Most vagy soha! – Alkotói szabadság vs. történelmi hitelesség

Március 14-én került a mozikba az 1848. március 15-i eseményeket feldolgozó történelmi kalandfilm a Most vagy soha! Fontos, hogy a filmet helyén kezelni. Mindenki a saját szemszögéből vizsgálja az alkotást, jelen esetben én történészi szemszögből teszem. A film korántsem tökéletes, viszont szélsőségekbe sem szabad esni érzelmi alapon és teljesen lehúzni a filmet.  

 

Ha a történelmi hitelességgel megengedőbbek vagyunk, a film képes helyenként szórakoztatni, működni és bőven lehetne a Most vagy sohánál sokkal rosszabb történelmi témájú alkotásokat is sorolni. A film talán legnagyobb hibája, hogy nem meri felvállalni azt, ami lenni szeretne, és ez már az első filmkockákon látszik: a néző azzal a mondattal szembesül: „Ahogy megtörtént vagy, ahogy megtörténhetett volna”.  Ennyi erővel Petőfi át is alhatta volna az egész napot, igaz ez esetben elég rövid, unalmas film lett volna és senki sem váltott volna rá jegyet. Viszont ez a mondat a gyakorlatban azt jelenti, mintha két lovat szeretnénk egyszerre megülni: nem lehetetlen, de piszkosul nehéz.

Történészként a „mi lett volna, ha” műfaját tudnám ezzel az alternatív 48-as tálalással párhuzamba állítani. Véleményem szerint az alkotók jobban jártak volna, ha bátran vállalják azt, hogy a valós események alapján, de egy alternatív akció filmet készítenek. Sok esetben a valós események és a képzelt történet szálai keresztezik egymást, de emiatt az egész nap különlegessége és mondanivalója vész el.

(Forrás: imdb.com)

Március 15. a magyar történelem egyik legjelentősebb napja, érdemes és kell is róla filmet csinálni, ezt az alkotók helyesen gondolták. A film látványra nagyon tetszetős, a korabeli Pest és Buda megjelenítése olyan hangulatot ad, mintha a néző ott lenne az események sűrűjében. Történészként az a véleményem, hogy a film a képzelt szál nélkül is megállná a helyét, viszont, ha már egy ilyen alternatív szál fut a valós eseményekkel párhuzamosan, érdemes lett volna jobban átgondolni és nem beavatkozni az amúgy igen részletesen ismert nap történéseibe.

A fiktív szálnak köszönhetően a filmben több erőszak van, mint március 15-én összesen. Nyilván az alkotói szabadságot egy bizonyos mértékig tiszteletben kell tartani és megbocsátani a filmnek. A mellékszálon olyan butaságok kerültek a filmbe, mint például a nyomdák felgyújtása Pesten vagy az egyetemi összecsapás, de említhetném Farkasch merényletét is Petőfi ellen, ami már a valós történelembe való durva beavatkozás.

(Forrás: imdb.com)

Március 15. a magyar emberek számára maga az ünnep. 1848 emlékezete mind a mai napig az identitástudatunk részét képezi, egy vér nélküli, nagyjából erőszakmentes forradalom, ahol egy puskalövés sem dördült el a párizsi vagy a bécsi forradalommal ellentétben. Éppen a nap esszenciáját, lényegi mondanivalóját nem sikerült visszaadnia a filmnek. A néző a film alapján aligha értené meg, hogy március 15-én a korabeli rendszerváltás zajlott három helyszínen: Pest-Budán, Pozsonyban, ahol az országgyűlés ülésezett és Bécsben, ahol a „Magyar Argonauták” soraikban Kossuthtal, Széchenyivel, Batthyánnyal és Deákkal kiharcolták az önálló magyar kormány megalakítását és elfogadtatták az uralkodóval a magyar követeléseket. Március 14-én a pozsonyi Zöld fa fogadó erkélyén (ami ma Cegléden látható) Kossuth azt a kijelentést tette, hogy addig nem térnek vissza Bécsből, amíg Batthyány Lajost ki nem nevezik Magyarország miniszterelnökévé. Ezzel arra szeretnék rávilágítani, hogy az események párhuzamosan zajlottak, míg Petőfiék Pesten a 12 pontból kettőt megvalósítanak, addig az igazán lényeges, a történéseket előre lendítő események Bécsben zajlottak.

