Kiállítás-katalógusbemutató: Nyomot Hagytak

Térkép nem érhető el

Időpont
2017 Sze 17.
11:00 - 12:00

Helyszín
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára


2017. szeptember 17-én, 11 órakor mutatják be a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának közel két évig több mint tízezer látogatót vonzó Nyomot hagytak – Évszázadok, Személyiségek, Aláírások című kiállításának kétnyelvű katalógusát.

A 2016 márciusában nyílt Nyomot Hagytak / Évszázadok – Személyiségek – Aláírások / kiállítás egyedülálló lehetőséget nyújtott arra, hogy a látogatók neves történelmi egyéniségek személyiségéről is árulkodó kézírását megismerjék, eredeti iratokat láthassanak – esetenként sorsfordító – történelmi események lenyomataként, egyben közelebb kerülhessenek a múlt átéléséhez az eredeti források és a korabeli viszonyokba mélyebb bepillantást nyújtó rövidfilmek révén.

A katalógust bemutatja: Dr. Basics Beatrix művészettörténész (Szépművészeti MúzeumMagyar Nemzeti Galéria)

Facebook-esemény: Nyomot Hagytak: A kiállítás katalógusának bemutatója

Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár

Interjú Németh László Sándor kurátorral

Ezt olvastad?

Ormos Mária akadémikus, történész professzor több tucat monográfiája és tanulmányainak százai révén a történetírás meghatározó személyisége lett, akinek neve országosan