náci Németország
Németország 1940-es olajhelyzete és háborús kilátásai egy magyar kormányzati háttéranyag alapján
Temesváry László 1940 februárjában az alábbiakat írta a kőolaj háborús szerepéről: „Olaj nélkül nincs háború. Akinek több az olaja, aki megakadályozza ellenfele olajellátását, az megállítja a repülőgépeket, megakasztja a harci
Acélpokol az orosz pusztákon – a kurszki csata, II. rész: Az összecsapás
Ahogyan azt előző cikkünkben bemutattuk, hosszas előkészületek után, 1943 nyarán Hitler hadserege megindította offenzíváját a végtelen délorosz sztyeppén annak érdekében, hogy visszavágjon a sztálingrádi vereségért és ismét magához ragadja a
Acélpokol az orosz pusztákon – a kurszki csata, I. rész: Az előkészületek
A második világháború történetében az 1942 és 1943-as esztendőket tekinthetjük a harcok menetében bekövetkező fordulópontoknak. Németország, Olaszország és Japán ugyan ekkor érték el hódításaik legnagyobb kiterjedését, de ellenfeleik, Nagy Britannia,
Kissinger évszázada
Henry Kissinger maga a velünk élő történelem. Egy személyben összeköti a weimari köztársaságot, a hidegháborút, jelenleg pedig a mesterséges intelligencia veszélyeiről értekezik. Azon kevesek egyike, akiknek megadatott a nemzetközi kapcsolatok
@IchBinSophieScholl | Egy instagram projekt
Sophie Scholl az egyik ikonikus alakja a náci Németországgal szembeni német ellenállásnak. Az ő életét – illetve életének utolsó, rövid szakaszát – dolgozza fel az @IchBinSophieScholl instagram-projekt. De vajon mennyire
A tengelyhatalmak háborús bűnöseinek kimenekítése Európából
Josef Mengele, Adolf Eichmann, Erich Priebke…. mindannyian jól ismert náci személyiségek, akik kiszolgálták a hitleri rezsimet. Ugyanakkor Magyarországon kevésbé ismert tény, hogy mindegyikük a tengerentúlra, az amerikai kontinensre menekült az
Elveszett győzelmek – Erich von Manstein tábornagy második világháborús emlékirata
Nem gyakori, hogy Magyarországon egyszerre jelenjen meg egy könyv két különböző kiadónál. 2021-ben azonban a Kard és Penna, illetve a Hajja és Fiai Kiadó is bejelentette, hogy megjelenik náluk Erich
Európa legveszélyesebb embere, Otto Skorzeny
Rövid írásomban szeretném bemutatni a hírhedt Otto Skorzeny életének ismertebb első felét, ahogy egy egyszerű lengyel-osztrák család sarjaként SS-Sturmbannführeri rangig jutott, valamint a háború utáni, kevésbé ismert szakaszát. Mi módon
A napló után – Anne Frank és társai sorsa a lágerekben
Anne Frank naplójának olvasása közben nyomon követhetjük nyolc ember két évig történő együttélésnek történetét, tanúi lehetünk annak, hogyan rendezkedtek be Amszterdamban a Prinsengracht 263. alatt található épület hátsó traktusában, hogyan
Garanciától a szövetségig – Lengyelország és a nyugati hatalmak diplomáciai kapcsolatai a második világháború előtt
Európában 1939 tavaszán egy minden korábbinál súlyosabb krízis kavarta fel a diplomáciai élet „München utáni” nyugvó homokját. Az elmúlt év szeptemberében lezajlott müncheni konferencia alkalmával megcsonkított Csehszlovákia megmaradt területét 1939.