ELTE

„Kisiskolás korom óta vonzódtam a történelemhez” – interjú Kósa Lászlóval

Kósa László a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék professor emeritusa, volt vezetője. Tudományos és oktatói munkásságáért idén Széchenyi-díjjal tüntették ki. A 2017-es Pázmány-nap előadójával Varró Annamária beszélgetett.

Egyetemeket Összekötő Ifjúsági Színtér – Gyere, kérdezz, vitázz velünk!

2017. március 4-én, szombaton az ELTE Bölcsészettudományi Karának történelem mesterszakos hallgatóiként első alkalommal hoztunk létre egy olyan színteret, melynek fő célja az volt, hogy minél több felsőoktatási intézményből bevonzzuk a fiatalokat, mind az előadók, mind pedig a hallgatóság soraiba.

„Egy történelem van, ahhoz kell a lehető legtöbb oldalról közel kerülni.” – interjú Frank Tiborral

Frank Tibor történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Amerikanisztika Tanszékének professzora, Angol-Amerikai Intézetének volt igazgatója, Amerikanisztika PhD programjának vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Életéről, pályájáról, kutatásairól és napjaink történelemszemléletéről Szőts Zoltán Oszkárral beszélgetett.

Felhívás a Történeti Kollégium Test-történetek című konferenciájára

A testtel kapcsolatos különféle kortárs percepciók és használatok megértéséhez elengedhetetlen a kérdés történeti perspektíváinak feltárása. Napjainkban a társadalom különböző területein folytatott diskurzusok egyik meghatározó elemének tekinthető e kérdéskör; a test a történeti és társadalmi jelenségek egy jelentős kutatási témájává vált.

Középkori könyvek börzéje az Országos Levéltárban

Ha karácsony, akkor középkorászünnep. Harmadik alkalommal rendezték meg a Medievista könyvbörzét Budapesten a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Bécsi kapu téri épületében 2016. december 16-án.

„Ha az ember férfiszakmát választ nőként…” – interjú Ring Évával

Történész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kelet-Európa Története Tanszék címzetes egyetemi tanára. Tudományos munkássága során foglalkozott a felvilágosodás kelet-közép-európai hatásával, a modern nemzetek kialakulásával és a nemzeti kisebbségek helyzetével a Habsburg Monarchiában. Ring Évával Matolcsi Réka és Szilágyi Adrienn beszélgetett.

Oldalak