Az, hogy ezek a napok mennyire voltak különlegesek, talán Széchenyi István március 17-i gondolatai adják vissza a leginkább: „Barátom csudákat élünk, az első felvonás gyönyörűen sikerült, én telve vagyok a legszebb reményekkel, ha Magyarország ezen az úton halad hiszem, hogy sok lesz még belőlünk. Teljes mértékben támogatom Kossuth és Batthyány politikáját”.  Említés vagy utalás szintjén érdemes lett volna a filmnek a párhuzamosan zajló eseményekről is megemlékezni, hiszen a pesti forradalom és a nyomásgyakorlás nélkül a bécsi küldöttség aligha tudott volna ekkora sikerekkel hazatérni.  

(Forrás: imdb.com)

Ez talán a film készítőinek szemére vethető legnagyobb kritika is, hiszen maga a film is egy tudathasadásos állapotból indul. A mozi kapott hideget, meleget, olyanok is fogalmaztak meg vele szemben kritikát, akik nem is látták a filmet vagy legalábbis nem ugyanarra a mozira ültek be, mint jómagam. Viszonylag kevés elfogulatlan, józan hangvételű szakmai kritika, észrevétel született az alkotásról és véleményem szerint ezeken sem megsértődni kell, hanem ezeket az észrevételeket, tapasztalatokat felhasználva egyre jobb és jobb történelmi témájú alkotásokat letenni az asztalra, még akkor is, ha egy történelmi kalandfilmről beszélünk.

Az egyik ilyen szakmai vélemény volt Hermann Róberté, aki a korszakkal foglalkozó történész szakértőként világított rá az alkotók történelmi tévedéseire. Ez egy örök vitatéma egy-egy történelmi film esetében, hogy hol húzódik meg az alkotói szabadság és a nézők szórakoztatásának igénye és a történeti igényesség, hitelesség közötti határ. Nehéz kérdés, ugyanis pro és kontra lehet érvelni. Viszont egy történelmi kalandfilm esetében érdemes figyelembe venni az adott periódust kutató történészek meglátásait, tanácsait is, amit a film alkotói elmulasztottak.

Nekem a Most vagy soha! kapcsán felemás érzéseim vannak. Egyrészt a film ráirányította a figyelmet a nemzeti hőseinkre és a magyar történelem egyik legkülönlegesebb napjára. Másrészt történészszemmel az alkotás egy tanulságos történet arra vonatkozóan, hogy érdemes összevetni a történelmi eseményeket és az alkotók által elképzelt március 15-tel. A film részben elérte a célját, hiszen március 15. beszédtéma lett, másfelől viszont a filmnek komoly társadalmi felelőssége is van azzal kapcsolatban, hogy ez a nap miként él a köztudatban. Márpedig ezen a téren nem sikerült visszaadni, hogy mitől is volt valójában ez a nap a magyar történelemben annyira jelentős.

(Forrás: imdb.com)

Jelen írás lényege az lenne, hogy az alkotói 48-at és a valós eseményeket párhuzamba állítsuk és rávilágítsunk arra, hogy miként lehetett volna a filmet a történelmi hitelesség figyelembevételével még jobban megcsinálni, mik azok a pontok, ahol az alkotók eltértek a valóságtól. A gyalogsági katona lovassági katonaként szerepeltetését, az egyenruházati problémákat, a puskatöltés hibás sorrendjét és az ehhez hasonló „szakbarbár” észrevételeket megemlítem, de ezekkel egy történeti kalandfilm esetében elnézőbb a szakember. Talán érdemes lehet a film kapcsán egy olyan konferencia ötletén elgondolkodni, ahol párbeszéd alakulhatna ki a filmesek, a történészek és a hagyományőrzők között annak érdekében, hogy Hollywoodot megszégyenítő, igényes történelmi eseményeken alapú alkotások szülessenek meg, amik a közönség számára is szórakoztatóak.

