Fejezetek a magyar közigazgatás történetéből 1945–1958 | Konferencia

Térkép nem érhető el

Időpont
2017 nov 07. - 2017 nov 08.
Egész napos

Helyszín
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára


A Magyar Nemzeti Levéltár elsőrangú feladatának tekinti a közigazgatás-történet feldolgozását, hiszen az alapos közigazgatás-történeti ismeretek nélkülözhetetlenek a mindennapi levéltári munka és gyakorlat során. Ennek apropóján 2017-ben immár negyedik alkalommal rendez e témakörben műhelykonferenciát a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára.

Az idei konferencia súlypontját az 1945 és 1958 közötti időszak közigazgatási változásai képezik. Az első két, problémafelvető előadás a legfrissebb nemzetközi totalitarizmus-kutatás eredményeit felhasználva ismerteti a korabeli közigazgatási változások hazai és világpolitikai hátterét, a kelet-közép-európai összefüggéseket, valamint kijelöli Magyarország helyét a térségen belül. Az ezt követő előadások témái: a helyi közigazgatás átalakulása 1945–1956 között, a szakigazgatás 1945 utáni változásai, az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlások hatása a közigazgatásra, továbbá a kommunista diktatúra által meghurcolt egyes személyek életútja.

A konferencia célja, hogy a témakör legjobb szakértőinek segítségével átfogó képet adjon a vizsgált időszak magyar közigazgatásának történetéről, a szovjet terjeszkedést kísérő, kikényszerített államszervezeti változásokról. A helytörténeti kutatások alapján az előadók olyan kérdésekre is keresik a választ, mint a szovjetizálás lokális folyamatai, a helyi pártelit és nómenklatúra vizsgálata, az elitváltások kérdése, vagy a közigazgatás egyes helyi sajátosságai.

A konferencián való részvételi szándékot november 5-ig kell jelezni a tudomanyos.titkar@mnl.gov.hu e-mail-címen.

Facebook-esemény: Fejezetek a magyar közigazgatás történetéből 1945–1958

Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár

Ezt olvastad?

Újabb állomásához érkezett a Magyar Nemzeti Levéltár és az Újkor.hu történelmi portál által szervezett Levéltári délutánok című előadássorozat november 2-án.