emigráció
Az ismeretlen ismerős – Mindszenty és John Sabo kapcsolata 1957–1971 között
Az emigráció magyar katolikus papsága a magyar egyháztörténet egyik periférikus kérdése. Nagyon keveset tudunk azokról a szereplőkről, akik követték a magyarokat az emigrációba, vagy akár már ott születtek és magyar
Karády 110 – Egy megosztó díva emlékezete mozgóképen
„Kétes tehetségű sanzonénekesnő”, „Újszászi volt a nagy szerelme”, „egy követ fújt a Szálasiékkal”, „zsidókkal jött össze”, „nem volt nyilas”, „őneki leadókészülék van a zongorájába építve, és az angoloknak kémkedik”, „nagyon
„Az én nevem óramutató” – Kossuth Lajos vezérszerepei emigrációjától a haláláig
Kossuth Lajos a magyar történelem talán egyik legismertebb alakja; életét, munkásságát számtalan munka feldolgozta, mind a mai napig újabb és újabb írás születik róla az évfordulók alkalmával. 2019-ben jó néhány
Washington, New York, Boston – Két történész vendégségben a magyar közösségeknél
2019 október 16. és november 19. között egy hónapos előadókörúton vett részt Katona Csaba, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos munkatársa és Tar Ferenc, a Hévízi Bibó István Gimnázium és
„A kurucok nem csak sör-, de boresteket is tartottak.”
2019. szeptember 20-án hatodik alkalommal rendezték meg a HadTörténész Sörestet a Hadtörténeti Intézet és Múzeum Márványtermében. Mivel 2019-et Rákóczi-emlékévvé nyilvánították, szinte magától értetődő módon az est témája is a szabadságharchoz,
Emberkísérletek Argentínában – A német doktor című filmről
A német doktor című argentin-francia-spanyol koprodukcióban készült filmet 2013-ban mutatták be Argentínában. A film Lucía Puenzo regénye alapján készült, számos díjat elnyert, valamint 2014-ben Oscar-díjra is jelölték a Legjobb idegennyelvű
A Görgey árulókép
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik legtöbbet vitatott kérdése az ún. Görgey-kérdés volt az elmúlt 170 évben. Az árulási vádat, amely szinte rögtön a fegyverletétel után megfogalmazódott Görgey Artúr személye
Tőkés újragondolta – Rendszerváltás akkor és ma
Mindannyiunkban bizonyára felmerült az a kérdés, hogy mi történt valójában, mikor azt mondjuk, hogy 1989-ben megtörtént a rendszerváltás. Tőkés Rudolf, USA-ban élő magyar származású történész és politológus, jelenleg az University
„Egészséges párbeszédre van szükség a társadalom és a történészszakma között” – interjú Tóth Ferenccel
Tóth Ferenc történész a magyar–francia kapcsolatok történetét kutatja, különös tekintettel a 17. és 18. századra. Behatóan foglalkozott a franciaországi magyar emigrációval, a francia külügy szolgálatába lépő magyar diplomatákkal és ügynökökkel,
A Trockij-gyilkosság
Az októberi forradalom „második embere”, Lev Trockij, aki Lenin után az egyik legtekintélyesebb bolsevik vezető volt, a hatalomátvétel után tíz évvel gyakorlatilag számkivetetté vált. Életének utolsó éveit az ehhez vezető