Hajdúnánás

Figyelem! Konferenciák közelednek

Országjáró rovatunkban ma a konferenciák kerülnek a középpontba. 2017 sem telhet el szimpóziumok nélkül, mondhatni a konferenciák időszaka még csak most következik. Kaposváron és Szegeden még márciusban rendeznek konferenciát, Hajdúnánáson pedig a nyár folyamán kettőt, melyekre még most is lehet jelentkezni.

Vidék és Város: Az első világháború és a magyar vidék

Az első világháború kitörésének 100. évfordulója örvendetesen fellendítette a témával foglalkozó hazai kezdeményezéseket mind a konferencia-szervezések és előadások, mind a könyvkiadás terén. Több oldalról vizsgálták a háború hatásait, ezek közé tartozik a hátországra tett hatása is. E recenzió tárgya is e munkák sorát gyarapítja, azzal a kiegészítéssel, hogy néprajzi és hadtörténeti vonatkozású írások teszik teljessé. A benne szereplő tanulmányok a 2014 júniusában Hajdúnánáson, a város önkormányzatának, a Doktoranduszok Országos Szövetségének és a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának közös szervezésében lezajlott konferencia előadásainak egy részét tartalmazza.

Kitaszítottak. Egy kiállításról, mely az érzelmekre hat

2011 novemberében a Nemzeti Kulturális Alap és Hajdúnánás Város Önkormányzatának támogatásával nyitotta meg kapuit a Kitaszítottak című kiállítás. Az öt évre tervezett kiállításnak a Móricz Pál Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyűjtemény ad otthont Hajdúnánás központjában. Csiszár Imre, a kiállítás kurátora elmondta, a tárlat hármas funkcióval bír. Egyrészt általánosan kívánja bemutatni a 20. század második felének szellemiségét, másrészt Hajdúnánás város sötét korszakának állít méltó emléket. Harmadrészt a hadifoglyokról, az elhurcoltakról, a kitelepítettekről összegyűjtött adatbázisok, korabeli sajtótermékek, fényképek és dokumentumok kutatási anyagot biztosítanak az érdeklődő laikusoknak és történészeknek egyaránt. Ezen dokumentumok gyűjtése és feldolgozása folyamatos, amelytől a kiállítás egy élő dologgá válik.

FesztiVálasztó 2016

Nem mindenki számára (csak) a vízparti passzív pihenés jelenti a kikapcsolódást és a feltöltődést, nekik kedvez a hazai programturizmus 2016-os kínálata. Összeállításunkban olyan rendezvényeket ajánlunk, ahol a nevezetes épületek megtekintése és a gasztronómiai ínyencségek élvezete kéz a kézben járnak, a tartalmas családi kikapcsolódás és a magyar történelem megismerésének lehetőségével.

A migráció néprajzi és történeti szemüvegen keresztül

Hajdúnánás városa a szűkebben vett térség meghatározó kulturális központja, egyben az egyik legnagyobb egykori hajdúváros. A város vezetése már évek ezelőtt zászlajára tűzte a hajdúk kultúrájának megőrzését. Jól mutatják ezt az évente megrendezésre kerülő, változatos tematikájú konferenciák is.

 

 

Top 10 Országjáró - 2014 legolvasottabb ajánlói és beszámolói

Év végén minden médiaorgánum igyekszik visszatekinteni az elmúlt évére. Legtöbbször ezt válogatások vagy toplisták összeállításával teszik. Ezzel az eszközzel az Újkor.hu is élni kíván. Az elmúlt napokban olvashatták kedves olvasóink a Portré, a Horizont, a Betekintő, a Kilátó és a Korzó rovatok legjobb cikkeinek lajstromát. Jelen cikkünkben az utolsó csemegézést hajtjuk végre az Országjáró rovat írásaiból.

Oldalak