Visszatérve a film elemzésére, a képzelt szállal annyiban érdemes foglalkozni, miszerint Farkasch az államrendőrség tagjaként azt a feladatot kapja, hogy akadályozza meg, hogy Petőfi és barátai felfordulást csináljanak a városban. Ezzel csak az az egy apró probléma van, hogy 1848-ban Magyarországon ilyen testület nem működött. Alapvetően egy fölöslegesen bekerülő akció rész, melyről döntse el mindenki maga, hogy belefér-e egy történelmi kalandfilmnél az alkotói szabadságba vagy érdemesebb lett volna történelmileg hitelesebb mellékszálat szőni a közönség szórakoztatására?

(Forrás: imdb.com)

A filmben Petőfi folyamatosan a magyar nyelv szabad használatáról beszél és arról, hogy a fia majd magyarul tanul. 1844. november 13-án V. Ferdinánd aláírta az országgyűlés által meghozott törvényt, melyben a magyar nyelv Magyarország hivatalos nyelvévé vált. Arról nem beszélve, hogy a korszak alkotásait szabadon kiadhatták a szerzők magyar nyelven is. Ha a filmet vesszük alapul, akkor Petőfinek, Jókainak és társaiknak illegalitásban kellett volna ezeket a műveket publikálni, megjelentetni. Viszont a filmben megfeledkeznek arról, hogy Pestet és Budát ekkoriban németajkú és magyar lakosok lakták. Petőfiék nem véletlenül nyomtatták ki március 15-én, két nyelven, magyarul és németül is, a 12 pontot. A film etnikai színezetet adott a forradalomnak, holott az nem a magyar nyelvért való harc volt, hanem komoly politikai és társadalmi változások követelésért folyt.

Másik fontos és nem elhanyagolható tény, ami a filmben szinte említésre sem kerül, hogy március 15-ét megelőzte a reformkor országgyűlési programja, amelynek követeléseit a márciusi ifjak rövidített formába szedték, ebből született meg a 12 pont, amely befogadható volt az egyszerű polgárok számára is. Ahogy a filmben is szerepel a politikai státusfoglyok szabadon bocsátása az utolsó pillanatban került a pontok közé. A valóságban a katonaságról szóló 2 pontot összevonták, így született meg a 10. pont, ami így szólt: „A’ katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a’ külföldieket vigyék el tőlünk.” és a kieső helyre került be az ifjak követelése.

A film március 14. estéjén veszi fel a történet fonalát, amikor az osztrák katonaság szétveri a gyűlésről haza igyekvő magyarul beszélőket. Ezzel a súlyos tévedéssel indít, holott a valóságban az Ellenzéki Kör esti gyűlése után a résztvevők békésen, háborítatlanul hazamentek. A nyitójelenetben szereplő igazoltatás megint csak irreális, nonszensz dolog, ugyanis személyi okmányok 1848-ban még nem léteztek.

(Forrás: imdb.com)

A Pilvax Kávéház ekkoriban már nem Pilvax Károly tulajdonában volt, mivel időközben eladta Fillinger Jánosnak. Emiatt Petőfi és köre a nemes egyszerűséggel a kávézót csak Fillingernek nevezte. Petőfinek 1844 óta volt a törzshelye, és ezt a film is megfelelően átadja.

Március 14-én az ifjak a József napi vásáron tervezték, hogy az országgyűlés politikusainak támogatására kihirdetik a 12 pontot és a Nemzeti Dalt. Valóban 14-én este érkezett meg a bécsi forradalom híre és a film ezen a ponton annyit változtat a történeten, hogy Petőfi és Jókai nem otthon, hanem a Pilvaxban értesül a hírről.

Március 14-én este Szendrey Júlia közli Petőfivel, hogy gyermeket vár. Ezt a valóságban aligha tehette meg, mivel a fiuk később fogant. Petőfi Zoltán ugyanis, 1848. december 15-én született, amikor a költő engedély nélkül otthagyta az alakulatát és hazament a feleségéhez.

