Hollywood
Hollywoodi (rém)álom – A Szöszi című filmről
Szeptemberben debütált a Netflixen az Andrew Dominik rendezésében készült életrajzi dráma, a Szöszi (Blonde). A Marilyn Monroe (Ana de Armas) életéről szóló műalkotás megosztotta a közönséget, azonban leginkább negatív hangvételű
X, Y, Z – Így törték fel az Enigmát a nagy kódjátszma résztvevői
Az Enigmáról már valószínűleg rengeteg embernek van némi tudása. A történelemkedvelők vagy a történelemben jártasabbak tudhatják, hogy a második világháborús eseményekhez kapcsolódik szorosan, mások szókincsébe vagy ismeretanyagába pedig a filmek
Az Egyesült Államok szerepe a kulturális hidegháborúban
„Óceánia Eurázsiával folytat háborút: tehát Óceánia mindig is Eurázsiával folytatott háborút. A pillanatnyi ellenséget mindig ördöginek kellett tekinteni, ebből pedig az következett, hogy sem a múltban nem lehetett, sem a
40 mozaik az Oscar-díj történetéből
1929. május 16-án 15 perces ceremónia keretében, mintegy 270 fő jelenlétében zajlott az első díjátadó gála. Azóta 90 alkalommal sereglett össze a filmvilág színe-java, hogy azért izguljon, vajon mely teljesítmények
„Pokol a kerekeken” – avagy a Harag című film
A műfaj kedvelői kétségkívül várakozással tekintettek a 2014-ben megjelent amerikai háborús filmre, a Haragra. Talán érdemes előrebocsátanom, szerintem nem hiába. Az alkotás egy amerikai harckocsi, a Harag (Fury) névre keresztelt
A magyar kormányzóhelyettes és a Casablanca című film
1942. február 12-én tárgyalta a magyar parlament képviselőháza a kormányzóhelyettesi törvényjavaslatot. Hónapok óta mindenki tisztában volt azzal magyar közéleti körökben, hogy a tisztségnek Horthy István a várományosa, a kormányzó idősebbik