ben, Zrínyi Kiadó, Budapest, 2020. című könyvből)

Levéltári források:

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára

MNL OL-Z1543-18d-76t. A pétfürdői gyártelep műszaki leírása 1945.

MNL OL-Z520-3d-34t. A finomító berendezéseinek kitelepítése 1944.

MNL OL-Z520-3d-35t. A finomító laboratóriumából Csobánkára kiszállított berendezési tárgyak jegyzéke 1944.

Magyar Olaj- és Gázipari Múzeum Archívuma

Aixinger István iratai: 7. doboz 31. tétel Ury János: Hydrobenzin Rt., 1992.

Gyulay Zoltán iratai: 11. doboz 1. tétel Kis finomítók 1944.; 44. doboz 1. tétel: Igazgatósági meetingek 1946. október – 1948. június. Kivonatok.

Magyar Amerikai Olajipari Rt. iratai: MAORT Heti jelentés 1944 47–52. sz. Heti jelentés 1944.12.31.

 

Könyvek, tanulmányok:

Adámy Béla – Dr. Németh András: A magyar kőolajfeldolgozóipar története az államosításig. (kézirat). [Budapest], Országos Kőolaj- és Gáziapri Tröszt, 1968.

Gáspár Ferenc – Jenei Károly – Szilágyi Gábor: A munkásság az üzemekért, a termelésért, 1944–1945 (Dokumentumgyűjtemény). Budapest, Táncsics Könyvkiadó, 1970.

Milward, Alan S.: Háború, gazdaság, társadalom 1939-1945. A II. világháború hátterében meghúzódó gazdasági események. [Debrecen], Aquila Könyvkiadó, 2000.

MOLNÁR László: Az ortaházai zsebfinomító építése. In.: Pannon Tükör Kulturális Folyóirat 7. évf. 2002/3–4. 20–31. o.

Oil as a Factor in the German War Effort, 1933–1945. Office of the Cabinet and Minister of Defence, 8th March, 1946.

SÁRHIDAI Gyula: Újabb adalékok Magyarország vasúti hídjainak amerikai bombázásához 1944-ben. In.: Levéltári Szemle XLIV. évf. 1994/4. 12–13. o.

Speer, Albert: Hitler bizalmasa voltam. Emlékiratok. Budapest, Zrínyi Kiadó, 1996.

Woody W. PARRAMORE: The Combined Bomber Offensive’s Destruction of Germany’s Refined Fuels Industry. In.: Air & Space Power Journal Vol. 26., No. 2., March-April 2012. 80. o.

Ezt olvastad?

A Nemzeti Emlékezet Bizottsága Hivatalának külügyi munkacsoportja immár harmadik alkalommal szervezett konferenciát az 1945-öt követő évtizedek diplomáciája, illetve hírszerzése témakörében