Sokezret nyilakkal… a honfogló magyar íjfelszerelés – kiállítás

Térkép nem érhető el

Időpont
2017 nov 11.
Egész napos

Helyszín
AVE Kiállítóház


2017. november 11-én (szombat) nyílik meg  A magyarok legendás fegyvere az íj című, témáját és tárgyi eszköztárát tekintve egyedülálló időszaki kiállítás az AVE Kiállítóházban, amelyet követően, három hónapos hazai bemutatása után európai turnéra indul.

A „honfoglaló” vagy „sztyeppei” íjak használata nagy népszerűségre tett szert Magyarországon az 1990-es évek eleje óta. Hazánkban született meg ezen íjak modern anyagú változatainak tömeggyártása és a versenysport kidolgozása is. Ma már a természetes anyagokból készült reflex-íjak tekintetében is a világvezető országai közé tartozunk. Kurátorunk Papp Atilla a Civil Régészeti Alap elnökének felkérésére Sudár Balázs az MTA BTK Magyar Őstörténeti Témacsoport képviseletében a Magyar Történelmi Íjász Társasággal karöltve eddigi eredményeiket publikálva kiállítás formájában, összefoglalva tárják az érdeklődők elé íjkészítéssel kapcsolatos eddigi eredményeiket, a hiteles tényeket. Ennek keretében az íjászathoz kötődő teljes tárgyi anyag – íj, nyíl, tegzek, idegek, íjászgyűrűk, övek – rekonstrukcióját kívánjuk közérthető formában bemutatni. A kiállításon egyfelől szerepelnek a kiindulást képező alapok: régészeti leletek másolatai, egy sírrekonstrukció, néprajzi párhuzamok és kortárs – nem magyar – ábrázolások is. Be kívánjuk mutatni a lehetséges rekonstrukciós folyamatokat, annak anyagaival, fázisaival egyetemben. A látogató interaktív játékok keretében ismerkedhet egyes problémákkal, végezetül pedig kipróbálhatja, milyen lóhátról végigtekinteni a sztyeppén, és milyen érzés hátrafelé nyilazni. A kiállítás révén az érdeklődők megismerhetik, hogy hol tart ma az íjászat kutatása, tárgyi valójukban megtekinthetik a pillanatnyi legkorszerűbb ismeretek alapján rekonstruált tárgyakat. Mindez reményeink szerint nagy segítséget jelenthet a hagyományőrzőknek, élményt kínál az érdeklődőknek, és hasznosítható az oktatásban is.

A kiállítás 2018. február 25-ig tekinthető meg.

Helyszín: AVE Kiállítóház (Hajós utca 21., Budapest 1065)

Forrás és Facebook-eseménySokezret nyilakkal… a honfoglaló magyar íjfelszerelés – kiállítás

Ezt olvastad?

2024. január 26-án mutatták be az Apple TV+ felületén a Levegő urai (Masters of the Air) című minisorozat első epizódját.