(Forrás: imdb.com)

Jókai így írt március 15. reggeléről: „Másnap reggel négyen jöttünk össze, a kitűzött találkozó helyen: Petőfi, Vasvári, Bulyovszky és én; de többi társaink Degré, Bozzai, Vajda János, Sükey, Pálffy Albert, Emődy, Oroszhegyi, Dobsa a Pilvax-kávéházban vártak reánk, az úgynevezett „közvélemény asztalánál”.” Március 15-én reggel valóban Vasvári Pál az ajtófélfába állította a sétapálcában lévő tőrt és ezt frappánsan úgy interpretálták, hogy jó jel, hogy Bécs felé mutat.

A dadogós Sükey Károly valóban elkezdte kihirdetni a 12 pontot és szép számú tömeget vitt a Pilvaxba. Petőfi elszavalta a Nemzeti Dalt, Jókai pedig felolvasta a 12 pontot a kávézó közönségnek, ezen a ponton az alaptalan merényleti szálat leszámítva a film igyekszik követni a valós eseményeket.

Petőfiék valóban az egyetemekre indultak el, ahol az egyetemistáknak elszavalták a versét és felolvasták a 12 pontot. Itt találkozik a valótlanság és a valóság. A filmben a titkos ügynököt alakító Farkasch felbérel egy bűnbandát, hogy fékezzék meg az ifjakat, és az egyetemen egy összecsapás történik. Valójában az egyetemen történt a nap egyetlen erőszakos cselekedete, amikor néhány egyetemi oktató próbálta a hallgatókat jobb belátásra téríteni, ott tényleg elcsattant néhány pofon.

(Forrás: imdb.com)

Az egyetemek után a Hatvani utcában (a mai Kossuth Lajos utca) lévő Landerer és Heckenast Nyomdához vonult az eddigre néhány ezressé duzzadó tömeg. Ezen a ponton viszont érdemes megállni, hiszen a film antagonistája a bűnbandával felgyújtatta Pest összes nyomdáját. A valóságban ilyen nem történt, és talán a film itt követi el a legsúlyosabb történelemhamisítást, hiszen nehezen védhető, hogy az amúgy vérnélküli és a fent említett eseményen kívül erőszakmentes és békés forradalom hangulata egy alternatív 48-ra változik az akció jegyében. Valljuk be, itt a mű nem igazán tudta átadni ennek a jelenetnek a hangulatát és súlyát. A gyújtogatás előtt Farkasch még Landerert is összeveri. Amikor a film visszatér a valóság mezejére, akkor valóban beleütköznek az ifjak abba a problémába, hogy nem rendelkeznek a 12 pont és a Nemzeti dal cenzori engedélyével. Az „isteni sugallat”, miszerint le kell foglalni a nyomdát, valóban Landerertől érkezett. A 12 pont első pontja megvalósult, hiszen az első két szabad sajtótermék cenzori engedély nélkül került ki a nyomdából.

A két dokumentum nép számára való kiosztásakor az esernyőket valóban összecsukatták az ifjak a tömeggel. Az a jelenet, amikor Farkasch és emberei hazaküldik a tömeget, a valós események megmásítása, hiszen valójában az ifjak küldték haza a tömeget ebédelni, azzal a felkiáltással, hogy jöjjön mindenki délután 3 órára a Nemzeti Múzeum elé.

A film egyik nagy pozitívuma, hogy a Petőfihez kapcsolódó legendát miszerint a Nemzeti Múzeum lépcsőjén szavalta el a versét, kihagyták. Az alkotók itt egy frappáns és ötletes utalást tettek a legendára, amikor gyerekek Petőfiéknek öltözve felmásztak a múzeum lépcsőire és ott szavalták a Nemzeti dalt.

