„Épp ebédelt a család, mikor jöttek érte az orosz katonák” – Gulagra elhurcolt túlélők története a családi emlékezetben

Írásunkban Gulag-túlélők történeteit mutatjuk be, különösen letartóztatásukat és elhurcolásukat kiemelve. Az elmúlt években 23 Gulag-túlélő családjával készítettünk interjút az ország különböző településein. A most hatvanas és hetvenes éveikben járó leszármazottakat

„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré…” A békepapi mozgalom létrejötte, szervezete és szerepe a Magyar Népköztársaság egyházpolitikájában (1950-1956)

A 20. századi kelet-európai egyháztörténet egyik legkényesebb fejezete a papi békemozgalom szerepe, a pártállam egyházpolitikai végrehajtói mechanizmusán belül elfoglalt szerepének feltárása, annak politikatörténeti, társadalomtörténeti és teológiai vonatkozásaival együtt. Ennek kutatását

Az apparátus gépezete munka közben. Az Állami Egyházügyi Hivatal részvétele a kényszerkollektivizálásban

Cikksorozatunk előző részében megkíséreltük felvázolni egy első látásra bonyolultnak tűnő bürokratikus struktúra szervezeti kiépülését, a pártállami egyházpolitika végrehajtásáért felelős szakosztályok különböző feladatkörét, valamint a helyi szintű egyházügyi igazgatásnak az összes