Horthy-korszak
Szerelem és ÁVH – Franciska vasárnapjai
Olykor a filmek rossz időben készülnek el – túl korán, vagy túl későn. Simó Sándor 1996-ben készült Franciska vasárnapjai című filmje az első kategóriába tartozik. Egy romantikusan szerelmes ávósról filmet
Élet a légiriadók alatt egy budapesti bérházban
Legtöbbünknek a légoltalom és a légvédelem kapcsán főként a repülőgépek, bombatámadások, a légvédelmi szirénák jellegzetes hangja és a romos épületek látványa jut eszébe, pedig mindezek a városlakók, családok és lakóközösségek
„Egy plébánia kálváriája” – A kaposvári Jézus Szíve Plébánia élete a frontátvonulás időszakában (1944–1945)
1928-ban jött létre kaposvári Jézus Szíve egyházközség, amelynek egyik alapítója és egyben első plébánosa Boldizsár József Zoltán volt. Részben az ő nevéhez fűződik a plébániatemplom felépülte, az első világháborúban elesettek
„Levéltárban jártunk, kincseket találtunk” – egy felső tagozatos levéltárpedagógiai foglalkozássorozat
Szerencsésnek érezheti magát az a történelemtanár, akinek van arra lehetősége, hogy levéltárpedagógiai foglalkozásokat vegyen igénybe. Ha ehhez még lelkes és érdeklődő tanulók is társulnak, akkor különösen. Miért tartom fontosnak, hogy
Embermentő volt a keretlegények parancsnoka – Koszorú Imre zászlós élete
„Azok közé a kevesek közé tartozik, akikre az ember mindig csak hálával és megbecsüléssel emlékszik, gondolhat.” (MNL VaVL XXV. 2. 102/1947.) – írta Korda Frigyes holokauszttúlélő nyilatkozatában Koszorú Imre (1919–2007)
„Az egész ország jamboree.” A IV. cserkész világtábor Magyarországon
Sík Sándor megfogalmazásában a táborozás nem más, mint a cserkészév koronája, ahol a cserkészek gyakorlatban is kipróbálják megszerzett tudásukat. A nomád erdei táborok mellett, a világ cserkészei négyévente rendezik meg
„Küzdeni mindig, feladni soha!” – Borbás Gáspár, egy polihisztor magyar polgár a 20. század viharaiban
Ez év áprilisában egy megjelenésében ízléses, a Gyomai Kner Nyomdából frissen kijött, keménytáblás kötettel leptek meg munkahelyemen történelem szakos kollégáim. A szerző Borbás Barna, a Válasz Online Junior Príma-díjas fiatal
A zártkörű jólét – A szociális kérdés a Horthy-korszakban
Nagy közhelynek tekinthető, hogy a Horthy-korszak (1920–1944) a magyar történelem ellentmondásos időszaka. Ugyanakkor, mint minden közhely, ez is a valóságon alapul. Nem csak hazánk, hanem az egész világ történelmében rendkívül
„Nem gondoltunk arra, hogy életveszélyben vagyunk” – Egy vidéki zsidó tanács a célkeresztben
A zsidó tanácsok története számos izgalmas, eddig elhallgatott és fel nem tárt tabutémát tartogat a kutatók számára. Amint Dan Michman a neves izraeli holokausztkutató a Holokauszt és történetírás című munkájában
Áldozatból áldozat – a Don-kanyar emlékezete
1943. január 12-én a magyar 4. gyalogezred arcvonal elleni szovjet felderítő jellegű vállalkozással kezdetét vette a szovjet 40. hadsereg és a 18. önálló lövészhadtest offenzívája. A magyar 2. hadsereg súlyos