Cseh Dániel:  Demokratikus önszerveződés vagy presztalinizáció? Jászberény az átmenet éveiben (1944-1949) | Levéltári esték

Térkép nem érhető el

Időpont
2017 nov 22.
16:30 - 18:30

Helyszín
Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára


2017. november 22-én 16.30-tól rendezi meg a Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára idei utolsó Levéltári estjét. A mostani eseményen Cseh Dániel Demokratikus önszerveződés vagy presztalinizáció? Jászberény az átmenet éveiben (1944-1949) címmel tart előadást.

2017. évi utolsó Levéltári esték előadónk Cseh Dániel, aki Jászberény 19-20. századi politika-, társadalom- és gazdaságtörténetét, valamint Magyarország vidéktörténetét kutatja 1945 után. Ezúttal Jászberény második világháború utáni megpróbáltatásait, a településen végbemenő elitváltásokat, a kommunisták lopakodó, majd egyre nyíltabb térnyerését és végül hatalomra kerülését teszi vizsgálódásai tárgyává. Bemutatja a rendszer megváltozásának minden területre (politikai irányítás, gazdaság, kultúra, tulajdonviszonyok) kiterjedő jellegét, és az erőszakos és/vagy törvénytelen hatalomátvétel egyetemes témájának egy kis közösségen belüli megvalósulását. Kutatásait elsősorban levéltári forrásokra, valamint az egykorú sajtó tudósításaira és az érintettek visszaemlékezéseire alapozta.

Helyszín: Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára, kutatóterem (Szolnok, Pozsonyi u. 40-42.)

Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára

Ezt olvastad?

Mindig öröm kézbe venni egy késő középkori magyar történelemmel foglalkozó kiadványt, különösen annak, aki ezzel a korszakkal foglalkozik. Feltár-e új