Stark Tamás (szerk.): „…Akkor aszt mondták kicsi robot” | Könyvbemutató

Térkép nem érhető el

Időpont
2018 febr 13.
11:00 - 13:00

Helyszín
MTA Humán Tudományok Kutatóháza


2018. február 13-án (kedd) 11:00 órakor mutatják be az MTA Humán Tudományok Kutatóházában az „…Akkor aszt mondták kicsi robot” című, Stark Tamás szerkesztésében megjelent kötetet. A bemutatón köszöntőt mond dr. Latorcai Csaba helyettes államtitkár (Miniszterelnökség), majd a kötet megszületéséhez vezető kutatásokról Stark Tamás beszél. A kötetet Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja mutatja be.

 A kötetről:
Stark Tamás (szerk.) „…Akkor aszt mondták kicsi robot” – A magyar polgári lakosság elhurcolása a Szovjetunióba korabeli dokumentumok tükrében

A második világháború során, különösen annak utolsó hónapjaiban Magyarország háború alatti területéről mintegy hatszázezren kerültek szovjet fogságba. A foglyok közel harmada civilként lett „hadifogoly”. Az elhurcoltak hozzátartozói és az érintett települések elöljárói annak reményében tájékoztatták a kormányszerveket az elhurcolásokról, hogy a magyar kormány közben tud járni az elvittek kiszabadítása érdekében. A személyes hangvételű levelek és tudósítások alapján a civil lakosság részleges elhurcolásának folyamata meglehetősen pontosan nyomon követhető. A Külügyminisztérium Hadifogoly Osztályán összegyűjtött levelek az elhurcolás miatt bekövetkező családi tragédiákról, megtört életpályákról, titokzatos letartóztatásokról, valamint az üldöztetést túlélő zsidók újabb megpróbáltatásairól is tudósítanak. Ebből a hatalmas, 347 doboznyi forrásanyagból ad közre válogatást ez a kötet. Stark Tamás az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. Kutatási területe a Közép-Kelet-Európában 1938 és 1955 között lezajlott kényszerű népességmozgás története. A szovjet fogságba került magyarok sorsának feltárásával az 1980-as évek közepe óta foglalkozik. Számos egykori foglyot személyesen is alkalma volt megismerni, és sokukkal készített interjút az elmúlt évtizedek során.
 

Helyszín: MTA Humán Tudományok Kutatóháza – Tanácsterem (1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 4., B. épület, 5. emelet 33)

Forrás: MTA BTK TTI

Ezt olvastad?

2024. március 5-én került bemutatásra a Novák Ádám szerkesztette Erdélyi pénzek a Déri Múzeumban című katalógus Budapesten, a Magyar Numizmatikai