Történelmi Kávéház | Balogh páter politikai pályája

Térkép nem érhető el

Időpont
2018 ápr 12.
17:00 - 18:30

Helyszín
Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára


2018. április 12-én 17 órakor az ÁBTL aulájában Miklós Péter tart előadást Klebelsbergtől Rákosiig Balogh páter politikai pályája címmel.

Az 1944-1947 közötti ún. koalíciós évek politikatörténetének fontos és jellegzetes alakja Balogh páter. Fontos, mert három kormányfő mellett is miniszterelnökségi államtitkár volt 1944 decembere és 1947 májusa között. Ugyanakkor jellegzetes is, mivel – sajátos módon – katolikus pap és kisgazda politikus volta ellenére a baloldali erők, sőt, kifejezetten a kommunisták szövetségesükként tarthatták számon.

Előadásomban Balogh István (1894–1976) politikai pályájának ívét mutatom be a szegedi évektől az internálásig. Szegeden – mint szeged-belvárosi káplán, majd mint szeged-alsóközponti plébános – nemcsak egyházi, de közéleti tevékenységet is folytatott. Lapot adott ki, vállalkozásokat működtetett, 1926-ban pedig Klebelsberg Kuno – sikeres – helyi választási kampányát irányította.

Balogh István 1944 novemberében kapcsolódott be a „nagypolitikába”: a Független Kisgazdapárt szervezetfejlesztésében vállalt szerepet, majd parlamenti képviselő és államtitkár lett. 1947 nyarán szakított a kisgazdákkal, és saját pártot alapított: a korabeli köznyelvben csak „Balogh-pártként” emlegetett Független Magyar Demokrata Pártot, amely a kékcédulás választásokon mintegy öt százalékos eredményt ért el. 1949-ben Balogh páter már a népfront listájáról szerzett mandátumot, majd a kollektív államfői testület, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának tagja lett. 1951-ben – rövid vizsgálati fogság után – el kellett hagynia a fővárost, és Kemencét jelölték ki lakhelyéül.

Az előadásból az érdeklődők – többek között – olyan kérdésekre kaphatnak választ, hogy milyen befolyása volt Balogh páternak a sajtóügyekre, miért levelezett Szekfű Gyulával, hogyan viszonyultak egyházi elöljárói politikai szerepvállalásához, miért volt konfliktusa Mindszenty József bíborossal, miért volt jó véleménye Kádár Jánosról, vagy éppen miért szerette a belga nyulakat.

Miklós Péter

 

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára 2011 februárjában előadássorozatot indított, amelynek keretében az intézményben folyó tudományos kutatást és iratfeldolgozást mutatjuk be. Szívesen látjuk az érdeklődőket minden hónap második csütörtök délutánján előadásainkon és az azt követő beszélgetéseken. Áprilisi rendezvényünkre Miklós Péter címzetes főiskolai tanárt, az Emlékpont vezetőjét hívtuk meg, hogy számoljon be legújabb kutatásairól.

Helyszín: ÁBTL aula (Budapest, VI. ker. Eötvös utca 7.)

Forrás és Facebook-esemény: Történelmi Kávéház meghívó – Balogh páter politikai pályája

 

Ezt olvastad?

Solymossy Sándor 1864. augusztus 28-án született tanár és folklorista. Már fiatal korában érdeklődni kezdett a néprajz iránt, élete nagy részét