Oszmán Birodalom
Európa kora újkori oszmánképe a korabeli média alapján – interjú Szuromi Kristóffal
A mohácsi csatára emlékezve könnyen gondolhatjuk, hogy a korabeli Európában az oszmánokra már-már az apokalipszis lovasaiként tekinthettek. Szuromi Kristóf Vérebek, barbárok, szamaritánusok – Az oszmánkép változatai a 16–17. századi Európában
Feltörik Magyarország déli kapuját – Nándorfehérvár eleste
Augusztus 29-e a történészhallgatók egyik legkönnyebben megjegyezhető dátuma, hiszen a középkor és a kora újkor fordulójának több jeles eseménye is ezen a napon történt. Buda 1541-es elestéről számos, az 1526-os
Egymásra utalva. I. Ferdinánd és a magyar rendek kapcsolattörténete 1521–1541
I. Ferdinánd a többi Habsburg uralkodónkhoz hasonlóan ellentmondásos megítéléssel bír a közvélekedésben. A függetlenségi szemléletű történetírás javarészt a nemzeti királyság kerékkötőjének, a törökkel szemben tehetetlen és császári bátyjának alárendelt bábnak
A három részre szakadt ország históriája
A kronologikus megközelítésű, összefoglaló jellegű történelmi tudományos ismeretterjesztő kiadványsorozatok elkészítésének igénye időközönként előtérbe kerül a hazai történettudományi, illetve könyvkiadói szakmában. Egy ilyen „Magyarország története” sorozat elkészítésére vállalkozott az utóbbi években
A Magyar Királyság külpolitikája (1445–1448)
Az 1389-es rigómezei szerb vereséget követően állandósultak a török portyák a magyar délvidéki határszakaszon – egy évvel később már magyar területekre léptek az oszmán harcosok. Ezután az oszmán előrenyomulás döntő
A három császár szövetségének 1881-es megújítása
A három császári sas, az osztrák, a német és az orosz együttműködése az 1878. évi berlini rendezés következtében mélypontra került. Az osztrák-magyar és az orosz érdekek egymásnak feszülése szétrobbantotta Bismarck
Az évszázad szökése vagy egy katona kérkedése? Egy egri vitéz és gályarab világraszóló szabadulása
Egri Ferenc 1596-ban esett fogságba és lett gályarab az Oszmán Birodalomban. Társaival a Földközi-tengeren átvették az irányítást a hajójuk felett és számos keresztény foglyot szabadítottak ki. A vitéz ezután évtizedekig
Felszabadítás vagy megszállás? Kérdések és válaszok az oszmánok kiűzéséről
A budai vár évszázados falai közt sétálva bizonyosan megakad a szemünk a Nemzeti Galéria előtti monumentális szobron, melyen egy lovon ülő, magabiztos tekintetű alak néz le az alatta elterülő fővárosra.
Nándorfehérvárról eltűnik a török félhold – Belgrád 1717-es ostroma
Nándorfehérvár (Belgrád) rövid története Nándorfehérvár először a XI. század közepén került a Magyar Királyság fennhatósága alá az akkori Bizánci Birodalomtól. A Duna és a Száva összefolyásánál épült város Magyarország és
„Barbárok közt fejedelem vagyok, fejedelmek közt pedig barbár” – II. Petar Petrović Njegoš, Montenegró püspökfejedelme
A magyar olvasók közül valószínűleg kevesek számára ismert II. Petar Petrović Njegoš neve, pedig a montenegrói pásztorfiúból lett püspökfejedelem és költő-filozófus életútja több, mint regénybeillő. Azonban ahhoz, hogy világosabb képet