Anno Filmklub: Koreai (és vietnami) háború | Robert Altman: MASH

Térkép nem érhető el

Időpont
2018 jan 24.
17:30 - 20:30

Helyszín
Politikatörténeti Intézet


2018. január 24-én (szerda) 17.30-tól kerül sor az Anno Filmklub idei második vetítésére, ahol ezúttal Robert Altman: MASH (magyarul beszélő, amerikai filmszatíra, 116 perc, 1970) című filmjét nézhetik meg az érdeklődők. A vetítést ezúttal is beszélgetés követi, amelynek meghívott vendége Balogh András történész.

A filmről:

Minden idők egyik legsikeresebb háborús vígjátékát 5 Oscar-díjra jelölték, és egy arany szobrocskát el is nyert. Ez a film indította el az azóta világhírűvé vált Robert Altman rendezői karrierjét, aki csupa nagyszerű színészt válogatott háborús börleszkjéhez. A történet a Koreai háború idején játszódik egy mozgó katonai kórházban. A főszereplő sebészek minden erejükkel azon vannak, hogy a maguk módján enyhítsék a katonaélet elviselhetetlenségét. Hangszórókon át közvetítik egyik társuk szerelmeskedését, lelopják a budi falát a főnővér elől: nem szűkölködnek fantáziában és humorban, csupán egy tulajdonságukból van a szokásosnál egy kicsit kevesebb: gátlásból. A történet kezdetén két új orvos érkezik a hadi kórházba: Sólyomszem Pierce (Donald Sutherland) és Duke Forrest (Tom Skeritt). Laza stílusuknak köszönhetően igen hamar beilleszkednek a többiek közé. Sólyomszemet alapjáraton sem kell félteni, ha nőkről és buliról van szó, de igazán akkor szabadul el a pokol, amikor egy még nála is őrültebb doki, John McIntyre (Elliott Gould) csatlakozik a csapathoz. A két vásott cimbora sok kalandot él át együtt, és már azt hisszük, nem lepődünk meg semmin, de akkor jön egy rögbimeccs…

„Nevettél már sírva egy háborús filmen? Ha ezt megnézed, akkor garantáltan fogsz! Nagyon kevés jó vígjáték készült háborús témában, hiszen nem könnyű megtalálni a helyes arányokat, mert ugyebár a csatákban nagyon sok ember hal meg, és az ő áldozatuk minden tiszteletet megérdemel. Robert Altman azonban nem szívbajos típus, ő bizony bevállalta, hogy megtöri ezt a tabut. Az eredmény egy hihetetlenül szórakoztató vígjáték lett, amelyen nagyon sok évvel a bemutatója után sem fogott az idő.”

Az esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/314365899059717/

(Részvételi szándékát, kérjük, az info@phistory.hu email címen vagy a 06-1-301-4920-as telefonszámon jelezze.)

Helyszín: Politikatörténeti Intézet, I. emeleti konferenciaterem  (1054 Budapest, Alkotmány u. 2.)

Forrás: Politikatörténeti Intézet

Ezt olvastad?

A Káli-medence egyik kulturális központjává vált a kővágóörsi, műemléki zsinagóga és környéke. Koncertek, kiállítások és programok várják egész nyáron az