(Forrás: imdb.com)

A film másik nagy erőssége, hogy a néző a látványvilágnak köszönhetően tényleg úgy érezheti, mintha a korabeli sáros pesti és budai utcákon vonulna Petőfiékkel. Akiknek útját a budai várba a barikádokat emelő 16. vagy a 23. gyalogezred katonái állják el, amíg Petőfi meg nem oldja a szituációt és testvéreinek nem nevezi az amúgy olasz legénységű ezred katonáit. Itt ennél a jelenetnél a film két helyen is meghamisítja a történelmi tényeket. Egyrészt a katonaság vezényleti nyelve nem az olasz volt, hanem a német. Másrészt 1848. március 15-én nem emeltek barikádokat, a hadsereg tétlen maradt. 

A Helytartótanácsnál játszódó jelenet is eltér a valóságtól, ugyanis a Zichy Ferenc, mint a Helytartótanács alelnöke már rendelkezett Stancsics (a filmben helytelenül Táncsics, ezt a nevet március 15. után vette fel az író) Mihály szabadon bocsátásáról. Miután Farkasch fordított sorrendben tölti meg a puskáját, sikertelen merényletet követ el Petőfi ellen. Itt megint érdemes egy pillanatra megállni, hiszen március 15-én egyetlen puskalövés sem dördült el. Petőfi, Jókai és Vasvári is mérhetetlenül büszke volt arra, hogy ezen a napon a forradalom egyetlen lövés és különösebb atrocitások nélkül győzött. Elég csak megnézni a párizsi vagy a bécsi forradalmat, hogy a korszakban mennyire nem ez volt az általános.

A film Stancsics Mihály József kaszárnyából való kiszabadításával ér véget. Azzal, hogy az író a felesége mellé beül a fogatba. A tömeg kifogta a lovakat és maguk húzták a kocsit. Stancsics lett a forradalom győzelmének szimbóluma. Itt megint érdemes egy pillanatra elidőzni. Hiszen a napnak még egy fontos jelenete volt a Nemzeti Színházban, ahol parádés szereposztásban Petur bán szerepében Egressy Gáborral, a Gertrudist alakító Laborfalvi Rózával a Bánk bán került színpadra. Ez a jelenet sajnos teljesen kimaradt a filmből.

(Forrás: imdb.com)

Pedig az előadás alatt a közönség néha elénekelte a Marseillaise-t és a Hunyadi László nagy áriáját. Jókaiék az időközben elfáradt és nyugovóra tért író nélkül értek a színházba, ahol nyugtalanság lett úrrá. Jókai ekkor felment a színpadra megnyugtatni a tömeget. Az ezt követő jelenetben benne van az egész nap lényege, egyszerre szimbolikus és romantikus. Miközben Jókai nyugtatni próbálta a tömeget, Laborfalvi Róza, mint Gertrudis királyné felemelkedik, és egy kokárdát tűz az író mellkasára, majd a karjaiba omlik. Ez a pillanat, egy még abban az évben házassághoz vezető szerelem fellobbanása volt. Jókai a nap hőse, a jelen és jövő embere, a Laborfalvi Róza által alakított Gertrudis királyné a múlt, a rendi Magyarország megtestesítője. Ez a két karakter találkozott a színpadon ebben a különleges pillanatban.

Petőfiék sikerének előzményét képezték a reformellenzék tagjai által kidolgozott programok és javaslatok. Ezek megágyaztak a polgári átalakulásnak és március 15. viszonylag békés, vérnélküli forradalmának, majd később az önálló magyar állam létrejöttének és az április 11-én szentesített törvények megszületésének. Összességében a film témaválasztása szerintem jó, március 15. megérdemel egy modern feldolgozást. Az alkotás legnagyobb erőssége a látványvilága, amely elkalauzolja a nézőt a korabeli Pestre és Budára. Nagy kár, hogy a fiktív március 15-i történetszállal történeti szempontból a nap különlegességét nem sikerült átadni.

Ress Zoltán

Borítókép forrása a Most vagy soha! facebook oldala.

Ezt olvastad?

170 évvel ezelőtt a március 15-i forradalomban a Magyar Nemzeti Múzeum kiemelkedő jelentőségű szerepet kapott, most pedig a látogatók kerülnek
Támogasson minket