Magyar Királyság
A függetlenség záloga – a speyeri egyezmény ratifikálása
1570. december 1-én ratifikálta II. János választott magyar király (electus rex) az 1570. augusztus 16-án, a Rajna-menti Speyerben megkötött, az Erdélyi Fejedelemség önállóságát szavatoló egyezmény pontjait. II. (Habsburg) Miksa német-római
Főúri asszonyok a kora újkori társasági életben
Minden korszaknak megvoltak a sajátos szórakozási lehetőségei, míg a középkorban a királyi udvar köré csoportosult a főnemesség, addig a 19. században már a városoké volt a főszerep, a különböző kikapcsolódási
„Az egész ország hódolattal ünnepelte a kormányzót” – Horthy Miklós születésnapjának ünneplése a sajtó tükrében
Az 1919 és 1944 közti időszakban Horthy Miklós személye körül létrejött egy gondosan felépített kultusz, mely az idők folyamán változásokon ment keresztül. A vezérkultuszok kialakulása az első világháború után jellemző
„A kétszer alapított…” A középkori Óbudai Egyetem nehéz kezdetei
Kijelenthetjük, hogy bármilyen régmúltba vetülő kutatást folytat korunk embere, európai viszonylatban nem kerülheti el a figyelmét azoknak az intézményeknek századok folyamán fokozatosan bővülő hálózata, amelyeket európai értelemben vett egyetemeknek nevezünk.
Egy rabszolga-kereskedő Lajos király udvarában
A Magyar Királysághoz tartozó Dalmácia területén számos firenzei születésű kereste boldogulását, közéjük tartozott Taddeo di Jacopo da Firenze, aki 1377-ben 144 velencei dukátot kitevő kereskedelmi ügyletet bonyolított le Zárában, három
Miklós Béla tábornok harctéri pályafutása 1941–1944
Magyarország II. világháborús hadtörténetének tanulmányozásakor Miklós Béla személye megkerülhetetlen. Magasan képzett és kitüntetett katonatiszt volt, végigharcolta a Nagy Háborút, majd jelentős pozíciókat töltött be a Magyar Királyi Honvédségben előbb mint
A francia forradalom eszmeisége Magyarországon ‒ a magyar jakobinus mozgalom története
1795. május 20. reggelén, a budai vár alatt elterülő Generális kaszálón és környékén nagy sokaság gyűlt össze, hogy szemtanúi legyenek a felségsértésért és hazaárulásért perbe fogott, majd fej- és jószágvesztésre
Az első Jagelló a magyar trónon – I. Ulászló uralkodása
1440. július 17-én koronázták meg I. Ulászló királyt. Uralkodását beárnyékolta az országot megosztó polgárháború, amit a két hónappal korábban megkoronázott V. László hívei ellen vívott meglehetősen rövid uralkodása alatt. A
A női felső kereskedelmi iskolák létrejötte és alakulása 1948-ig
A 19. század jelentős fordulatokat hozott a nőnevelés ügyében. Különféle iskolatípusok nyitották meg kapuikat, a század végére pedig már érettségi vizsgát is tehettek a lányok. A női felső kereskedelmi iskolák
A magyar kőolaj-feldolgozóipar decentralizálása és „zsebfinomítók” létrehozása 1944-ben
1944 tavaszától a tengelyhatalmak kőolajiparát célzott légitámadásokkal is gyengítették az angolszász nehézbombázó kötelékek. Ennek hatását így foglalta össze Albert Speer a háború után írt memoárjában: „1944. május 8-án visszatértem Berlinbe,