történelem

„A szittyológusoktól ments meg Uram minket!” – avagy a történelem iránt érdeklődők olvasási szokásai

A történelem iránt nagyon sokan érdeklődnek. Mi alapján és hogyan választják ki az olvasók, hogy mit vegyenek a kezükbe? A történelem iránt érdeklődők olvasási szokásai című kérdőív eredményeinek elemzése.

Egy mozgalom – Hatvanhat év – Harminchárom konferencia

Ismét Pécsett az OTDK Humán Tudományi Szekciója! 2017. április 18–21. között az alapításának 650. jubileumi évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem adott otthont az Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) három szekciójának. A hagyományosan az egyik legnépesebbnek tartott Humán Tudományi mellett az Orvos- és Egészségtudományi, valamint a Művészeti és Művészettudományi Szekciót rendezték Pécsett.

A Millenniumtól 1956-ig – Plakátkiállítás Szegeden

A heti programajánlónkban összegeztük a várható programokat. Veszprém, Szolnok mellett már említést tettünk két szegedi eseményről, melynek központjába a Szent Korona, és a bolsevizmus került. Mai cikkünkben egy újabb Tisza-parti eseményre kívánjuk felhívni olvasóink figyelmét.

„Oldjátok meg a harc ebeit!”

Az angliai Leicesterben 2017. március 14-én a helyi futballcsapat, a Leicester City szurkolói a Sevilla elleni Bajnokok Ligája mérkőzés előtt egy hatalmas molinóra egy Shakespeare-idézetet írtak fel („Let slip the dogs of war!”). Ez már önmagában is arra készteti a mai kor történészét – kivált’, ha Angliával (is) foglalkozik –, hogy megpróbáljon választ találni mindennek okára. Lehetséges, hogy az angol futballpályák ultrái betéve tudják Shakespeare Julius Caesarját? Vagy, gondoljunk csak bele, el tudjuk képzelni, hogy egy magyar futballcsapat meccsén egy Az ember tragédiája idézetet egy óriás drapériára feszítsenek ki? Ilyenkor az „írástudó” felelőssége, hogy erre magyarázatot találjon.

Bécsi luxus – Magyar főúri reprezentáció a 18. században

A Debreceni Egyetem Hatvani István Szakkollégiumában is elkezdődött a tanév. A nyitó előadására szeptember 20-án került sor a Járom Kulturális Egyesület és a szakkollégium közös szervezésében. A témát, amely A magyar főnemesség reprezentációja a 18. századi Bécsben címet viselte, Kökényesi Zsolt, az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos segédmunkatársa hozta el az érdeklődők számára.

A Maros gyöngye, Solymosvár – indíték, feladat, lehetőség

Bár számos feljegyzés, dokumentum segíti a hely fordulatos históriáját kutatók munkáját, a solymosi erőd építészettörténeti elemzésére, alapos régészeti feltárására Czigler Győző óta nem került sor. Nem tudni például, mit rejt maga alatt a járószint, a már publikált alaprajzok pedig lényeges megállapításokban különböznek egymástól.

Oldalak