Levéltári Délutánok 4. – Szubkultúrák az 1980-as években

Térkép nem érhető el

Időpont
2017 szept 28.
17:00 - 19:00

Helyszín
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára


2017. szeptember 28-án (csütörtök) 17 órakor kezdődik a Magyar Nemzeti Levéltár új, ‘Levéltári délutánok‘ című rendezvény-sorozatának negyedik előadása, amely ezúttal a Kádár-korszak végén kialakult szubkultúrákat mutatja be. A program Nyomot Hagytak / Évszázadok – Személyiségek – Aláírások / kiállításhoz készült rövidfilm (A Kádár-korszak) megtekintésével kezdődik, amelyet Keresztes CsabaSzubkultúrák az 1980-as években” című előadása követ. Az előadás után kötetlen beszélgetés indul a filmről és a korszakról.

Moderátor: Szőts Zoltán Oszkár

Ezen a délutánon a Kádár-korszak végére összpontosítunk. A kultúra 1989 előtt sem csupán a szocialista realizmust vagy a lapos propagandát jelentette Magyarország számára. A szocialista diktatúrák hivatalos kultúráján túl változatos, alternatív kulturális szféra virágzott ki, amely a legkülönfélébb mozgalmakból és műfajokból állt. A fiatalok számára az egyik legérdekesebb a zene világa volt: a késői Kádár-kor „földalatti” (underground) muzsikája, amelyben vagy nyíltan vagy jól elrejtve, de a rendszer ellen énekeltek.


A rendezvény-sorozatról: A Magyar Nemzeti Levéltár fontos feladatának tartja, hogy növelje a levéltáros szakma társadalmi beágyazottságát és elismertségét. Ennek jegyében indult útjára a ‘Levéltári Délutánok’ című rendezvény-sorozat, ahol egyrészt a Magyar Nemzeti Levéltár egy-egy történész-levéltáros munkatársa tart előadást az általa kutatott korszakról, másrészt a levéltár által őrzött iratanyaghoz kapcsolódó film is várja a közönséget.

A látogatók a rendezvény alatt ingyenesen megtekinthetik a kiállítást, a rendezvény ingyenes.

A rendezvény sajtópartnere az Újkor.hu.

Facebook-esemény: Levéltári Délutánok 4. – Szubkultúrák az 1980-as években

Időpont: 2017. szeptember 28. 17 óra
Helyszín: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Konferencia- és kiállítóterem (Budapest I. ker., Bécsi kapu tér 2-4.)

Forrás: Magyar Nemzeti Levéltár

Ezt olvastad?

2024. március 11-én kerekasztal-beszélgetést tartottak az ELTE Társadalomtudományi Karán abból az alkalomból, hogy Magyarország negyed évszázada tag a NATO-ban. A