Szamuely Tibor
Mire jók a rosszfiúk? – A vörös ötven árnyalata
Hatos Pál Rosszfiúk világforradalma – Az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság története című könyve a Jaffa Kiadónál jelent meg 2021-ben. A szerző művében az első hazai bolsevik típusú állam létrejöttét, működését és
133 nap – dokumentumfilm a tanácsuralomról online teszttel
Valamennyi történelemtanár számára nagy kihívást jelentett, hogy egy hétvége alatt digitális távoktatásra kellett átállniuk diákjakkal. A hazai történelemoktatási gyakorlatban sokan közülünk eddig is alkalmaztak IKT-technikákat, online tudásmegosztást – az új
Mennyiben következett a vörösterror a bolsevik ideológiából?
A Magyarországi Tanácsköztársaság idején gyakorolt vörösterror, majd a többek által válaszreakcióként tekintett fehérterror olyan történelmi megrázkódtatásokat jelentenek, amelyekről máig éles vita folyik a közbeszédben. A Clio Intézet Tanácsköztársaság 100 év után című
Szociáldemokraták a Tanácsköztársaságban
2019. március 13-án a Politikatörténeti Intézetben izgalmas előadásra került sor. Varga Lajos, az MTA doktora, az Intézet nyugalmazott munkatársa Szociáldemokraták a Magyarországi Tanácsköztársaságban címmel a proletárdiktatúra létrejöttének és működésének igen
133 napról száz év után – A Tanácsköztársaság emlékezete
2018. október 9-én a Szabad Október Fesztivál névre keresztelt programsorozat keretében került sor egy különleges történészi beszélgetésre Lehet-e propaganda nélkül beszélni a Tanácsköztársaságról? címmel. A résztvevők Zeidler Miklós, az ELTE
“Legyőzni az úri Magyarországot!” – Vörösterror az Országházban
Az 1919 áprilisában létrejött kommunista típusú diktatúra politikai rendőrsége és a vele szövetségben működő terrorszervezet, a Lenin-fiúk csapata meglepő módon éppen az Országházban rendezte be központját. A Nemzet Főtere Könyvek