emlékezettörténet
1956 emlékezete – három könyv a forradalomról
2016-ban kerek évfordulója kapcsán emlékévet hirdettek az 1956-os események feldolgozására. Több műfaj is alapanyagul vette a hatvan éve történt eseményeket, mint a film, zene, festészet. Természetesen a történelemtudomány és más
„Mindenért meg kell küzdeni, nincsenek ingyen eredmények” – interjú Vizi László Tamással
Vizi László Tamás a Kodolányi János főiskola oktatási rektorhelyettese, főiskolai tanár. Jogi diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán, történelem szakos diplomáit a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán
Az 1896-os millenniumi ünnepségek – interjú Gerő Andrással
Gerő András történész, az MTA doktora, az ELTE BTK Történeti Intézet tanszékvezető egyetemi tanára, valamint a Habsburg Történeti Intézet igazgatója. Fő kutatási területe a dualizmus kori Magyarország története. Az 1896-os
Ctrl+X Wallenberg – Ctrl+V Kígyóölő. Előadás politikáról és emlékezetről
Hogyan határozhatjuk meg, hogy mi a történet-, vagy múltpolitika? Hol érhető tetten az állam szerepe az utóbbiban? Merre mutatott a debreceni Lenin szobor és hogyan „magasztosulhatott” a Raoul Wallenberg emlékmű
Pillanatképek a Nagy Háborúból – A harctéri naplótól a tankönyvekig
2016. május 14-én, a mostoha időjárás ellenére is sikeres kulturális délután részesei lehettek a megjelentek Baján, amely során három történész öt ismeretterjesztő előadását hallgathatták meg. A rendezvény a Bácskaiak a bácskaiakért
Konfliktuszóna: Magyarország – menekültek a huszadik század első felében
Menekültek. Migránsáradat. Beilleszkedés. Határzár. Szolidaritás. Alig van ember, aki ezekkel a kifejezésekkel ne találkozna nap mint nap. A migránsjelenség történelmi olvasata és a jelenkori események szakszerű elemzése éppen ezért válik különösen szükségessé.
Szabadság és köztársaság – Programajánló
Évindító cikkünkben csemegéztünk a 2016-os év várható kerek évfordulóiból. Mai cikkünkben ezekhez az évfordulókhoz kapcsolódó két vidéki rendezvényeket ajánlunk olvasóinknak. Tegyen látogatást Visegrádon a Görgei Emlékév nyitóünnepségén, és a Hódmezővásárhelyen
A „Nagy Háború” és emlékezete – recenzió
2015. december 15-én a Debreceni Egyetem Történeti Intézetében került bemutatásra a Speculum Historiae Debreceniense sorozat 22. kötete, amely a 2014. szeptember 17-18-án megrendezett a „Nagy Háború” és emlékezete című konferencián elhangzott előadások
A nácizmussal kapcsolatos múltpolitika érdemi feltárásáról – interjú Norbert Frei német történésszel
Norbert Frei (1955) a náci Németország vezető kutatója. Münchenben doktorált 1979-ban, majd Bielefeldben habilitált 1995-ben. 1979 és 1997 között a müncheni Jelenkorkutató Intézet tudományos munkatársa volt. 1997 és 2005 között
Mohács. Kell? – A csatavesztés a magyar köztudatban
Hasznos dolog lapozgatni a kiadói listákat, látogatni a könyvbemutató esteket, mivel számos nem „sztárolt”, inkább „csak” rétegérdeklődésre számot tartó, igazi szellemi kalandtúrára csalogató műre lehet bukkanni. Ezek közé tartozik Illik