Dósa Elek: Marosszék 1848 – 1849 | Könyvbemutató

Térkép nem érhető el

Időpont
2017 nov 20.
15:00 - 16:30

Helyszín
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára


A Magyar Nemzeti Levéltár 2017. november 20-án (hétfőn) 15.00 órai kezdettel mutatja be Dósa Elek: Marosszék 1848 – 1849 című kötetét.

A könyvbemutatón köszöntőt mond L. Balogh Béni, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának tudományos titkára és Hermann RóbertHM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnokának tudományos helyettese. A kötetet Kedves Gyula, az Országgyűlési Múzeum vezetője mutatja be.

A kiadvány a helyszínen megvásárolható lesz.

A kötetről:

„Az 1848–1849-es szabadságharc történetével foglalkozó kutatók és érdeklődők legnagyobb örömére még mindig lappanganak a levéltárakban források, amelyek egyes események értelmezését megkönnyítik, illetve némely esetben felülírják az eddigi ismereteinket.

Ez a most bemutatásra kerülő kiadvány is egy méltánytalanul elfeledett kiváló erdélyi jogász politikai pályáját hivatott bemutatni. A marosvásárhelyi születésű Dósa Elek tanulmányait szülővárosában, a Református Kollégiumban végezte. Édesapja, Dósa Gergely nyomdokaiba lépve a református joggyakorlat egyik legkiválóbb szaktekintélye lett, de a sors politikussá és történelmi személyiséggé formálta. 1849 áprilisában elfogadta Csány Lászlótól kormánybiztosi kinevezését Brassó kerületben, e szerepvállalásáért 1851. október 15-én haditörvényszék elé idézték és négy év várfogságra ítélték. Bár császári kegyelem útján fél év múlva szabadult, javait elárverezték és ami számára a legfájóbb volt: eltiltották a tanári pályától. Csalódottságában sem adta fel a reményt: Mikó Imre oldalán részt vett az Erdélyi Múzeum Egyesület alapításában, megírta Erdély jogtörténetét összefoglaló munkáját, 1865-ben szülővárosát képviselte az országgyűlésben, melynek egyik alelnöke is volt.

Az unió híveként aktívan részt vett az 1867-es kiegyezés előkészítési munkálataiban, de annak áldásait már nem élvezhette, mert 1867. november 19-én visszaadta lelkét teremtőjének.”

Facebook-esemény: Dósa Elek: Marosszék 1848 – 1849 | Könyvbemutató

Helyszín: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Lovagterem (1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.)

Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár

Ezt olvastad?

2024. január 26-án mutatták be az Apple TV+ felületén a Levegő urai (Masters of the Air) című minisorozat első epizódját.