Oszmán Birodalom
Az európai Oszmán hódítás nyomában – interjú Ágoston Gáborral
Az amerikai Georgetown Egyetem professzoraként dolgozó Ágoston Gábor rendszeresen publikál angol, magyar és török nyelven. Tizedik, ezúttal magyarnyelvű könyve a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra időzítve jelenik meg Az Oszmán hódítás és
VIII. Henrik első minisztere, Thomas Wolsey bíboros
VIII. Henrik hatalomtechnikai módszerei apja gyakorlatához igazodtak, hiszen VII. Henrikhez hasonlóan olyan tanácsadókkal vette magát körül, akik a tradicionális középkori eredetű végrehajtó hatalmi struktúra és hierarchia szerint a törvényesség határait nem
Aki király akart lenni? A Szent Korona és Bethlen Gábor
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem alakja és emlékezete megosztó a magyar történelemben. Megítélése a hazaárulótól a magyar érdekek és a református hit védelmezőjéig széles körben megoszlott az idők folyamán. Uralkodása alatt
A csehek szerepe a mohácsi csatában
A mohácsi csata egyik kevésbé kutatott, azonban annál jelentősebb része a csehek szerepe az ütközet során. A cseh korona országai, valamint a Magyar Királyság a közös uralkodó révén egyfajta unióként
Országépítés oszmán szorításban. I. Ferdinánd és a magyar rendek kapcsolattörténete 1541–1564.
János király halálával a trónharcok ideje véget ért, elvileg Ferdinánd maradt a Magyar Királyság törvényes uralkodója. Ez azonban közel sem jelentette a helyzet egyszerűsödését. Az ország egyesítése a korábbi megállapodások
A Miorița Pásztorától az Acélkoronás Sasig. A román nemzetfejlődés sajátos útja
Szűcs Jenő szerint a modern európai nemzetállam fő specifikuma, hogy az újkori polgári átalakulás hatására és igényeinek megfelelően a nemzetiség kérdése a társadalmi és a politikai szféra alapvető strukturális elemévé
Szkander bég és az albán ellenállás
Szkander bég személyével és az albán ellenállással kapcsolatban rengeteg hamis tény él a köztudatban, melyek sokszor még a kutatók számára sem egyértelműek. Erre jó példa az albán települések funkciójának megítélése,
Az „Aranyszabadság” földje – a Lengyel Nemesi Köztársaság
A 18. század elejére szállóigévé vált a mondás: „Lengyelországot az anarchia tartja fenn.” A politikai közbeszéd e közhellyé vált fordulata reprezentálta több mint egy évszázadon keresztül az államrezon bármiféle közigazgatási,
„Olykor ami kell, az egy szörnyeteg.” – Az Ismeretlen Drakula történészszemmel
Bram Stoker Drakula című regénye indította útjára a vámpírmítosz máig ható reneszánszát. Hogy melyik történelmi személyiség áll a vérszívó karakter mögött, arra nem feltétlenül fókuszált egyik filmadaptáció sem. A 2014-es
A török hódítás ismeretlen szemtanúja: Ormányi Józsa sümegi várnagy élete
Mihálypéterházi Ormányi Józsa (?–1562) sümegi várnagy (1553–1562) neve nem ismeretlen a 16. századi végvári harcok iránt érdeklődők számára köszönhetően annak, hogy Komáromy András a múlt század elején közölte a Nádasdy