Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A Stájer rímes krónika magyar fordításának bemutatója
Vajon mi vette rá a stájer nemesi famíliából származó, énekmondói tehetséggel megáldott Ottokár lovagot, hogy 200 ezer rímes sorban megénekelje az osztrák történelem egyik legzavarosabb időszakának, a Babenberg dinasztia kihalását
László püspök várai – Zsoldos Attila előadása a Személyes történelem kurzus keretében
A PTE BTK Történettudományi Intézet Középkori és Koraújkori Történeti Tanszéke által szervezett Személyes történelem – Kalandozások a középkor és a kora újkor világában című kurzus idei szemeszterének keretében Takács Imre
A Szent Korona kalandos története – Pálffy Géza előadása a PTE Személyes történelem kurzusán
Csakúgy, mint a magyar történelem, a Szent Korona története is fordulatokban gazdag. Felsorolni is nehéz lenne azt a rengeteg kalandot, rejtélyt és cselszövést, amelyek a korona történetét átszövik; a szám
A média, a köztársaság és a történész – Magyarországra jön Jean-Noël Jeanneney
Jean-Noël Jeanneney, volt miniszter, történész és a France Culture producere A mindenható (?) véletlen szerepe a történelemben címmel előadást tart 2023. június 12-én, hétfőn 17 órától a Budapesti Francia Intézetben. Az ezt
Beszámoló a Sors mint tapasztalat (1945–1989) című műhelykonferenciáról
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága közös Vidéktörténeti Témacsoportja a Sárospataki Református Teológiai Akadémia társrendezésében 2023. május 18–19-én Sors mint tapasztalat (1945–1989) címmel műhelykonferenciát tartott Sárospatakon. A témacsoport
„Az egyháztörténelemben nem lehet egy rövid periódusra leszűkíteni a kutatást” – interjú Fejérdy Andrással
Fejérdy András a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese, az Egyháztörténeti osztály tudományos főmunkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense. Fő kutatási területei közé tartozik a katolikus egyház története Közép-
A mohácsi vereség: minden bajunk forrása?
2022. március 29-én rendezték meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Tas vezér utcai épületében A magyar történelem vitás kérdései című beszélgetéssorozat soron következő alkalmát, Minden bajunk forrása? A mohácsi vereség
„A bürokratizált diktatúra tárgyiasulása” – A kommunista településpolitika víziói és gyakorlata című konferenciáról
Az 1971-ben kodifikált minisztertanácsi rendelet, az Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció (OTK) 50. évfordulójának alkalmából 2021. december 7-én rendezte meg A kommunista településpolitika víziói és gyakorlata című konferenciáját az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Könyvbemutató Mindszenty József bíboros peréről Rómában
Az 1940-es évek végén sorra indultak az egyházak és a vallásosság ellehetetlenítését, a kommunista diktatúra kiépítését elősegítő koncepciós perek. Szimbolikus jelentőséggel bírt a Mindszenty József ellen indított eljárás, amelynek hetvenedik
Szénizotópos vizsgálatok igazolják a Tihanyi Királykriptában feltárt csontok egy részének 11. századi eredetét
A tihanyi bencés monostort alapító I. András királyunk szűkebb családjához – és talán magához az uralkodóhoz is – tartozhatnak azok a csontok, amelyek tudományos vizsgálatának első lépéséről most számoltak be