Lélek és történelem | Interdiszciplináris konferencia

Térkép nem érhető el

Időpont
2018 okt 17.
09:00 - 16:00

Helyszín
ELTE BTK Történeti Intézet Szekfű Gyula Könyvtár


A pszichológia és história összefonódását már a múlt század első harmadában deklarálta a mélylélektan atyja, Sigmund Freud: történésznek, pontosabban archeológusnak tekintette magát, aki a terápiás szövegekből képes felfejteni a páciens életének korábbi eseményeit, történéseit. A páciens-szövegek – értve ez alatt a nonverbális megnyilvánulásokat is – ma is kulcsfontosságúak a dinamikus szemléletű terápiákban, melyeket vizsgálva érthetővé válik az elakadás, a patológia.

De a történeti forrásoknak is kitűnő partnere a lélektan: elsősorban a korábban nem, vagy csak kevéssé becsült forrásokra gondolhatunk, a személyes élet objektivációira (pl. naplók, levelezések), amelyek elénk tárják a szerző legbensőbb gondolatait, vágyait, motivációit. A történeti forrás tehát „meglelkesülhet”, élettelivé válhat.

Mivel a két tudományág határa nincs pontosan kijelölve, a pszichohistória művelése komoly felkészültséget kíván. Indokolt és termékeny lehet ezért a két terület szempontjainak egymásra vonatkoztatása, kölcsönhatásainak feldolgozása, számbavétele. Erre tesz a konferencia szerény kísérletet.

A konferencia részletes programja ide kattintva, a Facebook-eseménye pedig ide kattintva érhető el.

Ezt olvastad?

2024. január 26-án mutatták be az Apple TV+ felületén a Levegő urai (Masters of the Air) című minisorozat első epizódját.