Henry Kissinger: Fehér házi éveim | Könyvbemutató

Térkép nem érhető el

Időpont
2019 ápr 27.
10:30 - 12:30

Helyszín
Millenáris


„Könyvem óhatatlanul az én szemüvegemen keresztül látott és láttatott történelem – annak leírása, amit én láttam, gondoltam és tettem…”

Így vall Henry Kissinger arról az emlékiratról, amelynek három kötete beiktatásától kezdődően dolgozza fel a Nixon-kormány nemzetbiztonsági, külügyi, diplomáciai mindennapjait, stratégiáit egészen a vietnámi békekötésig. Mindezek hátterében végig ott munkálnak a belföldi történések, hivatali harcok, amelyeket a szerző úgy képes felvillantani, hogy az adott időszak – természetesen a fenti idézet alapján – saját szemüvegén keresztül látott teljességét ábrázolja.

Henry Kissinger 1923. május 27-én a bajorországi Fürthben született, családja 1938-ban New Yorkba emigrált. Több mint tíz éve tanított a Harvard Egyetemen, amikor felkérést kapott, hogy legyen nemzetbiztonsági tanácsadó Richard Nixon mellett. Elvállalta a feladatot, és ezzel – ebben a szerepében, majd később külügyminiszterként is – megosztó alakja óriási hatást gyakorolt mind az Amerikai Egyesült Államok, mind az egész világ történelmére. Memoárja izgalmas, lebilincselő olvasmány, ez a nagy formátumú ember nemcsak politikusként, hanem íróként is jelentőset alkotott.

Emlékirata hatalmas anyag, amely eredetileg White House Years, Years of Upheaval és Years of Renewal címen jelent meg. Az első könyv, a White House Years magyar fordítását az Antall József Tudásközpont Könyvműhelye adta ki, melynek bemutatójára a XXVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon kerül sor.

Az esemény ingyenes, várunk mindenkit sok szeretettel!

A beszélgetés résztvevői:

  • Dr. Rada Péter, a NKE Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának tudományos és nemzetközi dékánhelyettese
  • Dr. Magyarics Tamás, az ELTE Amerikanisztikai Tanszékének vezetője
  • Moderátor: Dr. Baranyi Tamás Péter, az AJTK kutatási vezetője

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A