Nők a tudományban | Előadás és fórum

Térkép nem érhető el

Időpont
2017 nov 07.
10:00 - 12:30

Helyszín
MTA Székház


2017. november 7-én 10.00 órától Nők a tudományban címmel lesz előadással egybekötött fórum az MTA székházában.

A nők a tudományban kérdésköre kettős: az ezzel foglalkozó szakemberek vizsgálják egyrészt a nők mint munkaerő számszerű részvételének kérdését a tudományban, másrészt magát a létrehozott tudást, kritikusan, a társadalmi nemekre érzékenyen.

A rendezvényt Lamm Vanda akadémikus, az MTA Nők a Kutatói Életpályán Elnöki Bizottságának elnöke nyitja meg.

Ezt követi Pető Andrea, az MTA doktora, a Közép-európai Egyetem oktatójának előadása „A nők szerepe a magyar tudományban – egyben megemlékezés Hugonnai Vilma születésének 170. évfordulójáról” címmel.

Pető Andrea kutatási területe a 20. századi társadalom és a társadalmi nemek története. Előadásában élettörténetek elemzésén keresztül mutatja be azt a hosszú utat, amit a nők a tudományban való érvényesülésükért Magyarországon megtettek. Végezetül ismerteti azokat az intézményeket és szervezeteket, amelyek segítették ezt a folyamatot, valamint bemutat néhány jó gyakorlatot.

Az előadás után lehetőség lesz a felmerült témák megvitatására is. A beszélgetés moderátora Groó Dóra, a Nők a Tudományban Egyesület elnöke.

Bővebb információ:
Twitter: https://twitter.com/NokATudomanyban
Facebook: https://www.facebook.com/NokaTudomanyban2017/

Helyszín: MTA Székház Felolvasóterem, (1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.)

Forrás és regisztráció: MTA

 

Ezt olvastad?

„Egy emlékművet, egy történelmi ikont akartam hús-vér emberré visszaváltoztatni” – írja Katherine J. Chen Johanna című regényéről, melyben Jeanne d’Arc