Az egyetemek szerepe a büntetés-végrehajtás tudományosságának fejlesztésében

Térkép nem érhető el

Időpont
2017 nov 09.
13:00 - 16:00

Helyszín
ELTE Állam és Jogtudományi Kar


Az egyetemek szerepe a büntetés-végrehajtás tudományosságának fejlesztésében címmel rendez konferenciát az ELTE Állam- és Jogtudományi Kara 2017. november 9-én a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódóan.

A hazai büntetés-végrehajtás tudományos jellegű fejlesztése csak jelentős késéssel, az 1970-es években kezdődött meg. Ettől kezdve a következő évtizedekben egyre markánsabb szerepük lett a felsőoktatási intézményeknek, amelyek sorra kapcsolódtak be először oktatási, majd kutatási tevékenységükkel.

Elsőként a törvényi szintű szabályozás megjelenésével a büntetés-végrehajtási jog művelése indult meg jogtörténeti, majd komparatív elemzésekkel (ebben a tudományfejlesztésben az egykori Rendőrtiszti Főiskolának, az ELTE Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszékének, majd a szegedi, a pécsi, később a miskolci jogi karnak volt kiemelkedő szerepe). A rendszerváltást követően a büntetés-végrehajtási jog mint jogágazat elfogadása után valamennyi jogi karon a tantárgy főkollégiumi, illetve kollégiumi szintre emelkedett, egyidejűleg a társtudományok, például a pedagógia, a pszichológia és a szociológia érdeklődését is felkeltette a büntetés-végrehajtás mint sajátos szakterület.

A tanácskozást az ELTE ÁJK Büntető Eljárásjogi és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszéke a Magyar Börtönügyi Társasággal együttműködésben szervezi.

Helyszín: ELTE ÁJK Kari tanácsterem (1053 Budapest, Egyetem tér 1–3., fszt.)

Forrás: ELTE

Részletes program:

Ezt olvastad?

Március 15-e több mint egy ünnep. Ezen a napon egész Magyarország az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezik, előttük tiszteleg.