Pannónia
Helyszíni beszámoló a brigetiói katonai fürdő régészeti feltárásáról
2024. augusztus 14-én a Komáromban, brigetiói legiotábor ásatásán lezajlott a 2001 óta minden évben megrendezett nyíltnap, amely során a látogatók szakmai vezetés mellett megtekinthetik az adott ásatási szezonban feltárt lelőhelyeket
Élő dunai limes. Egy rekonstruált, lusoria típusú római hajó a kortárs kapcsolatteremtés céljából
Aki 2022. július 16-án, a németországi Kehlheimbe látogatott, egy különleges eseménynek lehetett tanúja. Ugyanis az Erlangen-Nürnbergi Friedrich Alexander Egyetem munkatársai vízre bocsátottak egy hitelesen rekonstruált római hajót. A mintegy 18
Pannónia fénye – A Seuso-kincs
A Seuso-kincs – Pannonia fénye című kötet nemcsak egy leletegyüttest bemutató kiállításkatalógus, hanem egy rövid bevezetés a késő császárkori római elit életmódjába és kultúrájába. Magyarország Pannonia révén a római oikumené
Az I. Conferentia Debreceniensis Doctorandorum Iuvenum
A Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolája rendezésében tartották meg 2021. október 15–16-án az I. Conferentia Debreceniensis Doctorandorum Iuvenum elnevezésű konferenciát, amelyen ókorral, középkorral és kora újkorral foglalkozó doktoranduszok
Schönvisner István és az első ásatás Aquincumban (1778)
1778. február 11-én kezdődött el a mai Flórián tér alatt Schönvisner István ásatása, amely során Aquincum egykori katonavárosának részét képező nagyobb fürdőnek, a Thermae Maioresnek a sudatoriumát, vagyis az izzasztó,
Heti Ajánló 2020/43. – Magyar hősök, Futbólia és a veszprémi egyházmegye múltja
Németek a Balatonnál, a veszprémi egyházmegye múltja, magyar hősök a 20. században és futball a Rákosi-korszakban – heti tudományos programajánlónkban többek között ezekkel a témákkal várjuk olvasóinkat. Október 19., hétfő
Tanulmányok az ókori gazdaságtörténetről – Recenzió
Két éve jelent meg a Pécsi Tudományegyetem és a L’Harmattan Kiadó gondozásában egy antik gazdaságtörténetről szóló könyv. A kiadvány az ókori civilizáció gazdaságtörténetét mutatja be az ókori Közel-Kelettől kezdve, az
„Egy múzeum küldetése a kulturális értékek bemutatása, nem a rendezvényszervezés” – interjú Titton Viktória régészkutatóval, a Füleki Vármúzeum igazgatójával
Titton Viktória régész szakos diplomáját a szlovákiai Nagyszombati Egyetem Bölcsészkarán szerezte, ugyanitt 2014-ben nyert doktori tudományos fokozatot. Fiatal kora ellenére számos régészeti feltárás szakmai vezetője, népszerű múzeumi tárlat kurátora. 2015
„Hagyomány, megtartás, fejlődés” – interjú Borhy Lászlóval
2015. április 30-án délután az ELTE BTK Kari Tanácsa Borhy László akadémikust, a Régészettudományi Intézet igazgatóját választotta meg a Kar következő dékánjának. A dékáni kinevezése 2015. július 1-től három évre szól. Az interjúban terveiről,