Társadalomtudományi Teadélután I. | A zsidók emancipációja és a magyarországi építészet

Térkép nem érhető el

Időpont
2017 nov 03.
14:00 - 16:00

Helyszín
ELTE TáTK


Az ELTE TáTK Doktori Iskolájának „teadálutánján” Klein Rudolf tart előadást A zsidók emancipációja és a magyarországi építészet címmel. A program a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat része.

A Társadalomtudományi Teadélutánok célja, hogy egy-egy meghívott vendégelőadó kutatásain és ismeretein keresztül olyan – gyakran partikuláris – szociális, gazdasági, illetve szociokulturális dilemmákra és jelenségekre irányítsa a közönség figyelmét, amelyeknek megismerése közelebb visz a tágabb értelemben vett társadalmi és politikai struktúrák és folyamatok működésének kritikai megértéséhez.

Az előadásokat követően alkalom nyílik arra, hogy a résztvevők interaktív beszélgetések során osszák meg – vagy éppen ütköztessék – egymással véleményüket, szempontjaikat.

Helyszín: ELTE TáTK, 0.100C (1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/A)

Forrás: ELTE

Ezt olvastad?

A zenetudós, zeneszerző és zongoraművész Bartók Béla 1881. március 25-én született Nagyszentmiklóson, Torontál vármegye területén, mely ma már Romániához tartozik.