Vissza a múltba – Budapest Időgép!

Térkép nem érhető el

Időpont
2017 nov 30.
16:00 - 17:00

Helyszín
Budapest Főváros Levéltára


2017. november 30-án 16.00 órakor Budapest Főváros Levéltára Vissza a múltba – Budapest Időgép! címmel tart sajtótájékoztatót.

Program

Köszöntők:
Dr. Kenyeres István, Budapest Főváros Levéltárának főigazgatója
Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese

A Budapest TimeMachine-t bemutatja: Dr. Sipos András főosztályvezető (Budapest Főváros Levéltára)

A felhasználói oldal tapasztalatait összegzi: Török András igazgató (Summa Artium) és Sándor Tibor osztályvezető (FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Indul a Budapest Időgép! Egyszerre barangolhatunk térben és időben, interaktív térképeken keresztül több időmetszetben – egyelőre a 19–20. században – tanulmányozhatjuk a város átalakulását, kereshetjük a korabeli helyszíneket, és eljuthatunk az egyes telkek, házak történetére és lakóira vonatkozó levéltári forrásokhoz is. Az Időgép mögött a Hungaricana Közgyűjteményi Portál hatalmas adatbázisa áll, amely már ma is több millió oldalnyi digitalizált forrásanyagot tartalmaz, a város lakóira és épületeire nézve pontosan helyhez és időhöz köthető adatok tömegét nyújtva. Célunk, hogy fokozatos fejlesztéssel mindez a történeti térképeken barangolva, könnyen, gyorsan, szórakoztató formában is elérhető legyen.

Helyszín: Budapest Főváros Levéltára, Gárdonyi Albert terem (1139 Budapest, Teve u. 3–5.)

Facebook-esemény: Vissza a múltba – Budapest Időgép!

Forrás: Budapest Főváros Levéltára

Ezt olvastad?

Solymossy Sándor 1864. augusztus 28-án született tanár és folklorista. Már fiatal korában érdeklődni kezdett a néprajz iránt, élete nagy részét