Magyar Királyság
30 cikk, amit el kell olvasnod a szóbeli előtt – 1. rész
Ezzel a gyűjteménnyel a történelemből emelt szintű érettségire készülőknek szeretnénk segíteni. A szóbeli tematikához kapcsolódóan összeszedtük azokat a honlapunkon megjelent írásokat, amik átfogó képet vagy akár egy új nézőpontot tudnak
Festetics György és a Georgikon alapítása
Festetics I. György (1755–1819) élete során többek között fejlesztette Keszthely városát, a kastélyt, és segítette a magyar ügyek előmenetelét, akár a bécsi udvar ellenében is. Az Európa szerte ismert Georgikon
Piac- és vásártartási szokások a középkori Nyugat-Európában
A piacozás és a vásártartás napjainkban is az emberi lét mindennapi részét képező gazdasági jelenségei. Bár a vásárokkal és piacokkal már az ókorban is találkozhatunk, azokról viszonylag kevés ismerettel rendelkezünk.
Fejezetek az 1439–1457 közötti magyar történelemből – 8. rész: A kormányzó
Habsburg Albert halála és Hunyadi Mátyás trónra kerülése közötti időszak sajátossága, hogy számos ún. több- és sokpecsétes oklevél, levél került kibocsájtásra, melyek szövegei a politikatörténet régen ismert forrásai ugyan, pecsétjeit
Náciellenesség Magyarországon a második világháború idején
A két világháború közti magyarországi náciellenesség 1945 után – a keleti blokk megannyi országához hasonlóan – az antifasiszta doktrína alapján értelmeződött, vagyis hosszú évtizedeken át a kommunisták egy meghatározott csoportja
A Nemzeti Ujság politikai állásfoglalása és a márciusi fordulat 1845–1848
A reformkorra, illetve az 1848-as magyar forradalomra elsősorban – és nem teljesen érdemtelenül – úgy tekintünk, mint a magyar liberális ellenzék abszolutista hatalom elleni magányos harcára. Mindemellett a közel sem
A másik Ince. A Szentszék politikája a törökellenes visszafoglaló háború utolsó évtizedében
A Budai Várnegyedben, a Hess András téren áll 1936, Buda visszafoglalásának 250. évfordulója óta egy szobor, amely XI. Ince pápát (1676–1689) ábrázolja. A talpazat hátoldalán a Szent Liga emlékérmét formáló
Fejezetek az 1439–1457 közötti magyar történelemből – 6. rész: A király vikáriusai
Korábban ismertettük I. (Habsburg) Albert király halálát követő eseményeket. Bemutattuk, hogyan lett az országnak két törvényes uralkodója. Majd láthattuk I. (Jagelló) Ulászló támogatóinak névsorát az 1441-es dunántúli hadjáraton. Számba vettük,
Kossuth Lajos és Görgey Artúr kapcsolata 1849. május 21-től az 1849. augusztus 13-i fegyverletételig
A cikksorozat 4. részeként Kossuth és Görgey kapcsolatának utolsó szakaszát vizsgáljuk május 21-től egészen a fegyverletételig. Kettejük között a sikeres tavaszi hadjárat eredményei miatt egy szívélyes, barátságos viszony alakult ki.
„A király kegyéből Spalato comese” A dalmáciai városok feletti magyar befolyás erősödése IV. Béla korában
1244-ben Spalato és Trau között háború tört ki, a két dalmáciai város viszályában IV. Béla magyar király Trau pártját fogta, melynek 1245-ben sikerült is ellenfelén felülkerekednie. Az uralkodó a béke