Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején | Könyvbemutató a Magyar Kultúra Napján

Térkép nem érhető el

Időpont
2018 jan 22.
10:00 - 12:30

Helyszín
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára


2018. január 22-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából mutatják be a Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején I. című kötet a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában.
 

A Magyar Nemzeti Levéltár, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és a Pannonhalmi Főapátság között néhány éve azzal a szándékkal jött létre egy megállapodás, hogy a három levéltár iratainak feldolgozásával segítse a bencés rend közelmúltbeli történetének feltárását és a nyilvánosság számára való közzétételét.

Az 1945 és 1990 közötti egyházüldözésekre és a bencés rend helyzetére fókuszáló kutatások eredményeit 2016-ban egy Pannonhalmán rendezett konferencia keretében ismertették. A most bemutatásra kerülő, Bencések Magyarországon a pártállami diktatúra idején (szerk. Dénesi Tamás – Boros Zoltán) című kötet a konferencia előadásainak szerkesztett változatát tartalmazza.

A sajtónyilvános rendezvényen a kötetet Balogh Margit egyháztörténész (MTA BTK) mutatja be.

Ünnepi beszédet és köszöntőt mond Szabó Csaba, az MNL főigazgatója, Cseh Gergő Bendegúz az ÁBTL főigazgatója és Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát.

A könyvbemutatón részt vesznek a tanulmányok szerzői is.

„Még az egyházhoz közel álló vagy keresztény kortársak számára is izgalmas történeti korszakról szóló tanulmánykötetet tarthat kezében az olvasó. A magyar bencések ezeréves „történelemkönyve” rendkívül változatos. Vannak ragyogó, fényes lapjai, amelyek ma is lelkesítenek, csodálkozást váltanak ki, cselekvésre hívnak bennünket, és vannak olyan fájdalmas lapjai, amelyek veszteségekről, pusztulásról, a végről beszélnek. A XX. század, közelmúltunk nem a végről, de a veszteségekről, súlyos megpróbáltatásokról, embereket, keresztényeket próbára tevő korszakról beszél – de sietve és örömmel fűzöm hozzá: az élet átmentéséről, újjászervezésről, az új reményről szól.”  Várszegi Asztrik OSB pannonhalmi főapát

Helyszín: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Kiállítóterem (Budapest I. kerület, Bécsi kapu tér 2–4.)

Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár

 

Ezt olvastad?

Apjok Vivien sokáig néptánctanárnak készült, de egy nyári múzeumi önkénteskedés során megismerkedett a néprajz fogalmával. A találkozás a Szegedi Tudományegyetem