Ablonczy Balázs: Kelet népe | Előadás

Térkép nem érhető el

Időpont
2018 márc 19.
17:45 - 19:15

Helyszín
ELTE BTK


2018. március 19-én 17.45-től Ablonczy Balázs történész, az ELTE BTK oktatója, az MTA Történettudományi Intézet munkatársa lesz a ELTE BTK Média vendége. Ablonczy Balázs Keletre, magyar! című könyve 2016-ban jelent meg, ami a magyar turanizmus jelenségéről és történelméről szól.

Szerbhorváth György és Hammer Ferenc kurzusa az ELTE Média és kommunikációtudományi tanszéken hétfőről hétfőre izgalmas vendégekkel járja körül azt a témát, hogy „Mit tesz magyarnak lenni a Kárpát-medencében?

A hétfőnként 17.45-től a 39-es teremben zajló kurzus nyitott, úgyhogy nem csak a tanszék hallgatói vehetnek részt rajta.

Helyszín: ELTE BTK főépület, 39-es terem

Forrás és Facebook-esemény: A Kelet népe — Vendégünk Ablonczy Balázs az ELTE Médián

Ezt olvastad?

A tanulmánykötet R. Várkonyi Ágnes historiográfiai munkásságának tiszteletére, a Közép-európai Egyetemen szervezett 2014-es konferencia tanulmánnyá érlelt előadásaival állít emléket, a