honfoglalás
Lovakon, nyergekben – A honfoglaló magyarok hadászata
Hamarosan mindenki számára megtekinthető lesz a Lovakon, nyergekben – A honfoglaló magyarok hadszervezete című közel félórás dokumentumfilm, melyet a Digitális Legendárium készített Győrffy Szabolcs, Gallina Zsolt, Hajnal Ödön és Türk
A teljesség igényével – A Magyar História befejeződött
Mint arról korábban írt cikkünkben beszámoltunk, a Kossuth Kiadói Csoport nagy fába vágta a fejszéjét, amikor Magyar História néven új, a magyar történelmet bemutató sorozat kiadásába kezdett. Céljuk elsősorban az
Félúton a régmúlt igazsága felé – Honfoglalás és államalapítás a Magyar Históriában
A Magyar história sorozat a Kossuth Kiadó gondozásában azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a legújabb tudományos eredményeket olvasmányos formában, impozáns külső megjelenéssel juttassa el olvasóinak; történelemmel foglalkozó
Széljegyzetek egy megelevenített csatához
A pozsonyi csata kétségkívül uralja a nyilvánosság történelemmel foglalkozó részét, számos jobbító szándékú vagy vitriolos kritika, illetve támogató vélemény jelent meg különféle sajtó- és közösségimédia-felületeken. Le kell szögezni, nem kívánunk
László Gyula, a szegény emberek régésze
1910. március 14-én született László Gyula régész, egyetemi tanár és képzőművész. Neve a nagyközönség számára leginkább a kettős honfoglalásról ismert, egyetemi oktatóként pedig számos kiváló régészt indított el a pályán.
Heti Ajánló 2018/50.
A tudományos élet az ünnepek közeledtével sem áll meg, sőt! Programajánlónkban ezúttal is változatos rendezvények közül tallózhatnak az érdeklődők a konferenciáktól a könyvbemutatókon és előadásokon át a tárlatvezetésig. December 10.,
Kik vagyunk? – Felemelő és tragikus pillanatok a magyarság és a nemzetiségek történelméből
A magyar történelem egyik sajátossága, hogy az ország területén élő népességét mindvégig jellemezte az etnikai és kulturális sokszínűség. A Kárpát-medencében a magyarok folyamatosan kapcsolatban álltak más nemzetiségekkel és nemzetekkel. Voltak, akiket itt
Nem mi vagyunk finnugor eredetűek, hanem a nyelvünk – a magyar őstörténet legfontosabb tényeiről
Minden magyar embernek saját származástörténete van: a szüleiről, nagyszüleiről, olykor dédszüleiről is őrzi emlékeit, ismeri életük korai eseményeit is. A közös nyelvű, közös kultúrájú és hagyományú emberek egy népet alkotnak.
A honfoglalás vezérei – BBC History 2018/6.
A honfoglaló törzsfők vezetőit minden általános iskola ötödik osztályosa fel tudja sorolni. De vajon tényleg heten voltak? Ez volt a nevük? Történelmünk ezen korszakából nagyon kevés a forrás, ezért kevés
Kalandozások a középkorban
A Mesterszakos Középkorász Konferenciát immár hetedik alkalommal rendezték meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem középkorral foglalkozó hallgatói. A konferenciát még 2012-ben azzal a céllal alapították az egyetem akkori diákjai, hogy fórumot